Bóherököl, vasököl

Írta: NOL   - Rovat: Hírek - lapszemle

A zsidó vallás jobb bokszolóvá tesz, a bunyó pedig összeszedettebb, elkötelezettebb zsidóvá – állítja Yuri Foreman. Az ellenfelei mellett három ország kultúrája között is őrlődő New York-i rabbinövendék fél évig a Boksz Világszövetség (WBA) profi világbajnoka volt Papp Laci egyik súlycsoportjában.

 

Mondjuk-e valakire, hogy „visszadobta a törülközőt”? Nemigen, pedig akár mondhatnánk is: ez történt ugyanis nemrég a New York-i Yankee stadionban. A bíró engedte tovább öklözni az annak dacára küzdeni akaró Yuri Foremant, hogy jobb térde végképp felmondta a szolgálatot – éppen a WBA profi szervezet nagyváltósúlyú világbajnoki döntőjében. Mire az edzője behajította a frottírt. Aki utólag visszanézi az interneten a felvételt, ugyanazt látja, mint a helyszínen húszezer, az amerikai tévében pedig csaknem kétmillió ember: az elementáris elszántságot a bunyóra. A Puerto Rico-i Miguel Cotto jobban állt a pontozásban, amikor a kilencedik menetben technikai KO-val vége lett a találkozónak, és így élete első profi vereségét mérhette a címvédő izraelire. Valahogy mégis Foreman kitartása marad meg utólag az emberben. Az egyébként kiváló – a kisváltó- és a váltósúly után egy harmadik súlycsoportot is meghódító – Cotto meg talán azt hiheti: a rabbinövendékek mind ilyen kemények. A kilencedik menetre 71-et sikerrel „ütött a Tóra” –ez 25 százalékos találataránynak felelt meg.

– Nem tudom, valahogy a bunyó nekem nem erőszakos sportként jön át. A védekezés művészete ez. Abból áll, hogy kicselezzük az ellenfelet. Az amerikaifutballban például sokkal több a durvaság, gyakoribb az agyrázkódás – mondja a napokban harmincéves, éppen Brooklynban lábadozó fiatalember, amikor végre összehozzuk az interjút, felesége segítségével. A pécsi születésű Leidecker Leyla, fotómodell, filmes és ugyancsak (de: amatőr) ökölvívó (!) férje most sajnálatosan hosszan ráér a térdműtéte miatt, hogy újságírónak nyilatkozzon. – Egyelőre lábadozom, nem készülök újabb meccsre. Halasztom a tanulmányaimat is egy időre – mondja a marcona külsejéhez képest meglepően szelíd hangú Yuri Foreman, aki a hétvégére azért útba ejti a lubavicsi hászid közösség egy New Jersey állambeli vendégházát. A nem meglepő módon a boksz révén megismerkedett pár ott ünnepli a zsidó szombatot.

Egyfelől: orosz (belarusz) születésű, Izraelben nevelkedett ortodox zsidó, aki rabbitanulmányokat folytat egy New York-i jesivában. Másfelől: homokzsákokat, illetve hús-vér embereket püfölő vasököl. Hogyan jön össze e kettő?

 

[popup][/popup]