102 ezer név egy emlékművön
A náci megszállás 102 ezer hollandiai áldozatának nevét feltüntető emlékművet emelnek jövőre Amszterdamban – jelentették be szerdán a helyi hatóságok.
Nyugat-Európában arányaiban Hollandiából deportálták a legtöbb embert, ennek ellenére a mai napig nincs olyan emlékmű, amelynél az áldozatok hozzátartozói leróhatnák kegyeletüket – hangoztatja az önkormányzati közlemény.
“Most lesz egy olyan hely, amelyet a hozzátartozók felkereshetnek, és ahol egy emléktáblán megérinthetnek egy nevet” – indokolta a maga nemében első hollandiai emlékmű tervét a közlemény.
A Nevek elnevezésű holokauszt-emlékmű tervezését Daniel Libeskind zsidó származású amerikai sztárépítészre bízták. A projekt 5 millió euróra (1,5 milliárd forint) becsült költségét magánszemélyek, vállalatok, alapítványok és kormányok adományaiból tervezik előteremteni.
Mint a projekt honlapján olvasható, az emlékművet az egykori zsidó negyed szívében, a Wertheimparkban, Amszterdam legrégibb parkjában állítják fel, amelyet már több, különböző tematikájú emlékhely övez.
A honlap szerint a nácizmus 102 ezer zsidó áldozatán kívül feltüntetik az emlékművön a Hollandiából haláltáborba hurcolt 220 roma áldozat nevét is.
A 140 ezer hollandiai zsidó közül 102 ezer nem élte túl a háborút.