Terroristák a Facebookon próbálnak kémeket toborozni
Az izraeli belbiztonsági szerv, a Sin Bét széleskörű felvilágosító akcióba kezdett, hogy meggyőzze a lakosságot: komoly veszélynek teszi ki magát, aki a Facebook nevű közösségi portál révén ismerkedik olyanokkal, akik információkat kérnek tőle Izraelről, vagy gyanús kapcsolattartásra próbálják rávenni.
Forrás: Globusz.net / Ha’aretz
A Sin Bét szerint számos esetet regisztráltak. Ezek során olyan egyéneket, akik fontos, rejtett missziókban vettek korábban részt, vagy az izraeli hadsereg speciális osztagainál szolgálnak, különböző arab országokból keresték meg a portálon keresztül, és igyekeztek vagy informálódni rajtuk keresztül, vagy pedig külföldi találkozókra csábítani őket. A titkosszolgálat véleménye szerint ez utóbbi esetekben fennáll a foglyul ejtés veszélye is.
Több olyan esetről is tudni, amikor a biztonsági szervek büntetőeljárást kényszerültek kezdeményezni nem eléggé óvatos izraeli polgárok ellen, akik – akarva vagy csak a megtévesztés nyomán – szenzitív információkat közöltek titokzatos partnerükkel.
Egy másik esetben egy libanoni üzletember komoly pénzösszeget helyezett kilátásba valakinek, ha az használható titkos értesülésekhez segíti. Az érintett azonnal megszakított a kapcsolatot, majd jelentette az esetet a hatóságoknak.
A Sin Bét felhívja a figyelmet: a Facebookra senki se tegyen fel email-címet vagy telefonszámot, és kerülje azt, hogy környezetéről vagy munkájáról – különösen, ha az összefügg a nemzetvédelemmel – információkkal adjon.