Oz: Hova vezet a gyűlölet?

Minden jel arra utal, hogy Ámosz Ozt különös, már-már mítikus kapcsolat fűzi a taxisofőrökhöz, derült ki azon a pódiumbeszélgetésen, amin Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendégét látták vendégül. Az izraeli író fesztelen közvetlenséggel válaszolgatott Váradi Júlia okos kérdéseire, és noha itt-ott előkerült egy-egy előre gyártott, panelszerű válasz, összességében üdítő élményben volt része a hallgatóságnak.
 

 

Ül a taxiban, és a sofőr arról kezd beszélni, hogy Oz regényeinek szereplői mit csináltak rosszul és jól, mit kellett volna másképpen tenniük. Ámosz Oz készségesen meghallgatja őket, aztán a végén – mi más történne (?) – kifizeti a viteldíjat. Máskor viszont azért ül taxiba, hogy ő mondhassa el, amit akar, és ilyenkor a taxisofőr azt hiheti, hogy az író a viteldíjat fizette ki. Valójában azonban azért fizetett, hogy a sofőr meghallgassa a mondandóját.

Ez az ironikusnak tűnő alapállás, ha jobban meggondoljuk, nem is annyira problematikus. Ámosz Oz, mint mondja, egészen kisgyerek kora óta figyeli az embereket, ahogy beszélgetnek, és azzal játszik, hogy kitalálja a történetüket. Segít ebben az emberek arca, a gesztusaik, arckifejezéseik, és mindenekelőtt a cipőjük. Minden cipő egy külön történetet. Persze a regényszereplők soha sem közvetlen sémákból táplálkoznak, nem a szomszéd, vagy a sofőr tér vissza a történetek lapjain, vagy ha igen, akkor csak nagyon  áttételesen.