93 éves korában elhunyt Ovadia Jószéf izraeli szefárd főrabbi

Írta: MTI/Shiri Zsuzsa - Rovat: Hírek - lapszemle

Yosef

Izrael volt szefárd főrabbija, a vallásos Sasz párt alapítója és szellemi atyja a jeruzsálemi Hadassza kórházban halt meg – jelentette az izraeli közszolgálati rádió. Halála előtt néhány órával Simon Peresz államelnök is meglátogatta a kórházban, ahol hívei állapotának jobbra fordulásáért imádkoztak.

Az 1920-ban Irakban született Ovadia Jószéf rabbi a vallásos szefárdokat tömörítő Sasz párt megalapítója és szellemi vezetője, valamint zsidó vallási jogi szakértő volt, akinek fontosabb döntései meghatározóak voltak az utóbbi évtizedek vallási vitáiban. 1970-ben a zsidó állam legnagyobb kitüntetésével, az Izrael-díjjal ismerték el a vallási irodalomban szerzett érdemeit. 1973-tól tíz éven át volt Izrael szefárd főrabbija, majd 1984-ben megalakította a Saszt, amely jelenleg 11 mandátummal rendelkezik a 120 tagú kneszetben.

A szefárd főrabbi komoly politikai hatalommal ruházta fel az izraeli politikai életet irányító európai, vagyis askenázi származású zsidók szemében lenézett észak-afrikai és arab országokból bevándorolt szefárd zsidó közösségeket. Pártja a nyolcvanas évek vége óta megkerülhetetlenné vált, kormányok megalakulásáról vagy bukásáról dönthetett, az ország vezetői Ovadia Jószéf rabbi kegyeit keresték.

Pártja népszerűségének titka, hogy nemcsak az ultraortodoxok ügyeivel foglalkozott, hanem a kevésbé vallásos szegények és elesettek számára szociális intézményeket hozott létre, felkarolta segélyezésüket.

Jószéf a nyolcvanas évek vége óta tárgyalásokat sürgetett a palesztinokkal, pártja részt vett az oslói szerződést megkötő Rabin-kormányban. Később ellenezte a 2005-ös gázai kivonulást, a Gázai övezet zsidó telepeinek felszámolását. Támogatta az izraeli hadsereget, de az ultraortodoxok katonai szolgálatát akadályozta, s bírálta az alkotmánybíróságként működő legfelsőbb bíróságot.

Kritikusai több nyilatkozatát rasszistának bélyegezték. Izraelben többször komoly felzúdulást okozott, amikor nyilvánosságra kerültek szombat este hívei körében mondott szavai. Idős korában a palesztinokat például egy ilyen alkalommal kígyókhoz hasonlította, s egyszer azt mondta, Isten csak azért helyezte a Földre a nem zsidókat, hogy a zsidókat szolgálják.

Ovadia Jószéf hétfő délutáni temetésére Jeruzsálemben több százezer embert várnak.

[popup][/popup]