Pénzt és halált osztott igazság helyett Kadhafi

Líbia az egyik legkevésbé demokratikus és szabad ország jogvédők
szerint. Az augusztusban hatalmából elűzött Moammer Kadhafi líbiai
vezető uralma alatt bárki eltűnhetett nyomtalanul, vagy halálra
ítélhették a vezető eszméinek bírálata miatt. Mire volt képes hatalma
védemében Kadhafi?

 

forrás: origo.hu

 

“Nem volt szörnyeteg, de az tény, hogy ő felelt az elnyomásért Líbiában. Egyetlen dolog érdekelte, az, hogy mindenáron megtartsa a hatalmát” – mondta Moammer Kadhafi líbiai vezetőről az [origo]-nak adott interjújában Dorothea Auer, Ausztria tripoliba akkreditált nagykövete.

Kadhafi valóban minden eszközt mózgósított hatalma megtartása érdekében. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet friss jelentése szerint a Kadhafihoz hű erők emberiség ellenes bűntetteket és háborús bűnöket követtek el az országban február közepén kitört felkelés elleni fellépés során (a nemzetközi büntetőbíróság által idén júniustól emiatt körözést is adott ki a diktátor ellen). A jogvédők nem mulasztották el a felkelők által elkövetet visszaélések dokumentálását sem, háborús bűnök elkövetésével vádolva őket, de jelezték, Kadhafiék súlyosabb bűnöket követtek el.

A felkelők által elkövetett visszaélések – több tucat elfogott Kadhafi-hű ember megölése, kínzása, gyanúsnak tartott személyek jogtalan bebörtönzése – nem vetnek túl jó fényt a diktátort elűző új vezetésre, de sok emberséget ők sem tanulhattak Kadhafi uralma alatt.

Utolsók között demokráciában

A világ országaiban a demokrácia helyzetét vizsgáló Economist Intelligence Unit demokrácia-indexe például a vizsgált 167 ország közül tavaly az utolsók közé helyezte Líbiát. Kadhafi országa hátulról a 10. helyen szerepelt a listán, jóllehet Líbia eddigre már kiszabadult a többek között terroristáknak nyújtott támogatások és tiltott fegyverkezés miatti nemzetközi elszigeteltségből.

Ijesztő képet festenek a Kadhafi-rezsimről a nagyobb nemzetközi jogvédő szervezetek is. Tovább tart a civil társadalom elnyomása, a beígért emberi jogi reformok is váratnak magukra – írta a Human Rigths Watch (HRW) a tavalyi évről szóló idén január 24-én kiadott éves jelentésének Líbiáról szóló fejezetében. A rezsim ugyan tavaly kiengedett több száz politikai foglyot, de továbbra is százával tartottak fogva olyanokat, akiknek már lejárt a büntetésük vagy felmentették őket a bíróságok. A kiengedettek közül sokan ugyanakkor semmilyen kárpótlást nem kaptak – írta a HRW.

Kadhafi rezsimje adós maradt az emberi jogokat sértő számos múltbeli esemény feltárásával – jelezték a jogvédők, akik több tucatnyi ellenzéki és a rendszerrel szemben kritikus személy eltűnését tartották számon a tavalyi jelentésekben. A HRW és az Amnesty is megemlíti annak a két, 1990-ben Egyiptomban letartóztatott ellenzékinek az ügyét, akiket az egyiptomiak még az év márciusában kiadtak Líbiának, de azóta sem jött róluk hír, illetve annak a Líbiában eltűnt, libanoni síita imámnak az esetét, akiről 1978 óta nem tudni, hova lett. Az országban nem léteztek független civil szervezetek, az egyetlen szervezet, amely felemelhette a szavát az emberi jogok megsértése miatt, az a Kadhafi-alapítvány emberi jogi csoportja volt, amelyet, Kadhafi egyik fia, Szejf al-Iszlám vezetett.

Pénz igazság helyett

Kadhafi alatt hallgattak a vérengzésekről is. Például az Abu Szelim börtönben 1996-ban történt, 1200 rab halálával járó eseményekben elhunytak névsorát soha nem tették közzé – olvasható az Amnesty International (AI) tavalyi jelentésének Líbiát taglaló részében. A vérengzés körülményeinek a feltárása sem történt meg, jóllehet 2009-ben vizsgálóbizottságot is felállítottak, amely tavaly márciusra ígért egy beszámolót, de ez idén év elejéig nem készült el.

A rezsim pénzt ajánlott azoknak a családoknak, akiknek hozzátartozója az Abu Szelimben halt meg, de csak ha visszavonják az ügyben indított bírósági keresetüket. Azokat, akik ebbe nem egyeztek bele, a hatóságok zaklatták, és igyekeztek nyomást gyakorolni rájuk.

Kadhafi országa ellen egészen 1999-ig ENSZ-embargó volt érvényben két – egy 1988-ban a skóciai Lockerbie, illetve egy 1989-ben Csád felett felrobbantott – utasszállító repülőgép elleni merénylet miatt. Az embargót az USA külügyminisztériumának 1999-es, Líbiára vonatkozó emberi jogi jelentése szerint csak azután szüntették meg, hogy Kadhafi kiadta az előbbi merénylet gyanúsítottjai Skóciának, illetve jelentős összeget fizetett az utóbbi merényletben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak.

Halálbüntetés a kritikusoknak

A szólásszabadság egyáltalán nem érvényesült Kadhafi országában. Tavaly az előző öt évben tapasztalható fokozatos enyhítésnek is véget vetettek, több ellenzéki líbiai honlapot elérhetetlenné tettek, illetve  kéttucatnyi újságírót tartóztattak le hosszabb-rövidebb időre. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezetnek a sajtószabadság helyzetét taglaló listáján szereplő 178 ország közül Líbia a 160. helyen állt. Kadhafiék szigorúan büntették a más véleményen lévőket. Bárki életfogytig tartó börtönt kaphatott az ország hírnevének beszennyezéséért, vagy Kadhafi bírálatáért, és mindennapos volt az öncenzúra.

Azokat egyenesen halálbüntetés fenyegette, aki olyan tiltott csoporthoz csatlakozott, amely megkérdőjelezte az 1969-es, Kadhafit hatalomba juttató forradalom eszméit. Kadhafi rezsimje a végrehajtott halálbüntetések számában tavaly a hatodik helyen állt a világon. 2010-ben legalább 18 embert végeztek ki különböző bűnök miatt, de az Amnesty International szerint ez a szám feltehetően magasabb volt. Tavaly májusban egy helyi lap arról írt, hogy legalább 200 ember vár halálos ítéletének végrehajtására. Decemberben Kadhafi Líbiája nemmel szavazott arra az ENSZ közgyűlési határozatra, amely a halálbüntetések betiltásárára szólított fel.

A külföldről érkező menekültek sem számíthattak semmilyen kíméletre, hivatalosan nem is léteztek. A rezsim csak törvénysértő illegális bevándorlóként tekintett rájuk, a hatóságok gyakran bántalmazták, kínozták őket őrizetbe vételük után, és bevett gyakorlat volt kitoloncolásuk. Kadhafi nem írta alá az 1951-es menekültekről szóló nemzetközi egyezményt, és nem működtek együtt az ENSZ menekültügyi főbiztosságával sem.

A kisebbségeknek is sanyarú sors jutott. A Líbiában amazignek nevezett berberek például nem tanulhattak anyanyelvükön, nem használhatták eredeti nevüket a hivatalos dokumentumokon, újévi ünnepségüket iszlámellenesnek nyilvánították, településük neveit átírták a pánarab nacionalizmus nevében. Az AI a tabu nevű törzs sorsát említi. Az átlagos líbiaiaknál feketébb bőrű, a szudáni és csádi határ közelében élő népcsoportot is hátrányos megkülönböztetés érte. Tagjai nem kaptak hivatalos iratokat, útlevelet, nem írathatták be gyerekeiket a kufrai iskolákba, sokukat kikötöztettek lakásaikból anélkül, hogy más lakhatást biztosítottak volna nekik. A csoport 2008-as tüntetéseit vérbe fojtották, a hatósági fellépésnek több tucat halottja volt.