Zsidó múzeum létesülne Pécsett

Írta: Baranya Megyei Online - Rovat: Hírek - lapszemle

Regionális zsidó múzeumot szeretne létrehozni Pécsett az Izraelita Hitközség 2010-re, tudtuk meg Schönberger András főrabbitól. A létesítményt a Fürdő utcai épület alagsorában alakítanák ki, ahol az egykori iskola konyhája és étkezője volt. Mindehhez pénzre volna szükségük.

Forrás: Baranya Megyei Online

 

2009 a kulturális főváros program szerint a vallási kultúra éve, a három kisebb történelmi egyház, a református, az evangélikus és a zsidó közösen levelet írt Bajnai miniszternek, a pécsi polgármesternek és a megyei önkormányzat elnökének segítséget várva a jövő évi programokhoz, de mint a főrabbi mondja, választ sem kaptak.

A Művészeti Tanács által a jövő évre a felekezetek számára javasolt 70 millió forint nagyon kevés, ráadásul nem tudni ki, mikor, milyen arányban osztja majd el az egyházak között. A jövő évi programok létrehozásának lehetősége egyre reménytelenebb, magyarázza a főrabbi, hiszen egy-egy rangos művészt vagy együttest, mint például a Jeruzsálemi Főtemplom Énekkarát, már most fel kellene kérni pécsi bemutatkozásra, mert lekötik magukat.

A múzeum a régió zsidóságának múltját mutatná be, s kialakítanának egy kutatóközpontot is. A fővároson kívül egyébként csak Hódmezővásárhelyen működik holokausztmúzeum.

[popup][/popup]