Lesz forró ősz Izraelben?

Mind a palesztin, mind az izraeli társadalmat a saját fennmaradásukat
veszélyeztető belső konfliktusok sújtják. Így, amíg a felek egymással
harcolnak és kölcsönösen okolják egymást a kialakult helyzetért, nem
kell ezekkel a belső problémákkal szembenézniük. Ezért – a jelek szerint
– akár harmadik intifádával, akár nélküle, a palesztin-izraeli
konfliktus tovább folytatódik.

 

 

forrás: hirszerzo.hu

 

A Palesztin Hatóság (PH) elnöke, Mahmúd Abbász szeptemberben az ENSZ elé viszi állama elismerésének ügyét. Eközben a vele szövetséges Hamasz által uralt Gázai övezetből rakétákat lőnek Izraelre. Sokan a kétállamos megoldást sürgetik, hozzátéve, hogy az csak az Izraellel való közvetlen (béke)tárgyalásokkal érhető el. Mi szól az ENSZ megoldás mellett és ellene?  Lesz-e harmadik intifáda, ha Abbasz szándékai nem teljesülnek?

Mahmúd Abbász – miután megelégelte, hogy Obama elnök nem képes egy hatékony tervvel előállni – úgy döntött maga veszi kezébe „országa” és népe sorsát. Először megegyezett riválisával, a Hamasszal, majd teljes gőzzel kereste a módját, hogy Palesztinát elismerje az ENSZ Közgyűlése.

A PH elnöke nem bízza a véletlenre a dolgot és szeptember 21-én, a szavazás napján Ciszjordánia szerte tömegdemonstrációkat helyezett kilátásba. Ez többféle képpen is elsülhet, hiszen a világ figyelmét magukra vonva, a palesztinok akár még az „arab tavasz” aktív szereplőivé is válhatnak. Másrészről viszont elképzelhető, hogy a szeptemberi tömegtüntetés az eddigiekhez hasonlóan végződik: az elégedetlen lakosság megtámadja a nála jobban felszerelt izraeli védelmi erőket, akik keményen leverik a demonstrációt. Ez viszont Abbász meggyengüléséhez vezethet, mert a nép őt fogja okolni a tömegtüntetések sikertelenségéért. Ha ráadásul az ENSZ is nemet mond a Palesztin államra, az még inkább alááshatja a palesztin elnök tekintélyét.

Annak pedig igen nagy a valószínűsége, hogy az ENSZ keretein belül nem kerül sor a Palesztin állam kikiáltására. Ennek fő oka, hogy az USA egyszerűen megvétózza a javaslatot. Ezen felül további eszközei is lehetnek az amerikai elnöknek, hogy Abbász „lelkesedését” megtörje. A Hamasszal való szövetség arra sarkallhatja az Egyesült Államokat, hogy megszüntessék a Palesztin Hatóságnak juttatott segélyek folyósítását, ami ebben az évben 500 millió USD-re rúgott. Ez azonnali gazdasági krízishez vezethet, az amúgy sem túl stabil Nyugati- Parton.

Ha az ENSZ-nél sikerülne is elérni, hogy az elismerje Palesztinát önálló államként, olyan problémák maradnak terítéken, amik évtizedek óta megoldásra várnak. A palesztin államiság és az Izraellel való béke szempontjából a legfontosabb kérdések: Jeruzsálem, mint a két ország fővárosa; a leendő Palesztina határai; telepesek sorsa Ciszjordániában; gazdasági és kereskedelmi együttműködés; vízellátás; terrorizmus; vallási ellentétek, stb. Amíg a felek az előbb felsoroltakra nem tudnak élhető megoldást találni, addig a leendő Palesztina legjobb esetben is egy „virtuális állam” lehet.

Ezek után a legfontosabb kérdés, hogy egy esetleges „állam elismerési” kudarc után a palesztin nép az erőszak útjára lép-e. A Globes nevű izraeli újság munkatársa, Avi Temkin már egy harmadik intifáda kirobbanásáról írt. Míg az első kövekkel zajlott, a második öngyilkos merénylők főszereplésével, addig – a cikk írója szerint – a harmadik öltönyben és nyakkendőben vette kezdetét olyan üzletemberek, hivatalnokok és jogászok részvételével, akik a Palesztin állam megteremtésén fáradoznak.

Elmélete szerint az „öltönyös intifáda” akkor indult el, amikor Obama májusban kijelentette, hogy az új Palesztin államnak meg kell alakulnia méghozzá az 1967-es határokon belül. Ez Izrael visszavonulását jelentené Ciszjordániából. A cikk úgy folytatódik, hogy az izraeli vállalatok szép lassan kivonulnak a Nyugati- Partról, más cégek pedig újragondolják, hogy kívánják-e egy leendő palesztin állam területén belül folytatni tevékenységüket.
A legfigyelemreméltóbb rész pedig, amikor Temkin kijelenti, hogy a felkelést olyan nemzetközi szervezetek segítik (leginkább pénzzel), mint a Világbank, az IMF és az EU. Külön kiemeli a Világbank és az USA szerepét, hiszen előbbi nem hozhat döntést az amerikai adminisztráció jóváhagyása nélkül. Ezek szerint az Egyesült Államok is része az intifádának.

A cikk konklúziója, hogy a Palesztin állam infrastruktúrájának felépítése befejeződött. Így az államiság kikiáltása bármikor megtörténhet, ami azt jelenti, hogy az „öltönyös intifáda” elérte fő célját. A döntést már csak át kell vinni az ENSZ Közgyűlésén.

Temkin sok tényezővel nem számol. Azon kívül, hogy milyen akadályokba ütközhet a független államiság kikiáltása, további nehézségek is akadnak. Ciszjordániát már az 1990-es évektől jó minőségű autópályák szabdalják szét („telepes utak”), ahol a palesztinok csak különleges engedélyekkel közlekedhetnek. Egy izraeli jogvédő szervezet szerint a telepek és a hozzájuk tartozó infrastruktúra a Nyugati-part 42%-át teszik ki. Ezen felül a kérdéses terület tovább van szabdalva különböző, az izraeli biztonsági erők által létesített biztonsági zónákkal. Éppen ezért erősen vitatható, hogy „a Palesztin állam infrastruktúrájának felépítése befejeződött” volna.

2011. május 14-én ünnepelte Izrael, megalakulásának 63-ik évfordulóját. A másik oldalon is az utcákra vonulnak ilyenkor és több tízezer palesztin vesz részt az Izrael elleni megmozdulásokon. Idén a palesztin tüntetések főszervezői „harmadik intifádára” szólították fel a résztvevőket. Izrael miniszterelnöke aggodalmát fejezte ki ez ügyben, de a biztonsági erők megakadályozták, hogy a demonstráció felkelésbe (az intifáda szószerinti jelentése: felkelés) torkolljon.

Azt, hogy az Abbász által szeptemberre tervezett tömegmegmozdulásból mi lesz, nem tudni. Mindenesetre, egy reprezentatív értékű közvélemény kutatás szerint, a megkérdezett palesztinok kétharmada nem támogatna egy újabb felkelést, és csupán 14%-uk venne részt egy 2000-ben történthez hasonló megmozdulásban. Még Abbaszhoz közelálló politikusok is elismerik, hogy ha a tüntetések vége egy „harmadik intifáda” lenne, annak csak a palesztinok lehetnek a vesztesei.

Az izraeli társadalom – elsősorban vallási törésvonalak mentén – igen megosztott. Az egész arab népesség Marokkótól a Termékeny Félholdig, szintén nem mondható homogénnek.  Mind a palesztin, mind az izraeli társadalmat a saját fennmaradásukat veszélyeztető belső konfliktusok sújtják (demográfiai problémák, túlnépesedés, gazdasági nehézségek, vallási ellentétek, stb). Így, amíg a felek egymással harcolnak és kölcsönösen okolják egymást a kialakult helyzetért, nem kell ezekkel a belső problémákkal szembenézniük. Ezért – a jelek szerint – akár harmadik intifádával, akár nélküle, a palesztin-izraeli konfliktus tovább folytatódik.