Perczel Mór és a “csodarabbi”
Perczel Mór szülőházát és a bonyhádi “csodarabbi” sírját is felkereshetik az érdeklődők szombaton a bonyhádi Völgységi Múzeum “tanösvényén”, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében.
Forrás: Hírextra
A látogatók először a múzeumban 45 perces tárlatvezetéssel ismerhetik meg a város sajátosságait, majd a Német Házban berendezett tájszobát, gazdasági épületeket, csűrt, istállót nézhetik meg. A következő állomás a Székely Ház, amelynek bukovinai szobájában Lőrincz Aladárné népi iparművész szövőbemutatóval várja a “túrázókat”.
Innen a bonyhádi zsidóság két emlékhelyéhez, az ózsinagógához és a neológ temetőhöz vezet az út. Utóbbi helyszínen az érdeklődők felkereshetik a bonyhádi “csodarabbi” sírját, amelyhez zsidók és nem zsidók ma is ellátogatnak, hogy kívánságaikat a sír két kőlapja közé helyezzék. A Magyar Zsidó Lexikon szerint Wolf Boskovitz a 18. század végén Pesten, majd 1809-től haláláig, 1818-ig Bonyhádon volt rabbi. Jámborsága miatt tisztelték a városban.
Nem marad ki a programból Perczel Mór szülőháza sem: itt az 1848-as szabadságharc tábornokának személyes tárgyaiból, és őt ábrázoló fotókból rendezett kiállítás látható.