Szétesik a szélsőjobb? Mit szervez Budaházy és Toroczkai?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy szélsőjobboldali belharc áll annak a hátterében, hogy elmarad a Magyar Önvédelem Mozgalom ma délutánra, a Hősök terére tervezett gyűlése: Budaházy, Toroczkai, a Magyar Gárda és a kuruc.infó vállvetve fúrta meg az elvileg közös akciót, pedig a futball nácik úgyis Budapestre jönnek.

Forrás: STOP

 

A MÖM-öt 2005-ben hozta létre egy Kovács Géza nevű, inkább csak a szélsőjobb berkekben ismert egyén, hogy kapcsolatot teremtsen a MIÉP romjain létrejövő pártkezdeményezések, valamint a még tőlük is jóval radikálisabb, mára utcai ellenállókként aposztrofált, a fizikai erőszakban otthonosan mozgó futball nácik és egyéb neonyilas szubkultúrák között.

Az utóbbi két év rendszeressé váló, időnként utcai összecsapásokba torkolló szélsőjobboldali politikai demonstrációinak rendre a MÖM szervezte a bázisát, mint tavaly október 22-én, a Vértanúk terén vagy idén március 15-én, a Blaha Lujza téren. Ezeken rendre felvonultak az ultranacionalista celebritások, így lett volna szombaton is.

A Hősök terére szervezett gyűlésen részt vett volna MIÉP-listán négy évet az Országgyűlésben is eltöltő ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Morvay Krisztina, az emberi jogvédődőből szélsőjobboldalivá avanzsált jogásznő, a Magozott Cseresznye és a Romantikus Erőszak nevű zenekarok, a “nemzeti érzelmű motorosok”, illetve kilenc elsőosztályú és egy NBII-es (Ferencváros) futballklub ultrái egyaránt megjelentek volna- tekintve, hogy amúgy is fölrándulnának a fővárosba, mert este Dánia ellen játszik a válogatott világbajnoki selejtezőt.

A dolog apropóját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök július elején meghirdetett (akkor még) Magyar Chartája adta, amelyik a Gay Pride szétverésének apropóján a szélsőjobboldal térnyerése ellen indított volna mozgalmat, és éppen szeptember hatodikán tartotta volna a nagygyűlését.

Ezt viszont a 2002-es hídfoglalás során elhíresült Budaházy György és a a Hatvannégy Vármegye nevű irredenta szervezet által ismertté vált Toroczkai László, a neonyilas szubkultúra makkalsó módjára összenőtt váteszi provokációnak értékelték, habár utólagos – a szélsőjobb faliújságon, a kuruc.infón megjelent – közleményükben azt állították, Kovács Géza csak az ellenszervezkedés megkezdése után vonta be őket a tervébe.

Ki mozgatja a szálakat a háttérben?

Budaházy és Torockai előbb igent mondott, utóbb nemet, majd megint igent, és végül, miután a Magyar Charta nagygyűlését a szocialisták szeptember 20-ára tolták, “Gyurcsányék megfutamodására” hivatkozva végleg lemondták a részvételt. Kovács nélkülük is megtartotta volna a rendezvényt, ám ekkor saját berkein belülről újabb támadások érték: előbb a Magyar Gárda ún. főkapitánya tiltotta meg mozgalmárainak egyenruhás részvételét, majd a kuruc.info támadta meg, egyenesen parazitának nevezve a MÖM-elnököt cikkeiben.

Az offenzíva hatására a megalázott Kovács (leközölték egy belharc során összevert képét is) végül elállt a demonstrációtól.

A formális indok szerint az antifasiszták távolmaradásával okafogyottá vált, a nemhivatalosat azonban maga is megemlíti közleményében: Budaházy és Toroczkai fúrta meg a rendezvényt. Szélsőjobboldali körökben közismert, hogy az említettek épp azt a szerepet töltenék be, amit Kovács is akart: összeköttetést a politikai és a katonai szárny között.

A Hősök terén tehát nem lesz rendezvény, a Blahától az Oktogonig, majd onnan a Városliget vagy a Kossuth tér felé azonban mégiscsak felvononul két pszeudoszervezet, a Magyar Nemzetért Mozgalom és a Nemzettel a Hazáért Összefogás Közössége. Mert ha Budaházyék politikai terveibe ez nem is fér bele, a magyar futballválogatott mégiscsak játszik szombat este: a futballnáciknak pedig valamivel le kell kötniük magukat.

[popup][/popup]