Demonstrációkon tiltakoztak egy rabbi bántalmazása ellen Berlinben

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A német főváros több vezető politikusa, köztük Klaus Wowereit főpolgármester kipát, hagyományos zsidó fejfedőt viselve jelent meg nyilvános eseményeken a hét végén.

Wowereit egy szombati rendezvényt megnyitó beszédében hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy Berlinben szabadon hordhasson mindenki kipát, vagy éppen turbánt.

Ugyancsak szombaton egy kerületi polgármester kezdeményezésére több mint százan tüntettek kapedliben, a BZ című berlini napilap pedig a bántalmazott rabbi iránti szolidaritás jeleként a zsidó fejfedőt viselő német hírességek fényképét közölte a címlapján.

Vasárnap nagyjából ezren vettek részt egy demonstráción, amelyen felszólalt az áldozat, Daniel Alter is. A rabbi kiemelte: “a járomcsontomat eltörték, de töretlenül dolgozom tovább a vallások közötti párbeszédért”.

Daniel Altert kedden támadták meg a nyílt utcán, hatéves lánya szeme láttára. A négy támadó azért kötött bele az 53 éves rabbiba, mert kipát viselt. A rendőrség szerint az elkövetők feltehetően arab származású fiatalok voltak.

A támadást zsidó és muzulmán szervezetek egyaránt elítélték. Dieter Graumann, a németországi zsidók központi tanácsa (ZJD) – a németországi zsidó közösségeket összefogó szervezet – elnöke például egy hét végi nyilatkozatában hangsúlyozta: “nem engedjük, hogy zsidóságunkat csak zárt falak között élhessük meg, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni”. Ugyanakkor Gideon Joffe, a berlini zsidó közösség vezetője azt mondta, a történtek után nem tanácsolja, hogy bárki is kipában sétáljon azon a környéken, ahol megtámadták a rabbit.

[popup][/popup]