Négyezer zsidót mentett meg az amerikai Schindler
Egy amerikai újságírónak köszönhetően négyezer zsidó jutott ki New Yorkba a második világháború idején, akik között nagy számban fordultak elő neves művészek és irodalmárok.
Az “amerikai Oskar Schindlernek” nevezett Varian Fry újságíró olyan híres zsidó származású értelmiségieket mentett meg, mint a francia-orosz Claude Levi-Strauss, vagy a francia antropológus és szürrealista művész, Marcel Duchamp. Azonban míg az 1200 ember életét megmentő német iparos története világszerte ismert, akinek hőstettéről 1993-ban Steven Spielberg filmet is forgatott, addig Fry partizánakciójának részleteire csak mostanában derült fény.
A Fry-féle akció az Európából New Yorkba tartó hajók utaslistáinak tanulmányozásai után vált ismertté. A nácik által elfoglalt területeken kibontakozó francia ellenállás olyan művészek életét mentette meg, mint Max Ernst és Andre Breton, a Nobel-díjas Otto Meyerhof, Jaques Hadamard matematikus, valamint Franz Werfel, Hannah Arendt és Heinrich Mann írók. Fry a Führer hatalomra jutásától kezdve rendszeresen tudósított egy amerikai lapnak, majd amikor visszatért szülőhazájába, eldöntötte, hogy pénzgyűjtésbe kezd a zsidók Amerikába való kimenekítése érdekében.
Ebben a hónapban volt a 70. évfordulója annak, hogy Fry először szállt partra Marseille-nél az amerikai Emergency Rescue Committee (ERC) nevű független szervezet égisze alatt indított akció keretében. Az újságíró zsebében egy, a Gestapo által leginkább üldözött, kétszáz nevet tartalmazó listával érkezett, s egy év bürokratikus harcai után végül sikerrel járt, majd az Egyesült Államokba csempészte a veszélyeztetett értelmiségieket és azok családjait.
„Sok olyan emberhez hasonlóan, aki szembeszállt a nácikkal, Fry is egy elfeledett hős” – mondta Annabel Bernhardt, a megmentettek neveivel kibővül Ancestry.co.uk oldal egyik munkatársa. „Hetven évvel azután, hogy Fry bátor tette kezdetét vette, fontos megemlékezni róla és feltárni az újságíró történetét a történelmi források segítéségével” – tette hozzá.
Fry – akinek életéről dokumentumfilm is készül – 1967-ben, egy hónappal a 60. születésnapja előtt halt meg. 1995-ben az izraeli Jad Vasem holokausztmúzeum posztumusz Világ Igaza díjban részesítette, s ezzel az első olyan amerikai állampolgár lett, aki a zsidók megmentése érdekében tett erőfeszítésekért a nem zsidó származásúaknak odaítélhető címet elnyerte.