Robotrepülőgépek – a második legnagyobb vásárló Izrael

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A felderítéstől a pokolgépek hatástalanításán át a támadások végrehajtásáig egy sor területen állítják csatasorba a katonai robotokat

– ezáltal pedig újabb és újabb elemekkel gyarapodik a már most is meglévő, bonyolult erkölcsi dilemmák köre is. A robotok iránti kereslet mintegy tíz éve kezdett igazán megélénkülni, azután, hogy az amerikai vezetésű erők elmozdították a hatalomból a tálibokat Afganisztánban.Hermes 450 UAV

Már minden francia katonára robotok vigyáznak

Egy augusztusi kora délután történt, még 2008 közepén, hogy egy 100 francia ejtőernyősből álló felderítő egység néhány afgán és amerikai katona kíséretében rajtaütött egy hasonló méretű tálib csapaton Kabul közelében, az Uzbin-völgyben. Tíz francia katona esett el az egész éjszaka tartó harcokban – ez volt Franciaország legnagyobb vesztesége azóta, hogy 2002-ben katonákat küldött Afganisztánba. De mindez elkerülhető lett volna, ha akár csak egyetlen légi felderítő robot is segítette volna az egységet – állítja Gérard de Boisboissel, a francia hadsereg Saint-Cyr katonai akadémiájának katonai robotokkal foglalkozó szakértője.

Igen sokan osztják az álláspontját, ami pedig ahhoz vezetett, hogy megszületett a döntés: Franciaország megújítja fegyveres erőit. Ma már a drónként emlegetett távirányítású légi járművek rutinszerűen kísérik még a legkisebb francia katonai egységet is.

Messzebbre tekintve: a hadseregek és a titkosszolgálatok világszerte mindenféle – szárazföldön, tengeren vagy a levegőben működő – robottal felszerelik magukat. Átalakulóban van a hadviselés folyamata, és a jelek szerint mindez jobbára a Nyugat malmára hajtja a vizet. De egyre több bonyolult erkölcsi dilemmával is szembe kell nézni, ahogy tovább folytatódik a robotok mechanikai kialakításának fejlesztése, illetve elektronikus és digitális érzékelőik tökéletesítése.

drone

Néhányan attól tartanak, hogy azokat a hihetetlenül fürge robotokat, amelyeket eredetileg hatalmas mennyiségű adat mobil adatgyűjtésére és feldolgozására fejlesztettek ki, túl egyszerűen lehet majd támadási célra használni. Mások pedig amiatt aggódnak, vajon meg lehet-e bízni a robotokban, amikor harc közben saját maguk hoznak meg döntéseket.




Szitakötők, bolhák és kutyák

Elképesztő a katonai robotok választéka mind formájukat, mind méretüket tekintve.

A DelFly nevű, szitakötő alakú őrző drón – amelyet a hollandiai Delft műszaki egyetemén építettek – például egészen apró: tömege nem éri el egy arany jegygyűrűét, és ebben már benne van a kamera is…

A skála másik végén található az Egyesült Államok legnagyobb és leggyorsabb drónja, a 15 millió dollárba kerülő Avenger, amelynek a tesztelése a közelmúltban kezdődött meg Afganisztánban: repülőgép-hajtóművel szerelték fel, a szállítható hasznos teher – bombák, szenzorok stb. – elérheti a 2,7 tonnát, és mindehhez több mint 740 kilométer/órás sebességre képes.

A földi távirányítású szerkezetek választéka a teherautó méretűtől az egészen aprókig terjed. A wisconsini Oshkosh Defense által gyártott, TerraMax nevű robotkit képes alkalmassá tenni a teherautókat vagy a páncélozott katonai járműveket a távirányítású vagy az automatikus közlekedésre. És vannak az ördöngösen ugráló, mászó és futó parányi robotok, mint amilyen például a Boston Dynamics – a Massachusettsi Műszaki Egyetemből (MIT) kinőtt vállalkozás – három modellje.
Egy gázdugattyú révén a Sand Flea (Homoki Bolha) úgy képes elrugaszkodni a földtől, hogy könnyedén beugrik az ablakon, vagy felszökken egy 9 méter magas ház tetejére. A biztonságos leszállást és a levegőben készülő filmek minőségi kivitelezését girostabilizátor segíti. Az 5 kilogramm tömegű szerkezet ezután a kerekein gördül tovább, amíg egy újabb ugrást nem kell végrehajtania: felfelé egy kis lépcsőn vagy éppen az utca túloldalán álló tetőre.

A másik robot, a RiSE (nevében is utal funkciójára: felemelkedik, felszáll) hatalmas csótányra emlékeztet, és mozgáskor hat lábát használja: az ezeken lévő rövid szegecsekkel megkapaszkodva meredek falakon is fel tud mászni.
A sorban a legnagyobb az LS3 nevű robot: négy lába van, mint egy kutyának, tájékozódását számítógép segíti, és az embert követve – 180 kilogrammnyi teherrel megrakodva – mostoha terepviszonyok között is gyors vágtázásra képes. A fejlesztő cég szerint három éven belül éles helyzetben is be lehet majd vetni.

Barlangászok és aknaszedők

A szárazföldi robotok iránti kereslet az amerikai vezetésű erők afganisztáni beavatkozásával kapott lendületet.
Az Oszama bin Ladenre és az al-Kaida harcosaira vadászó katonák előszeretettel küldték felderítésre az okos szerkezeteket a Hindukus barlangjaiba. A távvezérlésű földi drónok rendkívül hasznosnak bizonyultak a házi készítésű útszéli pokolgépek felderítésében és eltávolításában is mind az afganisztáni, mind az iraki, mind más háborús körzetekben.
A Visiongain nevű piackutató cég számítása szerint idén a világon összesen 689 millió dollárt fordítanak szárazföldi robotokra. A tíz legnagyobb vásárló ország közül kiemelkedik az Egyesült Államok, jócskán lemaradva tőle Izrael áll a második helyen, utánuk pedig Nagy-Britannia, Németország, Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Ausztrália, Franciaország és Kanada következik. 

[popup][/popup]