Palesztina: nem jutalmazhatja az erőszakot az ENSZ

Az erőszaknak ára van, éppen ezért, ha a palesztinok többet kapnak, mint
amit Camp Davidben, vagy 2007-ben elutasítottak, akkor az újabb véres
intifádára bátoríthatja őket. A nemzetközi közösség nem adhatja át az
araboknak azt, amit az Izrael megsemmisítését célzó háborúik során
elvesztettek – ezzel ugyanis az erőszakot jutalmazná.

 

forrás:atv.hu / ML

 

A palesztinok az ENSZ segítségével szuverén államot szeretnének létrehozni, az 1967-es tűzszüneti vonalak mentén, Kelet-Jeruzsálemmel – ezzel azonban többet követelnek annál, mint ami bármely eddigi tárgyalás során az alku tárgya volt a palesztin vezetés és Izrael között. Ebbe beletartozik a Bill Clinton amerikai elnök, valamint Ehud Barak izraeli miniszterelnök által tető alá hozott izraeli ajánlat Camp Davidben, valamint Ehud Olmert még bőkezűbb ajánlata, 2007-ben – írja Alan M. Derschowitz az izraeli Jerusalem Post hasábjain.

ENSZ BT vs. ENSZ BT?

Fontos a béke számára, hogy a palesztinok is fizessenek azért – még akkor is, ha az csak szimbolikus – hogy elutasították a Clinton-Barak ajánlatot, és egy véres terrorhullámot robbantottak ki, amely során legalább 4 ezer ember életét vesztette. Mindamellett az is nagyon fontos, hogy Izrael ne térjen vissza az 1967-es háborút megelőző tűzszüneti vonalak mögé. Amennyiben a palesztinok elérik, hogy a jordán támadást megelőző státus quo-t állítsák helyre, akkor az 1967-es katonai agresszió nem lesz szankcionálva, hanem épp ellenkezőleg, “jutalomban” részesülne. Éppen ezért, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) 242-es határozatának – amely lényegében az 1967-es háborút követő „békeszerződés” volt – szándékában állt az, hogy Izrael visszatarthasson bizonyos területeket a védhető határok megteremtése érdekében. Valójában azonban a Palesztin Felszabadításai Szervezet (PFSZ) elnöke, Mahmúd Abbász az ENSZ Közgyűlésének 1947 novemberében hozott 1810-11-es határozata alapján kérvényezte a múlt héten „Palesztina” szuverén államként történő elismerését – ezzel pedig lényegében az 1948-as határokat szeretné megszerezni. Ennek elfogadása nem szankcionálna egyetlen, a zsidó állam létrehozása óta, annak megsemmisítésére indított arab agressziót sem.

Az erőszaknak ára van

Ennek ellenére bármennyire is fontos az, hogy az agresszív és alaptalan erőszakot ne részesítsék előnyben, a nemzetközi közösség látszólag éppen ennek az ellenkezőjére készül. Ha pedig a jordánok 1967-es agressziójának – amelyet támogatott a palesztin vezetés, sőt palesztin fegyveresek is részt vettek a hadműveletekben – az lesz végső soron az eredménye, hogy a palesztinok mindent megkapnak, amit a jordán megszállók 1967-ben elvesztettek, akkor (az ENSZ) többé nem lesz elrettentő erő a világ más részeiben zajló, hasonló konfliktusok esetén. Amennyiben a palesztinok többet, vagy akár ugyanannyit kapnak, mint amit Camp Davidben (valamint később, 2007-ben is) elutasítottak, akkor ezzel újabb véres intifádákra kaphatnak bátorítást. Az erőszaknak ára van, így kell, hogy működjön a háborús jog – és nem lehet kivételt tenni a palesztinok esetében sem.

A palesztinok nem fogadják el az egyensúlyt

A két állam megoldás, közös kompromisszumokkal támogatható, de a tárgyalásokat nem kezdhetik ott, ahol az előző ajánlatokat elutasították – véli a szerző. Fontos az is, hogy a nemzetközi közösség figyelembe vegye az előzményeket: az ENSZ eredeti felosztási tervének az arab fél által történő elutasítását, valamint agresszióját a zsidó állam ellen, amelyben Izrael lakosságának egy százaléka életét vesztette; a jordán, valamint palesztin agressziót Izrael ellen 1967-ben, amelynek során Izrael önvédelmi háborúban felszabadította a jordán megszállás alól a Nyugati partot és Jeruzsálem keleti felét; Izrael ajánlatát, hogy földet adjon a békéért, amelyet Kartúmban a hírhedt három „nemmel” jutalmaztak az arabok: nem a békére, nem a zsidó állam elismerésére, és nem a tárgyalásra; Izrael bőkezű ajánlatát Camp Davidben, amelyet véres erőszak követett; valamint Ehud Olmert még bőkezűbb ajánlatát, amelyet Mahmúd Abbász utasított el. A béke érdekében indított erőfeszítéseknek előre kell tekinteniük, de nem hagyhatják figyelmen kívül a múltat sem. Egy egészséges egyensúlyt kell kialakítani, amely nem jutalmazza a múltban végrehajtott erőszakos cselekményeket, és nem hoz létre ésszerűtlen határokat a jövőbeni békéhez. A palesztinok azonban a múlt héten kifejezték, hogy nem fogadnak el ehhez hasonló egyensúlyt.

Abbász bekeretezte magát

Az ENSZ-ben Abbász „Palesztina” teljes elismerését követelte azokkal a határokkal (amelyek valójában csak átmeneti tűzszüneti vonalak), amelyek mögül 1967-ben a palesztinok és a jordánok keletről megtámadták Izraelt. Azt szeretné a PFSZ-elnök, ha mentesülnének a következmények alól az Izraelre támadó államok. Meg szeretné szerezni a judaizmus legszentebb helyét, a Siratófalat, a Templom-hegyet, a zsidó negyedet, valamint a jeruzsálemi Héber Egyetemhez vezető utat (amelyet 1967-ig a jordánok uraltak, és egyetlen egy zsidót sem engedtek át rajta).

Derschowitz úgy véli – értelmetlen arról beszélni, hogy majd az ENSZ döntést követően tárgyalnak a palesztinok, ha az ENSZ segítségével Abbász többet elérhet, mint az egyeztetések segítségével. Abbász nem lesz abban a helyzetben, hogy kevesebbet követeljen Izraeltől, mint amennyit az ENSZ „odaítél” neki. Nem biztos, hogy túlélné politikailag, ha kevésbé tűnne „palesztinnak”, mint az ENSZ. Abbász Izraelt hibáztatja az arabok saját maguk okozta katasztrófáért (miután megtámadták Izraelt 1948-ban). A PFSZ elnök tagadja a zsidóság történelmét Izraelben, valamint helyesléssel idézi terrorista elődjét, Jasszer Arafatot. Abbász elutasítja Izrael jogos biztonsági igényeit, és üzenete nagyon kevés lehetőséget hagyott bármilyen jövőbeni kompromisszumra.

Valódi párbeszédet!

A szerző arra is emlékeztet, hogy a palesztinokkal szemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször is békejobbot nyújtott Abbásznak, az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében is. Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy kész Ramallahban folytatni az egyeztetéseket, de a kormányfő jeruzsálemi irodája is nyitva áll a palesztin fél előtt. Az ENSZ-ben színt vallott mindkét fél: az izraeli kormányfő egyeztetne a békéről, a palesztinok azonban az ENSZ teljes jogú tagságáért lobbiznak, mielőtt bármiféle egyeztetésre is sor kerülne. Netanjahu arra kérte Abbászt, hogy fejezzék be az egyeztetéseket a tárgyalásokról, és kezdjenek bele a valódi párbeszédbe.

Élhető állam, biztonság

Amennyiben Abbász elfogadja Netanjahu ajánlatát a békés, két állam megoldásra – megszülethet a valódi palesztin állam, amelyet mind Izrael, mind az Egyesült Államok, valamint a nemzetközi közösség el fog ismerni. Ez az állam nem az 1967-es tűszüneti vonalak mentén fog húzódni, mert egyrészt a palesztinok nem rendelkeznek jogcímmel ezekre az átmeneti jelleggel meghatározott mezsgyékre, másrészt pedig ezek a vonalak nem segítenék elő a békét – de, az állandó határok közel lesznek azokhoz. A palesztinok egy élhető államot, Izrael pedig biztonságot kapna.

Ellenben, ha az ENSZ megjutalmazza a közel évszázados elutasításon és erőszakon alapuló arab politikát azzal, hogy visszaforgatja az idő kerekét 1967-be, vagy 1947-be, azzal további erőszakra adhat bátorítást. A palesztinoknak vállalniuk kell a felelősséget a konfliktusokért, és az emberéletek ezreinek haláláért, amelyeket elutasító politikájuk okozott. Ennek nem lehet olyan súlyos az ára, hogy az megakadályozza a békét, azonban elég komolynak kell lennie ahhoz, hogy elrettentsen a háborútól.