Gettó

Hatvanhét éve szabadult fel a pesti gettó, a II. Világháború kétarcú
fővárosi torzszülöttje. A gettólét rengeteg halottat követelt, ám több
mint 70 000 ember menekült ott át – ha embertelen körülmények között is –
egy újabb életbe.

 

 

forrás:stop.hu

 

Maga a gettó – olaszul: ghetto – eredetileg zsidónegyedet jelentett, ahol az ó-hitűek azért költöztek össze, mert így könnyebb volt a közös életforma és hitvilág megélése, a liturgiák megtartása. Később minden antiszemita hatalom, mint kényszerlakhelyet jelölte ki a gettókat, ennek első ismert példája 1516-ban Velence városának pápai rendelete.

A gettót, mint nagyüzemi halált, valójában a hitleráj fedezte fel újra és fejlesztette borzalmas méretű emberi vágóhidakká. A világégés idején a nemzetközi halálgyárak gettói mellett szinte minden nagyvárosban kialakították a zsidó gettókat. Pest szívében, az erzsébetvárosi zsidónegyedben 1944. december 5-én kerítették körül a halál városát. A Károly körút- Király utca – Nagyatádi Szabó utca – Kertész – és Dohány utca határolta, relatíve kis területen több tízezer zsidót tereltek össze a deszkakerítés mögé. Ezek a szerencsétlen emberek a kínok kínját állták ki, különösen attól kezdve, hogy megindult Pest orosz ostroma. Rengetegen komoly betegségekben haltak meg, míg mások banális, könnyen gyógyítható, heveny betegségek áldozatai lettek, megint másokkal a nyilasok végeztek. Hiába dolgoztak a gettó orvosai szinte ember feletti megszállottsággal, nem volt gyógyszer, és semmiféle intézményi háttér sem, az élelmiszerhiány pedig a végletekig legyengítette a gettó lakosait.

Akadálytalanul aratott a halál. Az utcát temetetlen halottak borították, holott a zsidó vallás egyik alaptétele, hogy a halottakat legkésőbb a halál másnapján el kell temetni. Éppen e parancsnak engedelmeskedve, akit csak tudtak – a zsidóknál szokatlan módon – a Dohány utcai zsinagóga apró kertjében földeltek el. A gettó áldozatainak egy része a mai napig is ott nyugszik, a pici kertben, mivel az izraelita hit tiltja a holtak bolygatását. A ma már szinte elképzelhetetlen emberi kínoknak, borzalmaknak az első a deszkafalat ledöntő szovjet tank vetett véget.

Talán soha nem volt még ilyen fontos az emlékezés, mint ma, amikor a náci szellem utódai már a parlamentben is otthon vannak, és egyetlen percig sem titkolják eszméiket. A zsidóság, akárcsak szellemi elődeik szerint, szerintük sem tartozik a “nemzet testéhez”, holott ugyanott születtek, mint ők, ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ők. Arról már ne is szóljunk, hogy az újraéledt szélsőjobb által lenézett, megvetett csoport mennyit tett a magyarság nemzetközi elismertségéért, elismertetéséért.