102 éves korában elhunyt Iris Apfel divatguru

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A hírt Apfel Instagram-oldalán jelentették be, örököseinek szóvivője, Stu Loeser is megerősítette, de a halál okát nem közölte.

A HVG.hu így foglalja össze pályáját:

A későbbi divatikon 1921-ben, Iris Barrel néven született Queensben, Samuel és Sadye Barrel zsidó szülők egyetlen gyermekeként. Apjának tükörüzlete volt, anyja pedig egy divatáruboltot vitt. Itt, New York államban tanult művészettörténetet, majd a Wisconsin Egyetemen járt művészeti iskolába. Diplomái megszerzése után a Women’s Wear Daily című lapnál dolgozott, emellett egy belsőépítész mellett volt gyakornok.

1948-ban ment férjhez Carl Apfelhez. Férjével 1950-ben alapították meg a Old World Weavers textilcéget. A gyár évszázados szövetminták reprodukciójára szakosodott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy belsőépítészként Iris Apfel több amerikai elnök idején vett részt a Fehér Ház belső tereinek kialakításában. Férjével 1992-ben vonultak vissza, ekkor eladták a céget, de Apfel tanácsadóként továbbra is részt vett belsőépítészeti projektekben. Carl Apfel 2015-ben, 101 évesen halt meg.

Iris Apfel színes, extrém öltözködési stílusára egy 2005-ös kiállítás hívta fel a világ figyelmét. A New York-i Metropolitan egy meghiúsult kiállítása helyett utolsó pillanatban kitalált helyettesítésként vetette fel, hogy mutassák be ruháit. A Rara Avis (ritka madár) címmel megrendezett kiállítás volt az első alkalom, hogy nem egy divattervező kreációit tették közszemlére a neves múzeumban.

Apfel ezt követően igazi stílusikonná vált. 2011-ben a New York Times-nak arról beszélt: “ha nem úgy öltözködsz, mint mindenki más, nem kell úgy gondolkodnod, mint mindenki másnak.” 2019-ben, 97 éves korában az IMG globális modellügynökséggel is szerződést írt alá.

HVG.hu

[popup][/popup]