Séta a Bauhaus Tel-Avivban

Tel-Aviv mostanság ünnepli centenáriumát, s ebből az alkalomból megérdemel legalábbis egy képzeletbeli sétát.
 

Shiri Zsuzsa / Forrás: Népszabadság

 

 

A város története úgy kezdődött, hogy 1909. április 11-én összegyűlt pár tucat család, hogy Jaffóból kivonulva kövek feldobásával sorsolja ki, melyikük hol építse föl házát a frissen megvásárolt homokdűnéken.

Először csak egy új, zsidó lakónegyednek szánták az arab Jaffó mellé, de hamarosan saját néven és jogon várossá vált az új település. Később az első, még kolonialista stílusban épült dél-tel-avivi házak, a Neve Cedek, az Ehad Haam utcák környéke évtizedekre a leglepukkantabb vidékké lettek a modern belváros árnyékában, majd az ezredforduló táján ismét felkapták a high-techben milliomossá lett fiatalok, és sorra helyreállítják eredeti formájukban a “nagyon öreg”, majdnem 100 éves épületeket.

Az ősi Tel-Avivtól az árnyas Rothschild fasoron továbbsétálva már felváltva láthatunk a XIX. századi európai hagyományokra hajazó klasszikus és későbbi modernista épületeket. Hitler hatalomra jutása hatalmas építkezési lázat hozott errefelé, a 30-as években egész kerületeket húztak fel pillanatok alatt északabbra az akkoriban legmodernebb Bauhaus szellemében: kellett a lakás a Kelet-Európából beözönlő menekülteknek. Napjainkra mindez építészeti kuriózummá lett, az UNESCO 2003-ban a világörökség részévé nyilvánította Tel-Aviv belvárosát, a világ legnagyobb egységesen Bauhaus-stílusban épített lakónegyedét. Indoklásuk szerint Tel-Aviv “fehér városa” a XX. század eleji modernista építészet és várostervezés különböző irányzatainak kiemelkedő jelentőségű szintézise. A mintegy 5000, 1931 és 1956 között létrehozott épület mára egységbe forrt, önálló életre kelt, művészettörténeti értékké vált. A Rothschild sétányról a helyi “Váci utcán”, a Shenkinen forduljunk balra, és máris az új világ közepén járunk.

A Bauhaus szellemében alkotó építészek a kor legmodernebb irányzatát, ideológiáját álmodták eleinte téglákba, majd betonba. A Pestről, s még inkább Budáról ismerős körablakok és a többi szabályos-szabálytalan körvonalak üzenetet is hordoznak: megjelenik bennük a futurizmus mozgás iránti szenvedélye, mindez utalás a hajók és repülők ablakaira, s egyben az új utak keresését és a másként gondolkodást is jelzik. Hogy talán olykor már a kérdéseket is másként kellene felvetni, lám igenis körösíthető még a négyszög is, s emberszabásúbbá, emberléptékűbbé lesznek a kövek.

Az utcákon, a kioszkokkal és játszóterekkel, padokkal szándékosan tágasra, közösségi térnek is szentelt sétányokon járva megérint a jövőbe, a fejlődésbe vetett hit optimizmusa, bár mindebben utoljára talán a második világháború előtt lehetett még őszintén hinni. Olykor kissé idegennek hatnak a nyári 35 Celsius-fok és 70 százalékos páratartalom közepette ezek az építmények, áll a levegő, az emberek legszívesebben belső udvarok árnyékában hűsölnének, de az Európában megszületett rengeteg fényt és hőséget beengedő ablakok mindig kifelé, a nagyvilágra, az utcákra irányítják a figyelmet. A szűk erkélyek sem éppen praktikusak ezen a mediterrán vidéken: vagy kényelmes, levegőjárta teraszokra lenne szükség, vagy le lehet hagyni a semmire sem jó szűk szabadtéri folyosót, ahová általában még egy szék is csak bajosan fér ki, a nagyobb ruhaszárító állványokról nem is szólva.

Bauhaust csodálni letérhetünk a Shenkinről bármely keresztutcában, s ha a King George-ot választva sétálgatunk fejünket kapkodva, egy-egy lépcsőházba is bekukkantva, Gropius nyomain egészen a Dizengoff központig, akkor balra fordulva a Dizengoff és a Pinszker utca sarkán megtekinthetjük a 70-es évek egyik döbbenetes hübriszét is. Ott ugyanis manapság komoly vitákat kiváltva egy szökőkutas gyalogos-felüljárót húztak fel s ezzel erőszakosan megpróbálták felülírni a környező bámulatosan szép Bauhaus-házakat. Manapság vadul vitatkoznak a szakemberek, mi a jobb ilyenkor, vajon visszabontsák-e az egészet, vagy maradjon csak mementó arról, mivé válik egy eredetileg gyönyörű építészeti térkoncepció, ha évtizedek múltán barbár kezekkel belenyúlnak? A kettéválasztott kétszintes téralakítás nyomán a környező házak lepusztultak és láthatatlan háttérképekké váltak, s a nyüzsgő élő emberek belakta városközpont helyett a tel-avivi csodabogarak, és/vagy otthontalanok és/vagy koldusok találkozóhelye lett a tér.

Szerencsére az UNESCO Világörökség döntése óta nem ismétlődhet meg az egykori hiba: ma már tömegesen állítják helyre eredeti állapotukban a 30-as évek házait, a régi terveknek megfelelően visszabontják az erkélyek beépítéseit, beüvegezéseit, olykor stíluskövetően újabb emeleteket húznak rájuk, és több ház ismét egykori szépségében pompázik a világ legnagyobb Bauhaus rezervátumában.