A színésznek sikerült időben “kináculnia”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szélsőjobboldali korszaka, kényszeressége és a gyerekkorát feldolgozó darab, az 1V1 is szóba került Vilmányi Benett színművész és Veiszer Alinda beszélgetésében, melyet a Telex szemlézett. A színész A Larry című film főszereplőjeként vagy az HBO Terápia című sorozatában vált közismertté.

Vilmányi Benett a Larry című film főszereplőjeként

Az, hogy focis közegben nőtt fel és elkezdett gyűlölködően gondolkozni, szerinte nem függ össze egymással. „A fogjátok meg azt a geci niggert, az nyilván egy elhangzott mondat, de alapvetően csapaton belül nem volt ilyesmi” – mondta.

Arról beszélt, hogy a „náciskodást” azért kezdte el, mert kicsi volt és vékony, szeretett volna becsatlakozni valahova. „Könnyebb volt az erősebb és hangosabb szócsövek mögé beállni.” Emellett drámatagozatos volt, ahol a szélsőjobboldaliság nagy lázadásnak tűnt a „libsi” világban.

Azt valójában sosem tudta, hogy miért kéne utálnia a zsidókat vagy a cigányokat:

„Arra tisztán emlékszem, hogy beírtam a Google-be: »Miért kell gyűlölni a zsidókat?« Kuruc.info-t nézegettem, de igazából nem tudtam értelmezni az egészet.”

Kiemelte, hogy azzal, hogy erről a korszakáról beszél, nem szeretné kisebbíteni a „hülyeségét”. Arról az időszakról, mikor elkezdett másképp gondolkozni, és kiszakadt korábbi közegéből, azt mondta: onnan nem maradt kapcsolata.

A Telex cikke itt olvasható, az Alinda című műsor eddigi epizódjait teljes terjedelmükben ide kattintva lehet megnézni, jelképes támogatásért.

Címkék:Veiszer Aliinda, Vilmányi Benett

[popup][/popup]