Márciusi Ifjak díj lapunk szerzőjének

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Vári György irodalomtörténész, kritikus Márciusi Ifjak díjban részesült, melyet hétfőn ünnepélyes között adta át a miniszterelnök a Parlamentben.
 

 

Az elismerés annak a tizenöt fiatal, 35 év alatti embernek adományozható minden év március 15-én, aki az alkotó- és előadóművészet, a kultúra, a tudomány, a társadalmi és technológiai innováció, valamint a sport területén kifejtett tevékenységükkel öregbítette Magyarország hírnevét, elősegítette kulturális gyarapodását.

A Márciusi Ifjak Díj nem elsősorban azoknak szól, akik kapják, hanem azoknak, akiknek rajtuk keresztül példát mutat. A példamutatás lényege a változásban és a jobbítani akarásban van, és ez az, ami az országot előre viszi – hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök a díj átadásakor hétfőn a Parlamentben

“Az országot jobbá tenni nem elsősorban a politikusok fogják (…), az igazi munkát azok a polgárok végzik el, akik tisztességgel teszik a dolgukat” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Vari Gyorgy  008.jpgA holokausztról írok és tanítok évek óta. Zsidó származásomról korán tudomást szereztem, sőt, ez nem is csak származási esetlegesség volt, lehetett tudni, hogy mindez – ha nem is tudni, pontosan miért, de fontos nekünk. Később egyre többet tűnődtem a holokauszton, ami nagyon nagy mértékben járult hozzá, hogy családunk olyan volt, amilyen. Nem nyomta rá a bélyegét egész gyermekkoromra, nem szorongtam folyvást ettől, mégis, sokat gondolkodtam. Nagymamám, akinek auschwitzi tetoválás volt a karján, nagyon közel állt hozzám. Az ő halála után kaptam megbízást arra, hogy szakdolgozatom tárgyáról, Kertész Imre életművéről írjak monográfiát; védésem után pár héttel kapta meg ugyanis a szerző a Nobel-díjat. Az ő emlékének ajánlottam a könyvet.

2004-2005-ben Stockholmban töltöttem egy tanévet, zsidó tudományokat tanultam a Paideia Institut-ban.Doktori fokozatomat 2006 tavaszán szerzem meg, az előbb említett könyv megvédésével. 2004 decemberében jelent meg egy kritikakötetem. Tanítottam a Radnótiban és a Lauder Gimnáziumban, 2006 őszétől pedig a Veszprémi Egyetem Bölcsészkarának Művelődéstörténeti Tanszékén oktatok – vall magáról a díjazott.

Számos írása jelent meg többek között folyóiratunkban, a Litera.hu irodalmi internetes portálon, valamint a Népszabadság hasábjain.

Díjához gratulálunk, munkájához további sok sikert kívánunk. 

 

A díjazottak teljes névsora ide kattintva tekinthető meg

 

[popup][/popup]