Ismét vitáznak XII. Piusnak a holokauszt idején betöltött szerepéről

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Árnyalta az izraeli körökben megütközést keltő nézeteit az ország
vatikáni nagykövete, aki korábban még elismeréssel szólt XII. Pius
pápának a holokauszt idején tanúsított bátor kiállásáról.

 

forrás:mult-kor.hu

 

Mordechai Lewy közleményében azt írja, hogy a XII. Pius szerepével kapcsolatban tett állásfoglalása „elhamarkodott” volt, s meg kell várni, míg a problémakört alaposabban megvizsgálják. Lewy a múlt héten került reflektorfénybe, mikor elismerte a pápának és általában a katolikus egyháznak a római zsidók megmentéséért tett erőfeszítéseit a náci megszállás idején. Egy vatikáni újság címlapon közölte a hírt, röviden ugyan, de szemmel láthatóan nagy jelentőséget tulajdonítva a megjegyzésnek.

Ekkor több zsidó szervezet is felemelte a hangját, mondván, Lewy kommentjei morálisan elítélendők, történelmileg pedig pontatlanok, s sérti a holokauszt-túlélők érzékenységét. A vatikáni nagykövet megjegyzései szokatlanul csenghettek egy zsidó diplomata szájából, s némi változást vetített előre a zsidóknak a deportálások idején hallgatással vádolt pápa történelmi szerepével kapcsolatos nézeteit illetően.

XII. Pius 1939 és 1958 között ült Szent Péter trónján, előtte Németország pápai nunciusaként szolgált. A katolikus egyházfő magatartása a vatikáni-izraeli kapcsolatok legmegosztóbb kérdésének számít. A Vatikán kitart azon nézete mellett, hogy a pápa csendes diplomáciával helyezte nyomás alá a náci vezetést, a még kritikusabb és erőteljesebb hang pedig több zsidó áldozattal járt volna. XVI. Benedek pápa minden követ megmozgat azért, hogy elődjét boldoggá avassa, ahonnan már csak egy lépés lenne a szentté avatás.

„Hiba lenne azt állítani, hogy a katolikus egyház, a Vatikán, vagy maga a pápa ellenzett volna minden olyan lépést, ami a zsidók megmentését szolgálta. Valójában ennek az ellenkezője az igaz: ott segítettek, ahol tudtak” – nyilatkozta a múlt héten Lewy a Világ Igaza ceremóniáján, ahol egy zsidókat bújtató olasz pap, Gaetano Piccini kapta meg a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetést.

Hozzátette: azzal, hogy a pápai állam nem tudta megállítani a zsidók deportálását a római gettókból 1943. október 16-18. között, „csak növelte a Vatikán hajlandóságát, hogy saját maga bújtassa őket”. Vasárnap viszont már azt mondta, hogy megjegyzése pontosításra szorul, Piccini tettét pedig egy tágabb történelmi kontextusba kell helyezni.

A zsidó vezetés azt kérte a Vatikántól, hogy addig ne avassák boldoggá XII. Piust, amíg a korszakra vonatkozó teljes vatikáni levéltári anyag meg nem nyílik a kutatók előtt; ez várhatóan még jó néhány évig eltarthat. Pius támogatói erre azt válaszolták, hogy már így is sok dokumentum áll a történészek rendelkezésére.

[popup][/popup]