Quentin Tarantino: Tetszik, hogy ismert vagyok

“Soha nem érzem magam kényelmetlenül, ­amikor a saját filmemet nézem, hiszen pontosan tudom, hogy bizonyos hatásokat miként valósítottunk meg…”

Csak rá biggyesztették, hogy lábfetisiszta, ami nagyon zavarja

 

 

Eddig sem spórolt az erőszakkal, de a Becstelen brigantyk bizonyos jelenetei ijesztőek. Ön is feszengett, amikor először végignézte?

Soha nem érzem magam kényelmetlenül, ­amikor a saját filmemet nézem, hiszen pontosan tudom, hogy bizonyos hatásokat miként valósítottunk meg, de melyik jelenetre gondolt? A skalpolásokra?

Például.

De hát azok mind halott emberek! A füllevágós jelenet szerintem ijesztőbb volt, bár az aztán nem került bele. Amúgy nagyon tudok a moziban feszengeni. Sőt, szeretek feszengeni! Nagyon jó közönség vagyok, élvezettel élem bele magamat a történésekbe.

Miért van olyan sok erőszak a filmjeiben?

Viszolygok ettől a kérdéstől, mert szerintem ez műfaji sajátosság. A Becstelen brigantyk például bosszúállós film, akárcsak minden harmadik western. Zsidó származású amerikai elit katonák kiélik a gyűlöletüket a nácikon. Ez egy ilyen történet.

Mi igaz abból, hogy ön lábfetisiszta? A Becstelen brigantykban tényleg van egy jelenet, amelyben mondhatni emléket állít női lábak iránti vonzalmának.

Szerintem az én filmjeimben nincs több közeli felvétel női lábakról, mint mondjuk Sophia Coppola filmjeiben. Ezt csak úgy rám biggyesztették, és bevallom, ez engem zavar. Mert ez nem fair! (nagyon gesztikulál) A Becstelen brigantykban azért olyan hangsúlyos a Diane Kruger által alakított karakter lába, mert bele akartam építeni a történetbe egy hamupipőkés elemet, amely mellesleg a sztori egyik fordulópontja. Elégedett vagyok az eredménnyel, és más nem érdekel. (még jobban gesztikulál) Nem vagyok mérges, de kib…ottul bánt, hogy megbélyegeztek ezzel a lábfetisizmussal. A francba is! Ne aggódjon, rögtön lenyugszom.

Az ismeretlen Christoph Waltz lett a cannes-i filmfesztivál legjobb színésze. Tényleg elképesztő az alakítása, de árulja már el, hogyan képes ilyen tökéletesen meglátni, melyik színész a legjobb az ön által megírt szerepre?

Köszönöm a bókot. Büszke vagyok rá, hogy a színészek szeretnek velem dolgozni, mert jó karaktereket írok. Sokszor hallom tőlük, hogy végre olyan szerepet kaptak, amely igazán megdolgoztatja őket. Képletesen szólva én utazni akarok a színészeimmel, nem pedig megérkezni. Azt hiszem, ez a titkom. Christoph Waltz kellemes meglepetés volt. Akkor ismertem meg, amikor belépett a szobába, és lenyűgözött.

Milyen volt Brad Pitt?

Csodálatos! Korábban már dolgoztam A listás sztárral – Bruce Willis fantasztikus volt a Ponyvaregényben –, és Brad is tökéletes választás volt.

Akart valamit ­üzenni azzal, hogy a Becstelen bri­gantykban a főbb férfi szereplők inkább démoniak, a két nő pedig inkább hősies?

Ez a filmem a kettősségről szól, nincs teljesen rossz és teljesen jó ember. A kémnő például amerikai szempontból egy hős, német szempontból viszont egy rohadt áruló. Az SS-tiszt viszont hősies, hiszen nem árulja el, hol van a titkos hadosztály, pedig tudja, hogy a Medvezsidó nevezetű brutális amerikai katona szét fogja verni a fejét a baseballütővel, és hát szét is veri, és neki is megvannak az indítékai.

Sokan kultikusnak tartják. Erről mi a véleménye?

Csak a reménykedés tekintetében becsülöm túl a saját jelentőségemet. Remélem, vannak olyanok, akik a bemutató hetében kétszer-háromszor is megnézik a legújabb filmemet.

Élvezi, hogy sztárként tekintenek önre?

Hát, bírnám, ha lenne hozzá egy fel-le kapcsoló. (mosolyog) Igen, tetszik, hogy ismert művész vagyok, akinek vannak rajongói, sőt követői. Azt is imádom, hogy tulajdonképpen filmsztárokra sincs szükségem. A nevem elegendő, hogy a filmstúdió pénzt adjon a forgatásra. Ez a kiváltságos helyzetet tulajdonképpen a gyerekkori álmom megvalósulása. Kamasz korom óta tudom, megvan az a képességem, megmutassam mit csinálnék másként egy filmben, és akkor vagyok a legboldogabb, amikor ezt meg valósítom és irányítom… Ennél többre nincs szükségem.

A dél-olaszországi Taranto városa környékén kialakult dialektust hívják tarantinónak, de e név hallatán világszerte az amerikai filmrendezőre gondolnak, aki 1963. március 27-én koraszülöttként jött a világra – ezért olyan hiperaktív – Tennessee államban, de Kaliforniában nevelkedett. Tizenöt évesen otthagyta a gimit, elvégzett egy színiiskolát, majd egy videotékában vállalt munkát, és filmőrült lett. Hollywoodban forgatókönyvekkel (Tiszta románc, Született gyilkosok) hívta fel magára a figyelmet, majd rendezőként (Kutyaszerzett. Ponyvaregény című filmje óta kultikus figurának számt. Megrögzött agglegény, a filmművészet az élete.