A Palesztin Hatóság visszautasította az Emírségek segélyét – mert az Izraelen keresztül érkezett

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A palesztin hatóság (PH) visszautasította csütörtökön az Egyesült Arab Emírségek segélyét, amellyel a koronavírus-járvány ellen akarták a palesztinokat támogatni.

Képünk illusztráció

 

    “A hatóságok nem fogadhatják el az emírségek segítségét, mivel erről nem egyeztettek velünk” – közölte a tárca az Egyesült Arab Emírségek egyik nemzeti légi közlekedési vállalata, az Etihad egyik repülőjével kedden érkezett segélyre utalva.

A szállítmány Izraelben landolt. Ez volt az első közvetlen polgári légi járat az emírségek és Izrael között. Az Etihad akkor közölte, hogy teherszállító géppel palesztinoknak szánt egészségügyi eszközöket vitt Abu-Dzabiból Tel-Avivba.

A mostani döntés kapcsán hírügynökségek felidézték, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök csütörtökön bejelentette: érvénytelennek tekinti az Izraellel és az Egyesült Államokkal kötött valamennyi korábbi megállapodást. Abbász azt követően döntött így, hogy Izrael ragaszkodik több mint 130 ciszjordániai zsidó telep bekebelezéséhez az Egyesült Államok közel-keleti béketerve alapján.

Az emírségek és Izrael között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, mivel az előbbiek szolidárisak a palesztinokkal és követelik, hogy Izrael adja nekik vissza az „elfoglalt területeket”. A légi “nyitány” azonban azt jelzi, hogy az éveken át folytatott háttéralkudozás eredményeként nyilvános együttműködés kezdődhet közöttük – írta az AP amerikai hírügynökség. A közeledésben főszerepet játszik, hogy Iránt Izrael és az emírségek egyaránt ellenségüknek tartják.

A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász mozgalom csütörtökön közölte, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében június végéig lezárják a területre vezető határátkelőket, miután 29 újabb fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában. A fertőzöttek száma a Gázai övezetben ezzel 49-re nőtt, haláleset eddig nem volt.

Juszef Abu ar-Rís, a Hamász egészségügyi minisztériumának vezetője szerint az új fertőzöttek olyan palesztinok, akik a rafahi határkelőn Egyiptomból, illetve az erezi határátkelőn Izraelből érkeztek.
Rís hozzátette, hogy fontolgatják a kijárási korlátozások bevezetését a hétvégétől, ugyanis május 24-én tartják ugyanis a ramadán végét jelző íd al-fitr (a böjt megtörésének) ünnepét, amelyen hagyományosan közös lakomára gyűlnek össze a család és barátok.
A palesztin területeken (Ciszjordániában és a Gázai övezetben) a járvány kitörése óta összesen 577 fertőzöttet azonosítottak, akik közül négyen haltak bele a Covid-19-kórba.

(MTI/dpa/TASZSZ)

támogatás
[popup][/popup]