Magyar, arab, zsidó és afrikai zenék a Babel Soundon

Írta: Zene.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A július 22-én kezdődő, Babel Sound & Spices Balaton néven induló koncertsorozat célja, hogy a megszokott mainstreem pop, rock és elektronikus zenei rendezvények alternatívájaként jelenjen meg a Balaton térségében, elsősorban világzenei előadókra koncertrálva a zenei felhozatalában.
 

 

2010-ben a koncertsorozat 3 település 4 színpadán tud megvalósulni: Balatonlellén a szabadéri színpadon és a rendezvényparkban, Balatonfenyvesen a szabadtéri színpadon, amelyet kifejezetten erre a célra lett felújítva, valamint Balatonmáriafürdőn a strandon megépült új színpadon. Ugyanakkor a következő évek célja a fesztivál kiterjesztése a környék ismertebb falusi helyszíneire is.

A téma tehát elsősorban a világzene, azon belül idén főleg a világzenét játszó hazai előadók bemutatása, de fűszerezve egy kis jazz-szel, klasszikus zenei fúzióval, alternatív zenével is.

A fesztivál egyik kiemelt fontosságú eseménye a kultúrák találkozásának szempontjából a legelső, július 22-ei nap, mikor is a Budapest Klezmer Band, a Chalaban marokkói zenekar és az idén új lemezzel megjelent, egyre népszerűbb Cabaret Medrano ad közös koncertet.

Ez a 3 zenekar nem első alkalommal játszik együtt, fellépésük lényege és üzenete mindenki számára fontos: a zsidó, az arab és a magyar zenei művészet közös bemutatása jelképezi, hogy a kultúra és a művészet nem tűri a kirekesztést vagy megkülönböztetést, a színpadon a vallások és a közéletben gyakran szembeállított kultúrák tökéletesen megférnek egymás mellett. Rögtön követi őket az afrikai zenét és táncot bemutató Afro Magic, majd vasárnap a cigány folk zene jelentős képviselője, a Szilvási Gipsy Folk Band.

A cigány zene különböző műfajait hivatott bemutatni a továbbiakban Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, valamint a már európai hírnévnek örvendő Mitsoura és a Parno Graszt is.

A világzene különböző stílusait mutatják be a latinos, táncolható zenét játszó, idén fonogram díjra is nevezett Anselmo Crew, a folk-rock balkáni és bolgár stílust játszó Fókatelep, az örmény zene és a jazz fúzióját megtestesítő, Európa szerte ismert Yengibarian David, a new-orleansi zenei irányvonalat képviselő Jambalaya és a reggae zenét játszó Re-G zenekar.

Itt lesz egy estére a ruszin népzene már egyre ismertebb képviselője, a Técsői Banda is. Fellép továbbá az instrumentális világzene talán egyik hazai legjobbja, a Club Era zenészeiből újjászületett Kataklizma Combo és a szintén instrumentális zenét játszó szerb Naked zenekar is.

A jazz zenét a Dresch Quartet és a Transform Quintet képviselik, valamint a jazz-funk fúziót elektronikával vegyítő, egyre népszerűbb Ez a divat. A klasszikus zenét a világzenei fesztivál hangulatához igazítva Horgas Eszter fuvola művész egy latin örömzenéléssel ötvözi.

És egy kis fűszerként eljön bulizni még Kandech Evelynnel az Envoy zenekar valamint a legújabb lemezét most nyáron bemutató Anima Sound System is.

 

[popup][/popup]