Új Színház: levetetik a darabok közel felét a jogtulajdonosok
A repertoár fele mindenképpen lekerül jövő februárban az Új Színház
műsoráról, miután az új vezetés mellett a jogtulajdonosok nem
hosszabbították meg a lejáró szerződéseket. Márta István tudomása
szerint többen a színház elhagyására készülnek, január 31-ig azonban nem
adják fel a küzdelmet az új pályázat kiírásáért.
forrás:hvg.hu
Mint a színházban rendezett keddi sajtóbeszélgetésen kiderült, a jövő februárban hivatalba lépő igazgató, Dörner György még nem kezdeményezett egyeztetéseket a színház vezetésével az évad második feléről.
Az azonban bizonyos, hogy a Még egyszer hátulról, az Édentől keletre, A Grönholm-módszer, a Világszép nádszálkisasszony és A csúnya című darab a jogtulajdonosok kívánságára februártól lekerül a műsorról. A Kávé habbal című darabot pedig nézettségi adatai miatt veszik le a 12 darabból álló repertoárról – mondta Kovács Györgyi, a színház gazdasági igazgatója, hozzátéve, hogy még nem tudni, meghosszabbítható-e a Don Carlos előadására szóló, február végéig érvényes szerződés.
Márta István igazgató elmondta, tudomása van arról, hogy a színházat többen el fogják hagyni, nemcsak színészek, más munkatársak is, van, aki már február elején. Kovács Györgyi ugyanakkor kitért arra, hogy a színészeknek az évad végéig szóló szerződésük van, amelyet csak kártérítési kötelezettség mellett lehetne felbontani, így nem valószínű, hogy addig ők távoznának a társulattól.
Márta István, akit Páva Zsolt pécsi polgármester felkért a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetésére, emlékeztetett arra, hogy kinevezéséről csütörtökön dönt a pécsi közgyűlés.
“Egyáltalán nem adtam föl az Új Színházat, nem árultam el a társulatot, nem árultam el a közönséget” – fogalmazott Márta István, aki úgy véli, ezzel a pozícióval erősítheti az Új Színház harcát, elsősorban azért, hogy írjanak ki új pályázatot az igazgatói székre. Mint kiemelte, tovább küzdenek január 31-ig. Véleménye szerint az ügynek még nincs vége, az elindított törvényességi felülvizsgálat eredményét is nagyon sokan várják.
Szólt arról is, hogy amennyiben új pályázatot írnának ki, és az átmeneti vezetésre felkérnék, ideiglenesen tudná párhuzamosan vezetni a két intézményt. Arra a kérdésre, hogy indulna-e a pályázaton, úgy válaszolt: ha eljön az ideje, átgondolja.