A Mazsihisz krízisvonalat működtet a Magyarországon rekedt Izraeliek megsegítésére

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Mazsihisz közleményében az alábbiakat jelentette be:

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a biztonság iránti elkötelezettséggel figyeli a Közel-Keleten zajló eseményeket. Csatlakozva az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) és a Zsidó Világkongresszus (WJC) álláspontjához, szervezetünk elkerülhetetlennek és jogosnak tartja az Egyesült Államok és Izrael által az iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen végrehajtott közös hadműveletet.

Hangsúlyozzuk: a teokratikus iráni rezsim évtizedek óta a globális terrorizmus elsődleges motorja. Az általuk támogatott szervezetek – különösen a Hamász-szal és a Hezbollah-hal való együttműködés – közvetlen fenyegetést jelentenek a zsidó államra és a nyugati demokratikus értékrendre. A 2023. október 7-i terrortámadások emlékeztetnek minket arra, hogy a biztonság nem magától értetődő, és megvédése határozott nemzetközi fellépést igényel.

“Szolidaritásunkat fejezzük ki izraeli testvéreinkkel, és imádkozunk a védelmi erők sikeréért, valamint a civil lakosság biztonságáért.” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke, Prof. Dr. Grósz Andor.

A Mazsihisz ugyanakkor együttérzéséről biztosítja az elnyomott iráni népet, amely a rezsim első számú áldozata. Támogatjuk az iráni polgárok szabadságra és emberi méltóságra irányuló törekvéseit, és bízunk abban, hogy a vallási fanatizmus visszaszorítása elhozza a térség számára a tartós békét.

Humanitárius segítségnyújtás: Él a Mazsihisz krízisvonala!

Az Izraelben kihirdetett légtérzárra és rendkívüli állapotra tekintettel a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) krízisvonala segítséget nyújt a Magyarországon tartózkodó izraeli állampolgárok számára. Humanitárius és egészségügyi szolgáltatásokkal, tanácsadással vagy akár szállásszervezéssel várjuk mindazok hívását, akiknek bizonytalanná vált a visszatérése vagy orvosi segítségre szorulnak.

Miben tudunk segíteni?

– Sürgős orvosi segítség megszervezése és gyógyszerellátás támogatása.

– Ideiglenes szállás biztosítása.

– Bármilyen, a kialakult helyzetből fakadó egyéb probléma kezelése.

A krízisvonal magyar, angol és héber nyelven áll a segítséget kérők rendelkezésére az alábbi telefonszámon: +36 30 016 2388

“Célunk, hogy a hazánkban tartózkodó izraeliek ezekben a napokban is biztonságban érezzék magukat, és szükség esetén gyors, megbízható segítséget kapjanak.” – mondta el Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke.