Auschwitz-viták

Kellenek? Nem kellenek? Nem kellenek. De ennek dacára egymással párhuzamos történelmi viták zajlanak a II. világháborús időszak történelmi alakjairól, szovjet és vatikáni politikáról, melyekhez az áldozatok sajnálatos módon nem tudnak hozzászólni, nem lévén életben.

Ha valaki nem tudná, az amúgy is jeges orosz-lengyel viszonyt az auschwitzi múzeum (bezárt) orosz “részlege” körül kirobbant konfliktus mérgezi tovább. A múzeum lengyel kurátorainak elfogadhatatlan, hogy a hajdani Szovjetunió területéről elhurcolt zsidó áldozatokat a mai oroszok “a Szovjetunió állampolgáraiként” nevesítsék, mivelhogy ezek jelentős része csak kényszerűségből lett szovjet állampolgár. Ez történetesen igaz, de gyakorlatilag sok millió zsidó, akár akarta, akár nem, tényleg szovjet állampolgár lett. Csakhogy a “mai lengyelek” szemében e technikai tény legitimálja Lengyelország hitleri-sztálini felosztását, ami ma épp úgy elfogadhatatlan, mint tegnap volt.

Állampolgárság fölött, gondolom én, igazán kár, az áldozatok szemszögéből pedig egyszerűen nyomorult dolog összevitatkozni. Akit Auschwitzba vittek, annak az állampolgársága ugyan nem számított; csak a származása. Ez egy. Kettő: a cinikusabbja szerint a galíciai, ukrajnai, belorusz, litván zsidók “eredeti lengyelségéhez” való ragaszkodás önmagában is hordoz valami iróniát, mivelhogy a lengyel történetírás nacionalista iskolája szerint a zsidó közösségek nagyban hozzájárultak a meghódított lengyel területek “szovjetizálásához”, ergo megérdemelték, amit kaptak. Három: csak a szovjet Gulagra hurcolt lengyel zsidók menekültek meg utóbb; őket Sztálin kiengedte Palesztinába, brit harcoló kötelékbe.

	Hannah Arendt

A párhuzamos konfliktus egészen másról szól. Antonio Franco püspökről, a pápa nunciusáról, aki azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt a jeruzsálemi holokauszt-megemlékezésen, mert a jeruzsálemi Jad Vasem múzeumban egy képaláírás kedvezőtlen színben tüntette fel XII. Pius pápát. Soha nem fordult még elő, hogy az emléknapon a külföldi diplomaták közül bárki is bojkottálta volna a rendezvényt. Most se. A püspök végül is megjelent (vélem: utasításra), bár fenntartotta a véleményét, hogy az a mondat, miszerint XII. Pius hallgatott még akkor is, amikor eljutott hozzá a zsidók tömeges legyilkolásának híre, sérti a katolikus egyházat. Sértené? Hannah Arendt megírta, hogy amikor XXIII. Jánossal, a reformpápával elolvastatták Hochhuth híres darabját, A helytartót, melynek céltáblája éppen hogy XII. Pius (közismert) magatartása volt, s megkérdezték tőle, vajon mit lehet tenni ellene, a főpásztori válasz (állítólag) így hangzott: “Ellene? Mit lehet tenni az igazság ellen?”

Itt is, ott is: bizonyos mondatok. Régi dolgok mai nézete. Alagút, zsákutca. De talán mégsem az. Az auschwitzi múzeum és a Jad Vasem igazgatója egyaránt rugalmasságot ígér (meg vár el partnerétől), és jól teszi. Ha másért nem, hát azért, hogy legalább az áldozatok, legalább ők, békében nyugodjanak. Ha egyszer mi már élni nem tudunk ugyanúgy.

 

Aczél Endre

	Aczél Endre

 

(Forrás: www.nol.hu)