A Fehér Ház áttekinti az Irán elleni katonai terveket – írja a New York Times

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Fehér Ház áttekinti azokat a katonai terveket, amelyek alapján akár 120 ezer katonát vezényelhetnének a Közel-Keletre, ha Irán megtámadná az amerikai erőket, vagy felgyorsítaná atomfegyver-fejlesztését – számolt be a New York Times (NYT) című amerikai napilap helyi idő szerint hétfőn.

Trump és Shanahan egy korábbi alkalommal (Fotó: Pablo Martinez Monsivais/AP Images)

A John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó kérésére átdolgozott terveket Patrick Shanahan ügyvivő védelmi miniszter mutatta be egy csütörtöki ülésen – írta a lap névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A tanácskozáson több lehetséges forgatókönyvet mutattak be, ezek egyike volt a 120 ezres haderő térségbe vezénylése. Ennyi katona hadrendbe állítása hetekbe, vagy akár hónapokba telne – tette hozzá a NYT.

Az ülésen Bolton és Shanahan mellett a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) vezető Gina Haspel, a vezérkari főnökök egyesített bizottságát irányító Joseph Dunford, valamint Dan Coats nemzeti hírszerzési igazgató is részt vett.

Bolton amerikai kormánykörökben az iráni rezsim egyik legádázabb ellenfele, és már George W. Bush korábbi elnök kormányzása idején is az iszlám köztársaság katonai megregulázását szorgalmazta.

A NYT forrásai szerint a tervek nem számolnak Irán területének megszállásával, amelyhez jóval több katonára lenne szükség. A csapatok előirányzott száma mindazonáltal közelít ahhoz, amennyit Bush 2003-ban Irak megszállásához hadrendbe állított. Azt egyelőre nem tudni, hogy Donald Trump jelenlegi elnök rábólintana-e egy ekkora mozgósításra.

Irán és az Egyesült Államok között fokozódott a feszültség, miután Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta az iszlám köztársasággal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Washington arra hivatkozott, hogy Teherán nem tett eleget a szankciók feloldásáért cserébe vállalt kötelezettségeinek. A megállapodás betartását felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint viszont Irán betartja a megállapodást.

Az iszlám köztársaság a múlt héten leszögezte: nem fog eleget tenni a szerződés rá eső részének, ha az atomalku fennmaradását támogató európai aláírók nem enyhítik valahogy az olajipart és a bankszektort sújtó szankciókat.

Néhány nappal később Washington Teheránból érkező fenyegetésre hivatkozva úgy döntött, hogy a térségbe vezényli az Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozót, és B-52-es nehézbombázókat küld egy katari amerikai légi támaszpontra. Eközben Trump hétfőn azzal fenyegette Iránt, hogy nagyon megbánja, ha rossz lépésre szánja el magát.

Irán több mint 10 évnyi tárgyalásokat követően 2015-ben állapodott meg atomprogramjáról az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal. Az alku értelmében Teherán mérsékli nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országot sújtó szankciók nagy részét. (MTI)

[popup][/popup]