Még áll Salamon Béla szülőháza Kárpátalján
Kárpátalja – Vass János Jenő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) helyi szervezete elnökének kezdeményezésére és a község önkormányzatának támogatásával a kárpátaljai Beregrákos lakosai szeretnék megvásárolni és felújítani a híres magyar színész, Salamon Béla szülőházát.
Forrás: Hajdú Online
Beregrákos egyik leghíresebb szülöttére, Salamon Bélára ma is emlékeznek a településen. Nagyszerű színész volt, s híres mondásait – „Ha én egyszer kinyitom a számat!”, „Lepsénynél még megvolt” stb. – ma is gyakran emlegetik – írja szombati számában a Kárpáti Igaz Szó c. lap.
„A kezdeményezés kulturális célokat is szolgál – idézi Vass János Jenő szavait az újság. – Fontosnak érezzük, hogy a magyarsághoz kötődő kulturális, történeti értékek megmaradjanak. A házban Salamon Béla-emlékszobát rendeznénk be, egy teremben pedig lehetőség nyílna filmjeinek a bemutatására.
Emellett a községünk értékeit, múltját, hagyományait őrző tárgyi emlékeket is bemutatnánk és kiállítanánk.” A beregrákosiak lényegében egy faluházat szeretnének kialakítani az épületben, s erre már helyi tanács is áldását adta.
Salamon Béla 1885. március 4-én született és az ifjúkorát töltötte Beregrákoson. Körülbelül húszéves korában költözött Budapestre, ahol tanulmányait végezte, és aztán szerepelni kezdett. A szülei, a rokonság viszont itt maradtak. Őket zsidó nemzetiségük miatt 1944. április 17-én elhurcolták. Nem tértek vissza, de az öregek még emlékeznek rájuk.
A helyiek megpróbálták felkutatni a család esetleg fennmaradt ingóságait, ám egyelőre nem találtak semmit. Most magyarországi barátaikhoz fordultak, hogy Budapesten próbáljanak számukra Salamon Bélától valamilyen tárgyi emléket begyűjteni, amit esetleg meg is vásárolnának.
Egyébként nemcsak a szülőház, hanem a helyi zsinagóga épülete is áll még, amelyben Salamon Bélának az apja rabbiként működött. A szovjet időkben moziként funkcionált. Előbb-utóbb ezt az épületet is szeretnék felújítani és kulturális célokra felhasználni.
Salamon Béla szülőháza 1945 után a helyi kolhoz tulajdonába került, majd annak felbomlása után az egyik jogutód birtokába került. A beregrákosiak a ház visszavásárlása ügyében sikeresen pályáztak a Szülőföld Alapnál, s ezáltal sikerült előteremteni a nem mindennapi kulturális értéket képviselő épület becsült értékének mintegy negyedét. Jelenleg újabb mecénások után kutatnak.
Természetesen Magyarországon, mert Ukrajnai pályázati lehetőségekkel még nem találkoztak, azzal a mentalitással viszont már annál inkább, hogy: “magyar falu, magyarszínész – oldják meg a magyarok” – írja a Kárpáti Igaz Szó.