“Egy zárványközösség zárványtörténete” Varsóban

Írta: MTI/Kultúra.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Féner Tamás fotóművésznek “…és beszéld el fiadnak…” – Zsidó hagyományok Magyarországon címmel nyílik kiállítása szerdán a varsói Zsidó Történeti Intézetben.
 

 

Féner Tamás elmondta, hogy a lengyel fővárosban nyíló tárlatra a magyar zsidó hagyományokat feldolgozó albumából válogatott mintegy 50 képet. Mint felidézte, a felvételeket az 1970-es évek vége felé készítette, akkor, amikor szinte megszűntek az emberi közösségek. Szocialista brigádok működtek ugyan, de ezeket álságosnak tartotta. A vallásos zsidó közösségben találta meg a meghitt emberi közösséget, és több éven át járt hozzájuk, hogy megörökítse a születéstől a halálig vezető utat és az ünnepeket. A Budapesten és Miskolcon készített fotósorozat “egy zárványközösség zárványtörténete” – tette hozzá.
 
Féner Tamás kitért arra, hogy a rítusoknál használt eszközöket is fényképezte, így például azt a csipeszt, ollót, szikét, amelynek segítségével a fiúgyermeken nyolc napos korában elvégzik a műtétet, a circumcisiót, amivel a fiú fölvételt nyer Ábrahám szövetségébe.
 
Sorozatában szinte minden vallási eseményt, ünnepet, szertartást megörökített. A kevés kivétel közé tartozik a mikve, a rituális fürdő, amelyet vallásos zsidó asszonyok látogatnak egy hónapban egyszer, a “havibaj” után. Erről azért nem készült kép, mert a pesti mikve akkor igen romos állapotban volt, s persze – mint megjegyezte – abban sem biztos, hogy ha lett volna mikve, engedték volna fényképezni a medencénél. Nem szerepel a fotók között a halottmosás sem, mert ezt a szertartást csak akkor lehet fényképezni, ha az elhunytnak nincs rokona, s a sorozat elkészítésének három éve alatt egyetlen olyan halott sem volt, akinek ne lett volna hozzátartozója – fűzte hozzá Féner Tamás.
 
Az “…és beszéld el fiadnak…” című sorozata könyv alakban 1984-ben jelent meg Scheiber Sándor főrabbi, nyelvész, irodalomtörténész professzor szövegeivel. Az anyagot 1983-ban kiállították a Néprajzi Múzeumban, majd külföldön, például Párizsban, Milánóban, New Yorkban, Berlinben, Stuttgartban és Krakkóban is bemutatták.
 
Varsóban most először láthatja a közönség a magyarországi zsidó hagyományokat bemutató fotósorozatot, bár Féner Tamásnak a lengyel fővárosban 1972 óta ez a második tárlata. A varsói Magyar Kulturális Intézet és a Magyar Zsidó Múzeum közös szervezésében megvalósult kiállítás, amelynek kurátora Jerger Krisztina, a magyar intézet igazgatóhelyettese, rendezője pedig Rusznák Rita, a zsidó múzeum munkatársa, egy hónapig lesz látható a Zsidó Történeti Intézetben.
 
Mint azt Jerger Krisztina elmondta, Féner Tamás kedden kétórás, képvetítéssel egybekötött beszélgetésen vett részt a varsói egyetem magyar szakán, ahol 120 fiatal tanul. A zsúfolásig megtelt előadóteremben Petneki Áron tanszékvezető professzor vezette a társalgást, amelyen szó volt a magyar fotográfia történetéről, a legfontosabb alkotókról, és természetesen Féner Tamás munkásságáról.

 

[popup][/popup]