A Meretz képviselője sajnálatát fejezte ki a telepesekre használt „félállat” kifejezésért
Jáir Golan gazdasági miniszter-helyettes (Meretz) elhatárolódott a csütörtök reggel tett kijelentésétől, amelyben egy illegális szamáriai előőrs zsidó telepeseit „félállatok”-nak nevezte – de kitartott a csoporttal szembeni kritikája mellett.
,,Sajnálom a megjegyzést, amely egy problémás kifejezést tartalmazhatott. Dühből hangzott el, és ez megtörténhet egy interjú során” – nyilatkozta Golán este a Channel 12-es csatornának. „Használhattam volna jobb kifejezést is, például ‘aljas gengszterek’” – tudósít az ügyről az ujkelet.live.
A miniszterhelyettes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kitart a chomesi telepesek tetteivel kapcsolatos kritikája mellett.
„A probléma nem az én megjegyzéseimben van. Ez egy olyan banda, amely szisztematikusan és következetesen ártatlanokban, vagyonban, izraeli katonákban és rendőrökben tesz kárt, és sírokat gyaláz” – mondta Golán. „Egész életemben harcoltam a palesztin terror ellen. Nem kell kioktatni, hogy mi az, de úgy gondolom, hogy a belső veszély nagyobb, mint a kívülről jövő veszély. Nekünk, Izraelben élő zsidóknak ki kell tépnünk ezt a gonoszt” – mondta a miniszterhelyettes, aki korábban az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnök-helyetteseként szolgált.
Golán csütörtök reggel a Kneszet csatornának adott interjújában a szamáriai Chomesh illegális előőrs lakóira utalva használta a ,,félállat” kifejezést, ami nagy felzúdulást keltett képviselőtársai és az ellenzék részéről.
,,A helyszínt a törvény értelmében kiürítették. Senkinek sem szabadna ott lennie. Amikor a júdeai és szamáriai hadosztály parancsnoka voltam, senkit sem engedtem vissza, hogy letelepedjen ott. Miért nem említi senki, hogy ezek az emberek, akik ott letelepednek támadásokat intéznek Burka [palesztin] falu ellen, sírköveket törnek össze, pogromot hajtanak végre” – mondta. ,,Mi, a zsidó nép, aki pogromokat szenvedtünk el a történelem során, most mások ellen hajtunk végre pogromokat? Sírköveket törünk össze?…. Ezek nem emberek, hanem félállatok. Megvetendő emberek, és a zsidó nép romba döntői. Nem szabad támogatnunk őket. Erőszakkal kell őket eltávolítani őket a területről, hogy helyreálljon a közrend. Ez a nacionalista és szélsőséges tombolás katasztrófát hoz ránk. Ezek az emberek palesztinok millióit akarják annektálni.”
Naftali Bennett miniszterelnök, aki a nemzeti-vallásos jobboldali Jamina pártot vezeti, és maga is egykori telepesvezér, elítélte Golán megjegyzéseit.
,,Jáir Golán szavai Chomes telepeseivel kapcsolatban sokkolóak, általánosítóak és a vérvád határát súrolják” – írta Bennett Twitteren. ,,Júdea és Szamária benépesítése korunk útja. Nem idegen földet vettünk el, hanem apáink földjét vettük vissza.”
De Golán rákontrázott. „Megjegyzéseimben a sírpusztítókra, az ártatlanokra támadókra, a tulajdon rombolóira utaltam… Hogyan kell bánni az ilyen emberekkel? Hogyan kell hívni az ilyen embereket? Itt az ideje, hogy elmondjuk az igazat – ez nem a mi zsidóságunk” – írta Twitteren.
Ajelet Saked belügyminiszter, szintén a Jaminából Twitteren nyilatkozott Golánról.
,,Jáir Golán szavai gyalázatosak, és szégyent hoznak a múltjára” – írta. ,A chomesi telepesek úttörők, a föld szerelmesei. A Chomes Jesiva a Tórát és a fényt terjeszti, kiűzve egy kicsit ebből a sötétségből. Jáir Golán folytathatja a fecsegést, miközben a csodálatos úttörők folytatják a föld benépesítését.”
Jáir Lapid külügyminiszter (Jes Atid) Twitter kijelentette, hogy elítél ,,minden olyan sértő beszédet, amely az izraeli társadalmat polarizáló és pusztító szélsőségességbe sodorja”, és elvárja ,,a koalíció tagjaitól, hogy személyes példát mutassanak tiszteletteljes és tisztességes beszédmódban még a tőlünk eltérően gondolkodókkal szemben is”.
Címkék:Jair Golan, telepesek