Haza is kell érni épségben

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

WikiLeaks – A volt miniszter és az egykori vezérkari főnök visszaszólt
Sajnálatosnak és elszomorítónak tartja Tömböl László volt honvédségi
vezérkari főnök, hogy a szerinte sikeres munkát végző afganisztáni
Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) munkáját negatív színben tüntette
fel egy nyilvánosságra került dokumentum.

 

 

forrás: nol.hu

 

A Népszabadság számolt be korábban a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok egyikéről, amelyben a PRT afganisztáni táborában szolgálatot teljesítő magyar nagykövet, Tölli István meglehetősen kritikus észrevételeket fogalmazott meg a magyar katonai különítmény teljesítményéről.
Ajánlott cikkek

szöveg Húszmilliárdba került a plusz kétszáz katona

Tömböl László volt vezérkari főnök a Népszabadság megkeresésére azt mondta: a PRT sikeresen és hatékonyan végezte és végzi ma is a munkáját Baglan tartományban. „Ezen álláspontomat képviseltem minden hivatalos és magánbeszélgetésem során, mert ez a szilárd meggyőződésem. Minden ellenkező állítás, csúsztatás és hazugság, amit a magam és a missziókban szolgálatot teljesítő állomány nevében határozottan visszautasítok” – fogalmazott. Hozzátette, hogy „nyilvánvalóan a nagykövetnek nem minden állítása teljesen alaptalan, a misszió egészének egyoldalú és negatív beállítása viszont nemcsak hogy igaztalan, de káros is”.

Tömböl szerint a költségvetési szűk keretek miatt a lehetőségek is valóban korlátozottak voltak, de a megvalósult projektek ettől függetlenül megfelelőek voltak. „Azt pedig én is fontosnak tartottam, sőt kezdeményeztem is, hogy a civil szerepvállalást növelni kellene.”

Lapunk megkereste Szekeres Imrét, az akkori honvédelmi minisztert is, aki szintén alaptalannak nevezte Tölli István megállapításait. A szocialista politikus szerint a katonák bátran és lelkiismeretesen teljesítik feladataikat, amit akkori tárgyalásai során az afgán és az amerikai elöljárók is megerősítettek. „Sajnos Tölli nem szakértője a katonai ügyeknek,mint ahogy azt az amerikai ügyvivő is megállapítja. Nincs tisztában azzal, hogy a PRT feladata nem a harcérintkezés kezdeményezése, mert az más alakulatok munkája, akik arra vannak felkészítve és felszerelve. Ilyen a különleges műveleti zászlóalj, amelynek katonái szintén ott vannak Afganisztánban. A PRT katonái járőrözésre, a biztonság őrzésére vannak felkészítve, és annak maradéktalanul eleget tesznek” – mondta Szekeres. A volt miniszter szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy a tűzszerészek halála után nem vettek részt afgán küldetésben.

„A merénylet után magam rendeltem el, hogy a vizsgálat befejezéséig, a merénylet tapasztalatainak feldolgozásáig a magyar tűzszerészek a bázis védelmében láthatnak csak el feladatot. A biztonságuk érdekében tett intézkedésemet ma is helyesnek tartom. A szükséges intézkedések után viszont újra engedélyeztem a bázison kívüli műveletek végzését is” – mondta.

Szekeres szerint az is valótlan állítás a táviratban, hogy a magyar civil szervezetek védelmét a katonák nem látják el, mondván: a parancsnokok többször is felajánlották ezt, és épp ők zárkóztak el az együttműködéstől, mert abban látták a kockázatot. „Az elmúlt évek igazolták álláspontjukat, mert semmilyen támadás nem érte őket” – tette hozzá Szekeres, hangsúlyozva: a magyar katonáknak Afganisztánban nemcsak a feladatukat kellett eredményesen ellátniuk, „hanem haza is kell térniük épségben”.

Kerestük Tölli Istvánt is, de nem értük el.
 

[popup][/popup]