A Simon Wiesenthal Központ üdvözli a Képíró Sándor elleni vádemelést
Efraim Zuroff, a zsidókat üldöző nácik felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója hétfőn közleményben üdvözölte, hogy Budapesten háborús bűntett elkövetése miatt vádat emeltek Képíró Sándor volt csendőr százados ellen.
2011. február 16. kedd
Efraim Zuroff volt az, aki 2006-ban felhívta a magyar hatóságok figyelmét arra, hogy Képíró, akit a Központ az 1942. januári újvidéki vérengzés egyik végrehajtójaként tart számon, Budapesten él.
„A Képíró elleni vádemelés erőteljes üzenet arról, hogy az idő múlása nem csökkenti a gyilkosok bűneit, és az idős kor nem lehet mentség azok számára, akik szörnyű bűnöket követtek el. Az utóbbi több mint négy évben ezt a hírt vártam, és most már végre láthatjuk a fényt az alagút végén” – áll Efraim Zuroff Jeruzsálemben kiadott közleményében. Képíró Sándor neve szerepel egyébként az első helyen szerepel a legkeresettebb náci háborús bűnösök aktuális listáján, amelyet a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ állított össze.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfőn jelentette be, hogy háborús bűntett elkövetése miatt vádat emelt Képíró Sándor volt csendőr százados ellen. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn közölte: a vádirat lényege szerint K. Sándor 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civil személyek törvénytelen kivégezésében.
Képíró Sándor – aki a háború után évtizedekig Argentínában élt, és 1996-ban tért vissza Magyarországra – tagadja a vádat.