Oslo tanulsága

Van-e, lehet-e tanulsága egy ilyen borzalmas mészárlásnak? Meg lehet-e
kísérelni észérvekkel magyarázni a megmagyarázhatatlant, az
érthetetlent? Lehet-e, érdemes-e racionális okokat keresni e mögött az
irracionális, tébolyító tett mögött, vagy be kell látnunk, el kell
fogadnunk, hogy őrültek ellen nincs védelem? 

 

forrás: galamus.hu

 

A norvég hatóságok elismerésre méltó higgadtsággal és méltósággal azt tanácsolják a lakosságnak, hogy ne spekuláljanak a bűntény okairól, fogadják el a rendőrség megállapításait, készüljenek fel a hosszadalmas nyomozásra, s mindenekelőtt tartsanak össze. S valóban, mit is lehetne tanácsolni a gyászolóknak, egy társadalomnak, amelynek mindennapi élete egyik percről a másikra teljes mértékben kifordult a kereteiből. Ugyanakkor a lassan napvilágra kerülő tények számos nyugtalanító kérdést vetnek fel – olyanokat, amelyek túlmutatnak a norvégiai eseményeken, illetve szélesebb összefüggésekbe helyezik őket. S bármennyire közel vannak is még a történések, akármilyen keveset is tudunk, vannak kényelmetlen és nyugtalanító kérdések, amelyekkel már ma szembe kell néznünk – nekünk is itt, Magyarországon.

Az oslói városközpontban történt robbantást követő első, spontán reakciók iszlám terroristákat, sőt az al-Kaidát emlegették. Röviddel az Utoya-szigeten történt lövöldözés után azonban kiderült, a feltételezett tettes nem arab, nem bevándorló, hanem „tősgyökeres” norvég. Akivel kapcsolatban eddig még nem derült ki, hogy orvosi kezelés alatt állt volna, elmebeteg, őrült, korlátolt vagy beszámíthatatlan lenne, azt azonban már most is tudjuk, hogy a merényletek előtti Facebook-bejegyzésben önmagát kereszténynek és konzervatívnak, máshol pedig nacionalistának nevezte, a jelek szerint gyűlölte a kommunistákat, legalább tíz éve erőteljesen rokonszenvezett szélsőjobboldali eszmékkel, 1997 és 2007 között tagja volt a norvég szélsőjobboldali, bevándorlás- és iszlámellenes Fejlődés Pártnak, szorgalmas látogatója, olvasója volt különböző szélsőjobbos blogoknak, több alkalommal is megkísérelte felvenni a kapcsolatot Fjordmann-nal, a nemzetközi szélsőjobboldal anonim sztárbloggerével, aki a legkülönbözőbb szélsőségesen konzervatív és szélsőjobboldali blogok ünnepelt szerzője, miközben ő maga is számos különböző internetes fórumon fejtette ki a multikulturális társadalmat, a „kultúrmarxistákat”, a „kulturális marxizmust” durván megvető, elutasító nézeteit. Egy svéd internetes fórumon többek között arról értekezett, hogy a szocializmus tönkretette a hagyományokat, a kultúrát, a nemzeti identitást, és a társadalmi struktúrákat, s emiatt a társadalom gyenge és zavarodott lett. Két nappal a merényletek után pedig már azt is tudjuk, hogy a feltételezett tettes röviddel a robbantás és a lövöldözés előtt szétküldött egy 1516 (!) oldalas zavaros szöveget „2083. A European Declaration of Indepence” címmel. Mindezek alapján joggal állíthatjuk, hogy a mészárlás és a merénylet hátterében a szélsőjobboldali gondolkodás, ideológia és politika rejlik. S persze lehetséges, hogy majd kiderül, az illető elmebeteg volt, tébolyultságában követte el azt, amit elkövetett (bár a merényletek megtervezése nem ezt mutatja), de ez sem változtat a tényen, a tettes – aki azóta már elismerte mindkét bűntettet – számos szoros szálon kapcsolódott az európai szélsőjobboldalhoz, annak ideológiájához.

Ezt pedig azért kell leszögezni, hogy világossá váljon, a szélsőjobboldali, bevándorlás-, és iszlámellenes, a balliberalizmussal és a kulturális sokféleséggel szembeforduló társadalomszemlélet, ideológia, politika ma már egyértelműen fenyegeti az európai demokráciákat – sokkal inkább, mint az iszlám terrorizmus. Ma az európai társadalmak jelentős részében megfigyelhető egy latens, de mindinkább felszínre törő, egyre határozottabban megfogalmazódó, zavaros, különböző elemekből összetevődő világnézet, amely radikálisan fordul szembe a modern társadalom, a liberális demokrácia alapelveivel, a progresszív baloldalisággal, a bevándorlással, a multikulturális társadalommal, a kulturális sokféleséggel, a globalizációval, a kapitalizmussal, és egyáltalán mindennel, amit idegennek tart vagy nevez. Amit pedig helyette kínál, az a be- és elzárkózás, a kulturális egyneműség és fundamentalizmus, a nacionalizmus, mindenféle „idegenség” gyökeres elutasítása, merev és embertelen rendpártiság, egyfajta kulturális, ideológiai diktatúra, amelynek legfőbb kötőanyaga, mozgató ereje az irracionális gyűlölködés és az emberi méltóságot, életet semmibe vevő, „mások” ellen irányuló gyűlölet.  Ez a szemlélet paradox módon éppen a globális média, az internet, a blogok, a különböző fórumok, és chat roomok segítségével terjed, azaz nem követeli meg, hogy valaki valamely szélsőjobboldali párt vagy szervezet tagja legyen. Ezt az ideológiát mindenki saját maga sajátíthatja el úgy, hogy közben fel sem tűnik a szélsőjobboldali mozgalmakat figyelő, ellenőrző hatóságoknak. Ezért mondhatta a teljesen tanácstalan oslói rendőrfőnök, hogy a merénylő a „semmiből jött”.

Amikor a nyilvánosságban erre a világnézetre, ideológiára terelődik a figyelem, akkor leggyakrabban arról esik szó, hogy a nyugat-európai társadalmaknak elfogyott a bevándorlókkal, a kulturális sokféleséggel, a multikulturális társadalom okozta konfliktusokkal kapcsolatos türelme. S ezért mindenütt a bevándorlás szigorítását, a multikulturális társadalom visszaszorítását, a bevándorlók teljes integrációját követelik. Ugyanakkor nagyon kevesen vannak, akik arra figyelmeztetnek, hogy ma egyre alacsonyabbra kerül a mérce, (ismét) egyre inkább elfogadhatóvá válik a bevándorlókkal, az iszlámmal, a multikulturalizmussal szembeni érvelés, a nyílt és a nyitott társadalom, a liberális demokrácia elutasítása, legalábbis megkérdőjelezése, illetve a gazdasági protekcionizmus, a (kulturális) nacionalizmus, mint valamiféle gyógyír hirdetése. Noha nyilván senki nem fogja elismerni, de a bevándorlók, az iszlám kriminalizálása, a bevándorlók integrációjának megkérdőjelezése, az európai felsőbbrendűségre való utalások, a multikulturális társadalom végét jövendölő szónoklatok, a szélsőjobboldali ideológiák, az újfasizmus relativizálása mind hozzájárulnak a szélsőjobboldali eszmék elfogadásához, terjedéséhez. Azaz a felelősséget mindenkinek viselnie és vállalnia kell, aki nem foglal félreérthetetlenül állást az újfasizmussal és a szélsőjobboldallal szemben. Mindenkinek, aki azt a tévhitet terjeszti, hogy a szélsőjobboldal valódi problémákat fogalmaz meg, csak rossz válaszokat ad rájuk. Mindenkinek, aki nem veszi, vagy nem akarja észrevenni az ebben a világnézetben rejlő, megnyilvánuló, kifejeződő elementáris gyűlöletet. Mindenkinek, aki a legkülönbözőbb kifogások mögé bújva gátolja meg a gyűlöletbeszéd terjedését, s a szabadságra hivatkozva segíti, támogatja a szabadság legádázabb ellenségeit.

S noha Oslo és a kis sziget, Utoya földrajzilag messze van Magyarországtól, mégis Oslo tanulsága elsősorban nekünk szól. Nekünk, mert nincs még egy olyan európai ország, ahol a hivatalos kormányzati politikának oly mértékben része lenne a baloldallal, a balliberalizmussal szembeni gyűlöletkeltés, mint Magyarország. Mert nincs még egy olyan ország Európában, ahol a parlamentben olyan nyugodtan lehetne „zsidózni” és „cigányozni”, mint Magyarországon. Mert nincs még egy olyan ország Európában, ahol paramilitáris bandák félemlítenék meg valamelyik kisebbséget, s mindeközben a kormány nem védi meg a megfélemlítetteket. Mert nincs még egy olyan ország Európában, ahol egy magát baloldalinak tartó zöld párt a szélsőjobbal szövetkezne az egyébként a liberális demokráciát megcsúfoló módon politizáló, de mégiscsak demokratikusan megválasztott kormány leváltása érdekében. Mert nincs még egy ország Európában, amelynek alkotmánya azzal a történeti korszakkal vállalna kontinuitást, amelyben az ország a két világháború közötti náci Németország egyik leghívebb szövetségese volt. Mert nincs még egy olyan ország Európában, amely – miközben minden erővel baloldali politikai ellenfeleit igyekszik kriminalizálni, kiszorítani a nemzetből – semmit sem tesz az állandóan, a legaljasabb eszközökkel gyűlöletet terjesztő írott sajtó és internetes portálok ellen.

Norvégia gazdag, békés, nyitott, liberális elveket valló ország, olyan ország, amelyben jó és öröm élni. És mégis „a semmiből” egyszer csak előbukkant Anders Behring Breivik. Magyarország ma mindannak az ellentéte, ami Norvégiát jellemzi. Mi vár még ránk?