Vegyes házaspár a zsidó temetőben?

Írta: Szántó-Várnagy Binjomin - Rovat: Hagyomány

A Mazsihisz és az EMIH között kirobbant konfliktus arra késztette szerkesztőségünket, hogy a zsidó hagyományban jártas szerzőket kérdezzünk meg: Értelmezésük szerint megengedhető avagy tilos nem zsidókat zsidó temetőben eltemetni?

szanto-varnagy-binjomin

Elsőként Szántó-Várnagy Binjomin válaszát közöljük, aki az ortodox irányzathoz sorolja magát:

Az utóbbi napokban vita alakult ki a Mazsihisz és az EMIH között a zsidó temetőben nyugalomra helyezett nem zsidók ügyében. Felmerül a kérdés, hogy a zsidó hagyomány szerint mi a helyes hozzáállás, ha egy vegyesházasságban élő pár egymás mellé szeretne temetkezni, mit mondjunk nekik. Érthető, hogy ebben az érzékeny kérdésben van, aki szívesen helyezkedne – érzelmi megfontolások szerint – megengedő álláspontra. Azonban ez tévedéshez vezet, ugyanis ha megengedünk egy ilyen temetést, azzal nemcsak a temetőben nyugvó többi halottal teszünk rosszat (ahogyan az a nagy vitát kiváltó megjegyzésből kiderül), hanem magával azzal az emberrel is, aki ezt kéri. Ugyanígy, a zsidóság egészére, mint népre is nagyon rossz hatással van egy ilyen megengedő gyakorlat. Végül, de nem utolsósorban, a halacha, a zsidó vallásjog is szigorúan és egyértelműen tiltja az ilyen temetkezést. Vegyük sorra ezt a három szempontot.

Az első szempont az elhunyt végakarata. Amit az elhunyt kér, azt tiszteletben kell tartani – legalábbis az elterjedt közvélekedés szerint. Azonban a zsidó vallás ezzel nem minden esetben ért egyet. Az elhunytnak a megfelelő végtisztességet kell megadni, úgy, ahogyan az a számára a legjobb, nem pedig úgy, ahogyan ő életében (talán tévesen) képzelte. A rabbik sem állítják azt, hogy pontosan tudják, hogy mi hogyan működik a túlvilágon, de jó néhány fontos információról igenis van hagyományunk. Az elhunytnak kifejezetten rossz az, ha egy nem zsidóval van együtt eltemetve, még akkor is, ha a házastársa volt. Lásd Rut történetét, aki saját betérése kapcsán így fogalmaz: „ahol te meghalsz, ott fogok én is meghalni, és ott is leszek eltemetve” (1:17) – láthatóan a közös temetkezését a betéréséhez kapcsolja, annak ellenére, hogy a betérés nélkül is rokoni szálak és erős kötődés fűzi anyósához, Náomihoz. Nemcsak a zsidók és nem zsidók temetésével kapcsolatosan ismeretes ilyen választóvonal, hanem sok más esetben is, ahogyan ez Elisa próféta történetéből kiderül (Királyok 2., 13:20-21). Miután a próféta meghalt, a háborús körülmények miatt egy másik holttest is melléesett. Amikor hozzáért Elisa testéhez, csodálatos módon feltámadt. A Talmud innen tanul egy sornyi ezzel kapcsolatos szabályt, hogy ki mellé kit szabad temetni (Szanhedrin 47a). Számunkra a hagyományból világos, hogy egy ilyen végakarat árt az elhunytnak. Éppen ezért nem az ő végakaratát vesszük figyelembe, hanem azt, hogy mi neki a jó. Ha most meg tudnánk kérdezni, ő maga is ezt tartaná jobbnak.

A második szempont a zsidó nép hosszútávú megmaradása. A döntéshozók feltehetően azt gondolják, hogy nem emberséges megtagadni a zsidó temetkezést attól, akinek legalább erre van igénye (noha az a logika, hogy a zsidó házastárs nem fontos, csak a zsidó temetkezés, erősen megkérdőjelezhető). Azonban arra is gondolni kell, hogy milyen üzenetet sugároznak ezzel a közösség többi tagja számára? „Nem probléma, ha az ember nem zsidóval házasodik, akkor is el fogjuk temetni, a legnagyobb tiszteletben.” Márpedig tudjuk, hogy valójában a vegyesházasságok megnövekedése a zsidó közösségek végét jelenti. Ehhez nem is kell a zsidó vallási jogot ismerni, elég logikusan, józanul gondolkodni. Valójában sokkal helyesebb, ha a vegyesházasságban élő pár a keresztény temetőben nyugszik, mert ennek teljesen egyértelmű az üzenete, hogy hová vezet hosszútávon a vegyesházasság.

A harmadik szempont a halacha. Rabbi Eliezer Waldenberg (1915-2006), az utóbbi idők egyik legnagyobb rabbinikus szaktekintélye, éppen ezt a kérdést kapta: noha közismert dolog, hogy tilos nem zsidót temetni zsidó temetőbe, de pontosan mi ennek a forrása (Cic Eliezer 16:36)? A fenti klasszikus forrásokon kívül idéz egy olyan rabbinikus levelezésből (responzum), ami csoda, hogy egyáltalán megszületett (Tuv Táám veDáát 2:253). A rabbi ugyanis, akihez címezték a kérdést eredetileg, nem is akart rá válaszolni, annyira megsértődött a kérdésen. A kérdés így hangzott: szabad-e úgy összeérnie a zsidó és nem zsidó temetőnek, hogy egyetlen fal válassza őket el? A címzett rabbi hangot adott annak, hogy egészen elképedt: hogyan is feltételezhette a kérdező róla, hogy majd pont ő lesz az, aki ilyesmit megenged? (A rabbi egyébként Ráv Slomo Kluger, aki egyebek mellett a híres Joszéf Dov Soloveichik rabbi tanára is volt.) Először nem is akart válaszolni, míg aztán a barátai meggyőzték, hogy válaszoljon, nehogy a kérdező azt higgye, hogy a hallgatása beleegyezést jelent. Waldenberg rabbi azt tanácsolja, hogy ezeket a sorokat bátran mutassuk meg bárkinek, aki hasonló kérdéssel fordul hozzánk.

Ezek után részletes leírással lát el minket arról, hogy pontosan milyen elválasztó alkalmas arra, hogy két temetőrészt elválasszon egymástól. Később idéz egy kiváló magyar rabbitól, Deutsch Eliezertől (1850-1926), aki talán a legszebb leírást adta a külön temetkezés ügyében: „nem gyűlölet miatt nem temetkezünk együtt a nem zsidókkal, hanem azért, mert amikor a lélek elválik a testtől, segítségre van szüksége, és az, aki Nyugat felé utazik, nem tud segíteni annak, aki Kelet felé utazik. Ezért nem lehetséges, hogy ahol a testek nyugszanak a temetőben, egymás mellé temetkezzenek, amikor a lelkük gyökere (sores nesámá) máshol van.” (Dudáé háSzáde 33.)

Rabbi Jechiél Jákov Weinberg (1884-1966) egy igen hasonló kérdést kapott: mi a teendő, ha egy zsidó ember ragaszkodik ahhoz, hogy nem zsidó feleségével együtt temessék el a zsidó temetőben (Szeridé És 2:98:11)? Vajon szükséges-e aggódni, hogy ezzel még jobban eltántorítjuk a zsidó vallástól? Ráv Weinberg válasza szerint alkalmazható a Sulchán Áruch azon rendelkezése, miszerint ha egy embert ki kell zárni a közösségből (niduj = kiközösítés), akkor nem aggódunk amiatt, hogy emiatt az illető esetleg kitér a zsidó vallásból (Jore Déá 334:1, Remo).  A rabbi megítélése szerint egy ilyen temetkezési igény bejelentése nem a megfelelő pillanat arra, hogy közelebb hozzuk őt a saját zsidóságához, inkább azokra vigyázzunk, és azokat óvjuk meg az ő hatásától, akik még nem tartanak itt. Ahhoz, hogy válaszát kellően tudjuk értékelni, jó tudni, hogy Ráv Weinberg saját korában nem számított éppen vaskalapos, szigorú rabbinak, ellentétben sok kortársával a világi tudományokban is jártas volt, az akkoriban formálódó modern ortodoxia egyik vezéralakja volt.

Összefoglalva: az emberséges hozzáállás becsülendő, de korántsem az egyetlen szempont, ami szerepet játszik ebben a kérdésben. Számomra a zsidó vallási törvénykezés egyik hihetetlen előnye, hogy több szempontot mérlegel egyszerre, mindenféle érvelést párhuzamosan figyelembe véve. Mindezzel együtt, nem találtunk olyan autentikus forrást, ami a vegyes temetkezést megengedné. Ehelyett ajánlatos, ha lehetséges, az érintetteket meggyőzni arról, hogy egy ilyen temetés nekik sem lenne jó.

Meg kell jegyezni, hogy a Kozma utcai temető a neológia gondozásában működik, ami az alapszabály szerint a Sulchán Áruch alapján áll, tehát a hagyományos rabbinikus irodalom döntéseit tekintik irányadónak, saját öndefiníciójuk alapján. A mai gyakorlat világszerte az, hogy az ilyen típusú közösségekben vegyes temetkezés el sem képzelhető. Ha a neológia a jövőben mégis úgy döntene, hogy elszakad ettől az irányvonaltól, természetesen nem maradna magára a zsidó világban: például Amerikában a reform és konzervatív irányzatok sokkal rugalmasabban értelmezik a törvényt. Náluk szinte minden elképzelhető, a gyorsított betéréstől kezdve a női rabbin és minjenen keresztül a szombati utazásig. Náluk, ahogyan az összes többi téren, úgy a temetőben sincsenek rigorózus előírások. A hagyományos kereteken belül azonban nem lehetséges az ilyen típusú gyakorlat fenntartása.

A szerző vallási írásmagyarázatai a binjomin.hu honlapon követhetők.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]