„A magyarországi zsidóságnak saját magát kellene eltartania”
Érdekes összeállítást közölt a Szombat januári számában Gadó János 1+1 százalék zsidó szemmel címmel a felajánlásokról, és ehhez kapcsolódóan a magyarországi zsidóság adakozó kedvéről.
A magyarországi zsidóság a rendszerváltás után szembesült azzal a ténnyel, hogy elvileg saját magát kellene eltartania. Az 1940-es évek végéig ez teljesen természetes volt, hiszen az évszázadok során a hitközségeket, tagságukat nemhogy támogatta volna az állam, hanem a zsidókat sokszor elviselhetetlen különadókkal sújtották, és azokért az egész közösség tartozott felelősséggel.
A 90-es évek elején a külföldről – elsősorban az Egyesült Államokból – érkezett segítők hangsúlyozták, hogy az amerikai zsidóság előbb-utóbb meg fogja szüntetni a támogatást, ezért itt az ideje, hogy saját lábunkra álljunk, megtanuljunk adományokat gyűjteni. Ebben teljesen igazuk van, hiszen igaz lehet, hogy a világ zsidóságának erkölcsi kötelessége a holokauszt túlélőit segíteni és támogatni, de nem sok erkölcsi alapja van annak a követelésnek, hogy a viszonylagos jólétben élő magyarországi zsidóságot támogassák.
Látva a civil szféra fejletlenségét, felajánlották, hogy különböző oktatásokat, tanfolyamokat szerveznek, ahol a magyar résztvevők megtanulhatják a pénzgyűjtés fortélyait.
A hitközség szociális rendszerét túl szűk körűnek és átláthatatlannak ítélték meg, úgy gondolták, egy önálló alapítvány jóval hasznosabban, célszerűbben, átláthatóbban tudja kezelni a rendelkezésére álló forrásokat, és – legfőbb célként – majd megmutatja, hogyan kell saját lábra állítani egy szociális rendszert, egy nemes cél érdekében hogyan kell az emberek adományozó kedvét növelni.
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) a holokauszt túlélői érdekében folytatott munkája kiváló minősítést érdemel, az ott dolgozó szociális munkások, irányító szakemberek mindent megtesznek a gondozottak, az idős, beteg emberek érdekében.
A MAZS munkatársainak normális munkakapcsolata alakult ki és áll fenn a hitközség szociális osztályával, az ott dolgozókkal, a népkonyhával, az üdülővel, az öregotthonokkal. A MAZS működésének ez az oldala nagyon sikeres, de az alapítók célkitűzése – hogy megmutatják a magyarországi zsidó társadalomnak, hogyan kell egy nemes cél érdekében egy alapítványt fenntartani, adományokat gyűjteni – nem valósult meg, ezt világosan mutatja az utóbbi pár év statisztikája.
2003-ban a külföldi támogatások a források 90,04%-át, 2004-ben 94,26%-át, 2005-ben 93,84%-át, 2006-ban 96,36%-át, 2007-ben 97,06%-át tették ki az összes forrásnak, és csak a 2006–2007-es arány növekedését magyarázza az, hogy az Aranyvonat miatt nyújtott támogatásból származó 1 millió dollár is segíti a rászorult holokauszttúlélők ellátását.
A fennmaradó 4–10%-os részből 3–6%-ot tesz ki az OEP támogatása, és ehhez jön még a pályázati támogatások elenyésző összege. Az SZJA 1%- os felajánlásából származó pár milliós összeg is igen csekély, átlagban a fél százalékot sem éri el: 2003-ban 1,42% volt, 2007-ben már csak 0,27%.
A legriasztóbb azonban a hazai adományozók által befizetett összegek arányának csökkenése, amelyek 2003- ban a források 0,59%-át, 2004-ben a források 1,1%-át, 2005-ben a források 0,49%-át, 2006-ban 0,24%-át, 2007- ben 0,22%-át tették ki. Ami még szomorúbb: 2003-ban a bruttó összeg 1 402 482 Ft volt, 2004-ben 4 621 092 Ft, 2007-ben viszont már csak 1 457 750 Ft, ami alig haladta meg a 2003- as szintet. Vagyis: reálértékben nagy a csökkenés.
E sok szám mind egy irányba mutat: a legmodernebb módszerekkel és a legkiválóbb emberekkel sem sikerült megmozgatni a magyarországi zsidó (és nem zsidó) társadalmat az egyik legnemesebb cél, a holokausztot túlélt emberek életének megkönnyítése érdekében.
Az emberek, pontosan úgy, mint a hitközségek esetében, itt is azt várják el, hogy a másoktól (az államtól, külföldről stb.) érkezett pénzekből történjen meg a vallási és kulturális élet, az oktatási intézményrendszer, a kórház, valamint a szociális otthonok és háló fenntartása.
A Mazsihisz költségvetésében is világosan látszik, hogy a tendencia nem fordult meg: a források túlnyomó részét a korábban eleink által összegyűjtött vagyonokért kapott egyházi ingatlanjáradék, az 1%-os felajánlás (amely az állam által átengedett összeg) és az ugyancsak az eleink által összegyűjtött vagyonok bérbeadásából származó összegek adják. Továbbra is elenyésző az adományok aránya.
A másik fontos tanulság, amelyre a fent említett cikk is utal, az egyházak részére történő felajánlások száma és tendenciája. 2003-ban a Mazsihisz és az Ortodox Hitközség részére lehetett felajánlást tenni. Ekkor 6984 ember rendelkezett adója 1%-áról. 2004-ben belépett az EMIH és a Szim Salom, így már négy zsidó vallási csoport között lehetett választani, ám a felajánlók száma 6966-ra, 2005-ben pedig 6567-re csökkent. 2006-ban 6970 volt a felajánlók száma, vagyis még így sem érte el a 2003-as létszámot. Mindenki azt várta, hogy az új csoportok belépésével növekedni fog a felajánlók létszáma, sajnos nem ez történt, és erre igen nehéz magyarázatot találni.
Tizenhét év telt el a rendszerváltás óta, azóta próbálkozunk mindannyian, hogy Magyarországon a zsidó embereket adakozásra bírjuk. Eddig mind annyian kudarcot vallottunk, a régi módszerekkel dolgozók is, a modern profi pénzgyűjtők is. Úgy tűnik, nincs olyan cél, amely képes volna az ateista uralom alatt a társadalomba beleégett reflexeket megváltoztatni. A Mazsihisz Szeretetkórházának vacsoraestjei ritka kivételt jelentenek. Hogy hány ember áll azok mögött az összegek mögött, amelyek a különböőô zsidó alapítványokhoz befolynak, talán jól példázza a nagykőrösi Klein Dezsőné Emlékalapítvány. A 2006- ban felajánlott 76 793 Ft majdnem teljes egészében egy ember felajánlásából származik, és mindenki kedvére számolgathatja, hogy összesen az alapítványokhoz befolyt 18,7 millió forint vajon hány embert takar.
A pusztában az Egyiptomból való kivonulás után negyven évig bolyongtunk, lehet, hogy most is ezért volt kevés az eltelt tizenhét év, talán negyven év elég lesz ahhoz, hogy a magyarországi zsidóság a saját lábára álljon, de már ebben sem vagyok biztos.
Dr. Feldmájer Péter
Mazsihisz-elnök
