A Budapesten és a Jeruzsálemben talált fél mécses illik egymáshoz?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„Kilenc évvel ezelőtt, 2012-ben a római Aquincum polgárvárosának falain kívül egy elképesztően ritka tárgyat találtunk.”

A budai Aquincumban felfedezett fél mécses illik a jeruzsálemi Dávid városában talált fél mécseshez (Fotók: Bakos Ágnes / Tihanyi Bence; Koby Harati /Dávid városa)

Lassányi Gábor facebook-posztjában jelentette be a régészeti szenzációnak mondható felfedezést:

„Egy földbe süllyesztett hombár alján egy színházi maszkot ábrázoló, bronzból készült, kettészedhető bronzmécses jobb fele hevert. Hasonló, két darabból álló mécses mindössze néhány darab ismert a világ múzeumaiban és magángyűjteményeiben, pont ilyen darab pedig egyetlenegy sem. Pontos keltezése ezért igen nehéz. Valószínű, hogy a Kr. u. 1 – 2. században készülhetett.

Mindezek után alig akartam hinni a szememnek, amikor ma egy ugyanilyen színházi maszkos fél mécses bal felének a fotója „jött velem szembe”.

A tárgyat Jeruzsálemben egy feltáráson találták. Mint az ásatás vezetője, Ary Levy elmondta, a mécsest egy olyan nagyméretű épületben találták, amelyet a Második Templom elpusztítása (Kr. u. 70) után emeltek egy korábbi széles, kikövezett zarándokút tetején.

A két mécses hasonlósága alapján szinte biztosnak gondolom, hogy ugyanabban a műhelyben készülhetett.

És hogy milyen funkciója lehetett egy ilyen kettészedhető, de szétszedve is használható mécsespárnak?

Azt gondolom, hogy egyfajta ajándéktárgy lehetett, amelyet a modern, kettétörhető szívekhez hasonlóan valamilyen alkalomra ajándékozhattak párban, bár ezt így bizonyítani nem hiszem, hogy tudom majd valaha.

Felül a jeruzsálemi hír, alul pedig az aquincumi példányról készült videó:

https://www.haaretz.com/…/.premium-archaeologists-find…

http://regeszet.aquincum.hu/egyedulallo-romai-kori…/

Az aquincumi darabot Ujvári Gábor restaurálta” – zárul a régész korábbi posztja, melyet később kiegészített:

Miután pénteken nagy örömömre elértük egymást az ásatás vezetőjével, Ari Levy-vel, ma számos izraeli portál lehozta az Aquincumban és Jeruzsálemben talált bronzmécsesek sztoriját. Ezekben azt írták, hogy a két mécsesfél egy összetartozó darab része lehet.

Mit tudunk ma erről biztosan?

  1. A Jeruzsálemben és Aquincumban talált kettészedhető színházi maszkos bronzmécsesek egyediségük és kidolgozottságuk okán szinte biztos, hogy ugyanabban a műhelyben, ugyanabban az időszakban készültek.
  2. A jeruzsálemi darabon egy sín található, az aquincumin egy vájat, amely megmutatja, hogy hogyan lehetett összeilleszteni ezeket a kettészedhető világítóeszközöket.
  3. A fotók alapján a jeruzsálemi darab kicsit hosszabbnak tűnik, a külön készült, eredetileg ráforrasztott akantuszlevél picit más kidolgozású, mint az aquincumi darabhoz illesztett.

Az izraeli kollégával azt beszéltük meg, hogy miután az aquincumi darabról már 2013-ban készült egy 3D-s scannelés, hasonló készítenek most a jeruzsálemi darabról is. Ezek után lehetőségünk lesz három dimenzióban kinyomtatni Magyarországon és Izraelben is, és megnézni egymás mellett mindkét darabot.

Izraelben elkészült a mécses anyagvizsgálata, nagyon szeretnék hasonlót készíttetni az aquincumiról is a közeljövőben.

Akárhogy is – bár az, hogy a két példány összeillene, ma nem tűnik valószínűnek – a történet önmagában is nagyon izgalmas, és különleges.”

*

A Times Of Israel itt írt a budapesti és a jeruzsálemi leletekről, az illusztráló fotó is onnan származik.

[popup][/popup]