Felfegyverzett békeaktivisták várták az izraeli katonákat a „segélyhajón”
Véres összecsapáshoz vezetett a gázai behatolási kísérlet. Pisztolyokkal, baltákkal és vascsövekkel felfegyverzett békeaktivisták várták az izraeli katonákat hétfőn hajnalban az egyik hajón, amely a tilalom ellenére a Földközi-tengeren megközelítette a Gázai-övezetet.
Amikor a kommandósok a fedélzetre léptek az utasok azonnal rájuk támadtak. Az egyik katonát megkéselték, egy másiktól pedig elvették a fegyverét. Az egység parancsnoka szerint az aktivisták arra készültek, hogy meglincselik az izraeli katonákat, akik tüzet nyitottak a támadókra. Az összecsapásban legalább tizenhatan meghaltak, és sokan megsebesültek. A súlyos sérültek között van több izraeli katona is.
A hat hajóból álló flotta Törökországból indult. A céljuk az volt, hogy Ciprus érintésével segélyszállítmányt juttatnak a Gázai-övezetbe. Izrael a tenger felől zárlat alatt tartja a térséget, mivel terroristák több alkalommal ebből az irányból támadtak a partmenti városokra.
A zsidó állam ugyanakkor felajánlotta, hogy a segélyszállítmányt szárazföldi úton eljuttatják a Gázai-övezetbe. A szélsőbaloldali és iszlámista szervezők azonban a konfrontációt választották. A tengeri konfliktus után a hajókat az izraeli Asdód kikötőjébe kísérték.
Az izraeli védelmi miniszter szerint politikai és katonai provokáció történt. „Sajnálatunkat fejezzük ki az áldozatok miatt, de az erőszakos akcióért teljes mértékben a szervezőket és a résztvevőket terheli a felelősség. Mi felajánlottuk számukra, hogy a biztonsági ellenőrzések után a szállítmányt elvihetik Gázába” – mondta Ehud Barak.
A Hamasz, Törökország és az Európai Unió elítélte az izraeli határvédelmi akciót. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a válság miatt félbeszakította amerikai utazását és visszatért Jeruzsálembe.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a helyzet megvitatására rendkívüli ülést kezdett hétfőn.