A Ben & Jerry’s igazgatója: „Nem vagyok antiszemita”
Anuradha Mittal, a Ben & Jerry’s igazgatója nyilvánosan leszögezte, hogy nem antiszemita. Nyilatkozatára azután került sor, hogy az általa vezetett cég bejelentette: beszünteti termékeinek forgalmazását „a megszállt palesztin területeken”.
Mittal a nyugati-parti zsidó telepek bojkottjának védelmében a Twitteren a következőket írta:„A rám zúdított gyűlölködés nem ijeszt meg. Kérem, ne a gyűlölet, hanem a béke érdekében dolgozzanak.”
“The vile hate that has been thrown at me does not intimidate me. Pls work for peace – not hatred!” https://t.co/ySzioevIr6
— Anuradha Mittal (@Mittaloak) July 27, 2021
A Ben & Jerry’s döntése ellentétben áll az anyavállalat, az Unilever nyilatkozatával, mely utóbbi elkötelezte magát az Izraellel folytatott kereskedelem mellett. A Vermont állam központú fagylaltcég lépése éles kritikát váltott ki, Naftali Bennett miniszterelnök kereken „antiszemitának” ítélte, és sürgette, hogy a bojkott-ellenes törvényeket érvénybe léptető amerikai államok kormányzói foganatosítsanak jogi intézkedéseket a Ben & Jerry’s ellen.
Honest Reporting – Bassa László
Címkék:Ben & Jerry’s, bojkott, telepesek