Ezer éves rituális zsidó fürdőt tártak fel Németországban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Németország lévő Erfurt városban egy középkori zsidó rituális fürdő romjaira bukkantak a régészek. A mikve feltehetőleg közel ezer éves. Nem csak a város régészei körében, de országos szinten is nagy szenzációt keltett, amikor a napokban Türingia tartomány székhelyén, Erfurtban egy közel ezer éves mikve romjaira bukkantak a régészek. Ebből a korból az egész országban csak elvétve akad ilyen jellegű építmény: Wormsban, Speyerben, Kölnben és a szintén Türingiában lévő Sondershausenben.

A szakértők szerint a kétszintes pinceépítmény kitűnő állapotban van. Korabeli írásos dokumentumokból a kutatók már tudták, hogy a városban legkésőbb 1250-ben már működött egy mikve, amely az 1100-ban épült zsinagógához tartozott. Az országban ez az egyetlen ebből a korból fennmaradt zsinagóga. Az ásatások még zajlanak, az építmény pontos korának meghatározása is még várat magára – írja a Spiegel Online.

  aregizsinagoga.jpg  
  A régi zsinagóga  

A középkorban, Erfurtban élt az ország egyik legnagyobb zsidó közössége. Mindegyik közösségnek volt külön zsinagógája, rituális fürdője és temetője. A most feltárt fürdőre egy a Gera folyó partján lévő ház pincéjében bukkantak rá, a folyó az évszázadok során tetemes mennyiségű hordalékkal töltötte fel a helyiségeket.

A mikvék nem a higiéniai tisztálkodást szolgálják, hanem az újjászületést szimbolizáló, rituális funkciójuk van. A fürdőt többek között a közösség nő tagjai használják először közvetlenül az esküvő előtt, majd minden menstruáció valamint a szülés után. Ugyanis csak ez után a szimbolikus megtisztulás után léphetnek a zsinagógába.

 

(Forrás: National Geographic Online)

[popup][/popup]