Lakásépítéssel felel Izrael az egyoldalú palesztin lépésre
Miután hétfőn felvették a Palesztin Hatóságot az ENSZ Nevelésügyi,
Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) tagjai közé az izraeli
kormány bejelentette, hogy 2 ezer lakás építésére ad engedélyt
Jeruzsálemben és azokon a területeken, amelyek feltehetően izraeli
fennhatóság alatt maradnak a békeszerződés megkötését követően is.
forrás: atv.hu / Ynet
Az UNESCO döntést követően kedden döntött egy nyolc főből álló izraeli minisztertanács a lehetséges válaszokról. Az egyeztetést követően Benjamin Netanjahu miniszterelnök arra utasította a kormányt, hogy engedélyezze 2 ezer lakás felépítését Jeruzsálemben, Gush Etzionban, valamint Maale Adumimban, azokon a területeken, amelyek Izrael részét fogják képezni a jövőbeni békeszerződés aláírását követően is.
A lakásprogram mellett döntés született arról is, hogy Izrael késlelteti a palesztinoknak rendszeresen folyósított összegek átutalását, valamint Jeruzsálem fontolóra vette azt is, hogy visszavonja néhány palesztin tisztségviselő VIP-igazolványát. Az intézkedésekkel azonban nem értett egyet a kabinet minden tagja. Ehud Barak védelmi miniszter korábban ellenezte a palesztin-tranzakciók késleltetését, mivel – mint mondta – ezzel gyengíthetik a Palesztin Hatóság fellépését a Nyugati Parton működő terroristákkal szemben.
Politikai vihar
A hétfői UNESCO-döntés politikai vihart kavart – az Egyesült Államok és Kanada úgy döntött, hogy nem támogatják a szervezet munkáját. Washington, amely az UNESCO költségvetésének a 22 százalékát adja, hétfőn közölte: felfüggeszti a novemberben esedékes 60 millió dolláros utalását.
Palesztin reakció
A palesztinok felhördültek az izraeli kormány döntésén. Egy palesztin tisztségviselő a Ynet hírportál azon közlésére, hogy csak olyan területeken fog Izrael építkezni, amelyek egyébként is a zsidó állam szuverenitása alatt maradnak, azt felelte: „ez megmutatja Izrael valódi szándékait, hogy erőlteti a megoldást, ahelyett, hogy a tárgyalásokat sürgetné.” Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője, Nabil Abu Rudeina pedig hozzátette: az izraeli építkezések „fel fogják gyorsítani a békefolyamat széthullását, a palesztinoknak folyósított összegek utalásának a késleltetésével pedig meglopják a palesztin népet”.
Nem tárgyalnak a palesztinok
Az UNESCO-döntés megelőzte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) előtt lévő – a Mahmúd Abbász által benyújtott – egyoldalú palesztin folyamodvány fölötti szavazást. Erről az indítványról várhatóan novemberben születhet döntés – a közel-keleti közvetítő kvartett, az ENSZ, Oroszország, az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok azonban igyekszik újraindítani a palesztinok és Izrael közötti tárgyalásokat. Jeruzsálem elfogadta a kvartett feltételeit, a palesztinok azonban eddig elzárkóztak a tárgyalásoktól.
A palesztin lépés felrúgja az oslói megállapodásokat
A két fél viszonyát szabályozó oslói megállapodások arra kötelezik a feleket, hogy ne tegyenek egyoldalú lépéseket a vitatott területek jogi státuszának megváltoztatására. Márpedig az egyoldalúan kikiáltott palesztin állam súlyosan sértené az oslói megállapodásokat. A zsidó települések építését egyébként az oslói előírások nem szabályozták, hanem a sorsukról való döntést a végleges státuszról szóló megbeszélések hatáskörébe utalták. A településeken való építkezések ugyanis nem változtatják meg a vitatott területek státuszát, így azok az oslói megállapodások értelmében jogszerűek. Az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat elismerését ugyanakkor jelentősen megnehezítené, hogy az államoknak egy jogsértéssel kibocsájtott nyilatkozatra kellene pozitív módon elismeréssel válaszolni.