Még a világvallások is félnek a klímaváltozástól

Írta: Bumm.sk / MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A főbb világvallások képviselői november 3-án a történelmi Windsor kastélyban találkoztak, hogy hivatalosan elindítsák akcióterveiket, melyekben közösségeik hosszútávú erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelem terén. És komolyan gondolják.
 

 

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-moon és Fülöp herceg, Edinburgh hercege is részt vett az ünnepélyes találkozón, mely a vallás szerepét hangsúlyozta a széles néprétegek lelkesítésében és a “bolygónkkal való béke” megteremtésében. A november 2-4. között rendezett eseményt támogatta az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Vallások Szövetsége a Természet Védelméért (Alliance of Religions and Conservation), melyet Fülöp herceg alapított 1995-ben.

A találkozó csúcspontja a november 4-i esemény volt a Windsor Kastélyban, ahol mindegyik világvallás bemutatta hétéves tervét, mely a “korszakváltást” segíti elő a környezettel való hozzáállásban. Harmincegy tervet mutattak be; a független világvallások szinte mindegyike képviselve volt: bahá’í hit, buddhizmus, hinduizmus, iszlám, kereszténység, sintoizmus, szikh vallás, taoizmus és zsidó vallás.

A világvallások tervei konkrét, gyakorlati lépéseket fogalmaztak meg.

Például a muzulmán terv egy ernyő szervezet létrehozását szorgalmazza, Klímaváltozás Akció Muszlim Egyesülés (Muslim Associations for Climate Change Action) néven, mely az iszlám nemzeteket és hitközösségeket fogja képviselni. Továbbá létrehoz egy iszlám környezetvédelmi minősítő rendszert, a “zöld mekkai zarándoklatot” (“Green Hajj”), így 10 éven belül a hagyományos zarándoklat környezetbarát lesz.

A szikh terv felszólít minden szikh gurdwárát (templomot), hogy újrahasznosítsanak, komposztáljanak, zöld energiát és sütőket használjanak, esővizet gyűjtsenek és újrahasználható tányérokat és poharakat vásároljanak.

A bahá’í hit képviselői egy olyan tervet mutattak be, mely regionális képző intézetek rendszerét használja, bátorítva a világ bahá’ít “szolgálati tevékenységekre a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatban”.

“A bahá’iok abban hisznek, hogy az emberi motiváció és viselkedés alapjában a vallásos hit és a szellemiség áll” – mondta Tahirih Naylor, a Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ képviselője, a windsori esemény két bahá’í képviselőjének egyike.

“Hiszünk abban, hogy a káros emberi viselkedés – mely a globális felmelegedést és környezetpusztulást okoz – megváltoztatására tett lépéseket nagymértékben könnyíti az a folyamat, amely Istennel való kapcsolatunk jobb megértésére és az emberiség természettel való kapcsolatára irányul. Ebből a megértésből természetszerűleg következik a cselekedet.”

A Windsorban összegyűlt vallásos közösségek, környezetvédelmi csoportok és nemzetközi szervezetek körülbelül 200 képviselője megbeszélte, hogy együttműködésükben hogyan érhetnek el egy magasabb szintet a globális felmelegedés, vízhiány, erdők pusztulása és más környezeti veszélyekkel szemben.
 

[popup][/popup]