Szabadságunk ideje – Peszah

Írta: Kurucz Ákos - Rovat: Hagyomány, Történelem

Joel Schwartz izraeli kortárs rabbi Or láámim („Fény a nemzeteknek”) címen publikálta az ezredfordulón a noáchita törvényekről, a Noé által szimbolizált emberiségnek adott univerzális parancsokról szóló könyvét; az özönvíz után hét olyan parancsot adott Isten Noénak és fiainak, amelyek az emberi együttélés alapvető szabályai, azaz minden társadalomra vonatkoznak.

Dr. Kurucz Ákos rabbi

A szerző a műben egy nagyon eredeti gondolatot fogalmaz meg: az ókor három meghatározó birodalma addig állt fenn, amíg átadták a világnak a részükre kijelölt tudást. A görögök filozófiára, a rómaiak jogra tanították a világot, és amikor eleget tettek ennek a feladatuknak, összeomlottak ezek a birodalmak. A harmadik az ókori Izrael volt, amelynek az a funkciója, hogy az erkölcsre, a tízparancsolatra oktassa a világot. Izrael (értsd: a zsidóság) addig marad fenn, amíg az erkölcsöt meg nem tanítja a világnak. Valóban, az európai kultúra három alappilléreként a filozófiát, a római jogot és a zsidó-keresztény Bibliát szokták említeni: ezek viszik a vállukon Atlaszként az évezredes európai kultúrát.

Amíg a tudományok többségében (orvostudományban, csillagászatban, matematikában, fizikában, stb.) vitathatatlanul túlléptünk az ókori tudáson, addig a filozófia és az erkölcs esetében ez messze nem ilyen egyértelmű. Az ókori Róma „találta fel” a jogot, azaz alkotta meg a iurisprudentia, a jog tudományos rendszerű fogalmát. A római jog által megalkotott fogalmakat lényegüket tekintve ma is változatlanul alkalmazzuk. Az i. e. 13-14. század és az i. sz. 5-6. század közötti közel kétezer éves időszakból) származó zsidó – bibliai, misnai, majd talmudi – jog nem élt tovább a későbbi társadalmak jogrendszereiben: az expanzív, hódító politika, katonai sikerek következtében a világbirodalmat építő Róma a többi termékéhez és vívmányához hasonlóan exportálta a jogot. Lényegében ugyanolyan globalizáció valósult meg, mint amit napjainkban tapasztalunk; nemcsak az utak, vízvezetékek hálózták be Európát, nemcsak az exportra termelt csemegéket fogyasztotta az egész akkor ismert világ, hanem egységes jogrendszert használt az egész birodalom. Ezzel szemben az ókori Izrael nem folytatott olyan hódító, más társadalmakat bekebelező külpolitikát, ami ugyanezt eredményezte volna.

Helyette a zsidóság a Tízparancsolattal szimbolizált erkölcsöt adta az emberiségnek; a keresztény Európa az Ószövetség átvételével folytatta ezt a missziót. A másik két birodalom is vitathatatlan értékekkel ajándékozta meg a világot, de volt egy óriásai különbség: a görög és a római is rabszolgatartó társadalmak voltak, a gazdaság alapja a rabszolgatartás volt, nélküle nem működött volna a gazdasági berendezkedés, a rabszolgák munkája ennek nélkülözhetetlen eleme volt.

A rabszolgaságot az ókori társadalom gazdasági, társadalmi, filozófiai kontextusában kell értelmezni: a mi etikai normáink szerint elfogadhatatlan, de abban a korban ez volt a sztenderd. A rabszolgaság egy folyamat újabb stádiuma volt: kezdetben megölték a hadifoglyokat, később (a gazdaság munkaerőigénye miatt) életben hagyták, de kényszermunkára fogták őket. A jog csak szabályozott: egyrészt azt, amit a társadalom gondolt a rabszolgákról, másrészt, amit a többség igényei követeltek: ezen faktorok miatt voltak a rabszolgák tárgyak, azaz a rabszolga megölése „rongálást” valósított meg, a „tárgy” értékével csökkent a tulajdonos vagyona. A sztoikus filozófia és a kereszténység terjedésével javult a helyzetük, egyre inkább emberszámba vették a rabszolgákat, pl. az urukat (de csak őt) képviselhették bírósági eljárásban, illetve a kegyetlenkedést is tiltották velük szemben.

Nicolas Poussin: Átkelés a Vörös-tengeren (Forrás: Wikimedia Commons)

Nem indokolt a zsidó rabszolgák helyzetének idealizálása, alapvető különbség nem volt a zsidó rabszolgák átlagos hétköznapjaiban. A Talmud (Bráchot 16b) feljegyezte, hogy a római császárkor korai szakaszában (az i. sz. 1. században) élő rábán Gámliél a rabszolgáját, Távit meggyászolta. A tanítványai csodálkozva kérdezték: hogyan fordulhat elő, hogy meggyászolsz valakit, aki csak rabszolga? Hiszen te tanítottad nekünk, hogy rabszolgákat nem gyászolunk… Rábbán Gámliél a gyászt mint kivételes eljárást Távi individuális jellemzőivel indokolja: „Távi nagyon rendes ember volt.” Jiddisül úgy mondanák, hogy „mensch volt”. Ez a forrás azt a feltételezést erősíti, hogy a mindennapok gyakorlatában nem vették emberszámba a rabszolgákat az ókori zsidó társadalomban sem.

Noha a Tóra ismerte a rabszolgatartás jogintézményét, nem erre alapult az ókori zsidó társadalom. A zsidó jog alapvető újítása az időbeli garancia volt, hiszen az ókori zsidó rabszolgaság limitált idejű ingyenmunka volt, a 7. évben mindenképpen (tehát csak az időmúlás miatt, minden további feltétel nélkül) felszabadultak a rabszolgák.

A Tórában niszán az első a hónapok sorában, tehát a tórai számítást figyelembe véve az első ünnep az évben peszách, amelynek több másik neve is van, ezek közül az egyik zmán chéruténu, „a szabadságunk ideje”. Nem véletlen, hogy a tórai időszámítás szerinti első ünnep a szabadsággal kapcsolatos. A zsidó vallás – Emmanuel Lévinas litván gyökerű francia filozófus szavaival élve – nem a gyerekek vallása. Egyik kiemelkedő értéke az egyéni felelősség: kezünkben van a választás szabadsága, önállóan vagyunk képesek dönteni, hogy az adott helyzetben hogyan cselekszünk. Minden tettünknek és szavunknak nyoma marad. Ennek feltétele az individuum fizikai szabadsága, mert ha ez megvan, akkor birtokolhatja a szellemi értelemben vett szabadságot.

Maga a szabadság fogalma is isteni eredetű: „én vagyok az Örökkévaló, az Istenetek, aki kivezettelek benneteket a rabszolgaságból”. Éppen azért tette ezt, hogy להיות לכם לאלהים, tehát „Istenetek legyek nektek”. Az istenfogalom és a rabszolgaságtól való megszabadulás egymástól nem elválasztható elemek a zsidóság számára. Isteni eredetű ez az eszme, éppen ezért elidegeníthetetlen emberi jog.

Az ember teremtése során a föld pora jelképezi a testet, azaz a materiális világot, a fizikai vágyakat, a testi szükségleteket, a lélek viszont az Istentől származik. Ha nélkülözhetetlennek tartjuk a szabadságot, ennek az lehet az oka, hogy mindkettő – ti. a lélek és a szabadság – Istentől származik.

Chág szaméah! Boldog ünnepet kívánok!

(A cikk nyomtatott változata a Nyíregyházi Zsidó Hitközség Sófár című újságjában jelent meg.)

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]