Az anticionizmus és Izrael bojkottja nem antiszemitizmus?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Jeruzsálemi Nyilatkozat az Antiszemitizmusról címmel több, mint 200 tudós, holokauszt- és antiszemitizmus-kutató tett közzé dokumentumot, hogy 15 irányvonal mentén újrafogalmazza a politikai közbeszédben antiszemitizmusnak minősülő normákat.

A nyilatkozatról a Tett és Védelem Alapítvány számolt be.

A nyilatkozat deklarált szándéka, hogy választ nyújtson a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) egyre több ország, sőt, az Európai Bizottság által is elismert, 2016-os antiszemitizmus-meghatározására. Az ugyanis szerintük “fontos vonatkozásokban homályos”, zavart okozott és vitákat gerjesztett, és ezzel gyengítette az antiszemitizmus elleni harc ügyét. A dokumentum ezért úgy akarja folytatni ezt a harcot, hogy ugyanakkor nyílt teret enged a vitának az izraeli-palesztin kérdést illetően.

A nyilatkozat B fejezete elismeri, hogy antiszemitizmusnak minősül zsidók kollektív felelőssé tétele Izrael cselekedeteiért vagy zsidók izraeli ügynökökké minősítése. Ugyanígy annak minősül, ha zsidókat például egy politikai gyűlésen Izraeltől vagy a cionizmustól való elhatárolódásra szólítanak fel. A fejezet 10. pontja pedig külön hangsúlyozza, hogy annak minősül az is, ha “megtagadják az Izraelben élő zsidóktól azt a jogot, hogy zsidókként létezzenek és gyarapodjanak, összhangban az egyenlőség elvével.”

A C fejezet aztán felsorolja, mi nem számít a nyilatkozat aláírói szerint antiszemitizmusnak: támogatni a palesztinok “igazságossági” ügyét, nemzeti és emberi jogaikat; “bírálni és ellenezni a cionizmust a nacionalizmus egyik formájaként”. Nem antiszemitizmus a nyilatkozat szerint “alkotmányos megállapodások sokfélesége” mellett érvelni a Jordán folyó és a Földközi-tenger között – tehát a jelenlegi Izrael területén, legyen az két állam, egy kétnemzetű állam, egységes vagy szövetségi állam.

Magyarországról egy szakértő van az aláírók között, Pető Andrea, a CEU professzora.

Teljes cikk

Címkék:anticionizmus, antiszemitizmus, BDS, bojkott, Izrael ellenes bojkott, Jeruzsálemi nyilatkozat

[popup][/popup]