A megmenekülés napja

Az érdeklődő olvasó bőségesnek tűnő szakirodalmat böngészhet a budapesti zsidóság 1944–1945 közötti üldöztetésének történetéről. Ha azonban figyelmesebben vizsgáljuk a témát, azt tapasztalhatjuk, hogy még alapvető kérdések sincsenek megnyugtatóan feltárva. A világháború utolsó gettójáról máig nem létezik modern szemléletű és magyar nyelvű monográfia.

A gettó emlékfala. Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Nem tudjuk például, hogyan is működött a gettórendőrség. A gettó, illetve a csillagos házak kapcsán megjelent naplók és visszaemlékezések száma sem túl nagy. Budapest ostroma a nem zsidó lakosoknak is szörnyű élményeket jelentett. Minden borzalom dacára azonban az ő sorsuk még mindig kevésbé volt rettenetes, hiszen a gettóban annak hathetes fennállása alatt mészárlás nélkül is több ezer ember halt éhen, és a kivégzéseknek is legalább három-négyezren estek áldozatul.

Ebből is adódik, hogy a főváros zsidó és nem zsidó lakói gyökeresen eltérő élményekkel rendelkeznek ugyanarról a történelmi eseményről, amelynek részletei még ma sem kellően feltártak. Az ismerethiány leginkább akkor válik feltűnővé, ha azt szeretnénk tudni, mi is történt a gettó utolsó napjaiban. 1945 óta közismert, hogy a gettót a nyilasok Budapest feladása előtt meg akarták semmisíteni, de ezt a tervet az utolsó pillanatban megakadályozták. A részletek azonban máig sem tisztázottak.

Lévai Jenő, a gettó első és idáig egyetlen hazai krónikása a gettó megmenekülését annak tulajdonította, hogy Szalai Pál, a nyilaspárt rendőrséghez kirendeltösszekö tője, aki valójában Wallenberg legfontosabb bizalmasainak egyike volt, Wallenberg nevében nyíltan megzsarolta a pesti német csapatok parancsnokát, Schmidhuber vezérőrnagyot, hogy amennyiben a gettóban mészárlás történik, akkor azért a német csapatok lesznek felelősek.

Lévai állításainak forrása elsősorban Szalai Pál rendőrségi, illetve népbírósági vallomása volt. 1945. február 17-én a BRFK politikai osztályán, azaz az Andrássy u. 60.-ban Szalai azt vallotta, hogy „a gettó területére kirendelt rendőri erők vezetője jelentette nekem, hogy akció indul párt, német és rendőri részről, hogy a gettót legyilkolják. Felhívtam Schmidhuber német tábornokot, hogy tud-e arról, hogy az ő embereik a VII. kerületi pártszervezet vezetésével le akarják gyilkolni a gettót.

Német részről egy Mumi nevezetű százados, a párt részéről Lucska Vilmos vezette volna. A német tábornokban győzött a jobb belátás. Magához rendelte dr. Vajna Ernőt a nyugatról ide küldött pártmegbízottat és Kubissy rendőr őrnagyot. Az én  tiltakozásomra felelősségre vonta Lucska Vilmost és azonnal letartóztatta az egyik német katonát, aki az akcióban részt akart venni.” Lucska az ellene indított és őt akasztófára juttató perben mindent úgy ismert el, ahogyan azt Szalai első vallomásában is állította – ez nagymértékben hitelesíti a történetet.

A teljes cikk itt olvasható.