Morvai, az angyalarcú antiszemita

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Morvai Krisztina „obszcenitásairól” nem lenne érdemes beszélni, ha vezetésével a szélsőjobboldali Jobbik nem szerzett volna három képviselői helyet az Európai Parlamentben – írta csütörtökön megjelent számában a Le Nouvel Observateur című francia hetilap. Egy francia elemző szerint a magyarokat felszarvazta a történelem.

Forrás. Népszabadság / MTI

 

 

A baloldali politikai magazin a Rasszisták múzsája című írásában hosszan foglakozik a Jobbik listavezetőjének bemutatásával: “az ellenzéki apától és topmodell anyától született csinos, angyalarcú jogász, aki az ENSZ egyik diszkrimináció elleni bizottságának tagja volt, annak a szélsőjobboldali pártnak a sztárja lett, amely a cigányokat nem tekinti állampolgároknak, a zsidókkal való együttműködés megtagadására szólít fel, a francia és brit befektetőket pedig rablóknak tekinti”.

Bár Morvai nem ismeri el, hogy szélsőjobboldali lenne, az EP-választási kampányát a romák ellen hajtóvadászatot hirdető félkatonai Magyar Gárda védelme alatt folytatta. Ezt a szervezetet, amely a trianoni határok visszaállítását szeretné, a közelmúltban feloszlatták – emlékeztet a lap.

A Le Nouvel Observateur szerint Morvai „semmilyen szörnyűségtől nem riad vissza”. Ennek bemutatására a lap szó szerint közli a Jobbik listavezetőjének azt az antiszemita üzentét, amelyet egy őt kritizáló amerikai magyar internetes fórumozónak írt.

Tény, hogy a Jobbiknak az EP-választáson elért 15 százalékos eredményét felnagyította az alacsony részvételi arány, de ettől függetlenül kétszer többen szavaztak rájuk, mint négy évvel ezelőtt,  és majdnem ugyanannyian, mint a szocialistákra – hangsúlyozza a lap.

A cikkíró, Natacha Tatu rámutat: a szélsőjobboldal megerősödése mindezek ellenére nem vált ki heves érzelmeket Magyarországon, ahol a cigányok kirekesztése széles körben elfogadott. Az ellenük elkövetett támadások miatt rendezett, csekély számú tiltakozó megmozduláson csak néhány százan vettek részt.

A lap által megkérdezett francia Kelet-Európa szakértő, Pierre Waline szerint miközben a cigány lakosság egyre inkább leszakad a többségi társadalomtól, a politika nem foglalkozik velük, a Jobbik viszont „megágyazta a témát”.

„Sovinizmus mindig is létezett Magyarországon, de eddig nem volt agresszív. A gazdasági válsággal azonban sok magyar becsapottnak és keserűnek érzi magát: az a benyomásuk, hogy a történelem felszarvazta őket” – fogalmaz a francia elemző.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde óta a baloldal lejáratódott Magyarországon, az EP-választáson győztes Fidesz pedig mindig is visszautasította a Jobbik egyértelmű elítélését – szögezi le a lap.

A Le Nouvel Observateur arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországhoz hasonlóan Bulgáriában és Csehországban is a romaellenes retorika hódít, Szlovákiában pedig olyan nyelvtörvényt fogadtak el, amely elsősorban a magyarok ellen irányul.
 

[popup][/popup]