„Nem volt akkor gazdag és szegény” – Az Isten pénze

A Tóra szerint minden, ami az Ég alatt van, Istené, mi nem a tulajdonosai vagyunk a világnak, hanem az ő intézői, és ez nem korlátozás. Ettől csak jobban érezhetjük magunkat. Isten szociális radikalizmusától.

„Ha pénzt kölcsönzöl népemnek, a szegénynek melletted, ne viselkedj úgy vele, mint a hitelező; ne vessetek rá kamatot” – kéri a törvények felsorolása közben a Mispátim, vagyis „törvények” hetiszakasza. A Tízparancsolat meghallgatása után Izrael részletes törvénykönyvet kap, amelyről azt szokták mondani, a „magánjogi” jogviszonyok szabályozása. De hogyan szabályozza ezeket, ha a hitelezőnek megtiltja Isten, hogy hitelező legyen? Hogy viselkedjen, aki pénzt kölcsönöz, ha nem hitelezőként?

A zsidó hagyomány hozzáteszi, hogy nem szabad a hitelfelvevőt emlékeztetnünk adósságára, akár ki is kell térnünk előle, ha jelenlétünk emlékeztetné erre – írja Shlomo Riskin rabbi. Nyilván nem közgazdaságtani megfontolásokat tanulhatunk ebből, hanem valami sokkal lényegesebbet.

Tulajdonképpen tehát nemcsak kamatot szedni nem volna szabad, de jóformán visszakérni se a kölcsönadott pénzt. Hayim ben Moshe ibn Attar, a nagy zsidó kommentátor és kabbalista azt a kérdést veti fel, hogy ha a Tóra ennyire együtt érez azokkal, akik hitelre szorulnak, akkor miért vannak a világon egyáltalán hitelezők és hitelfelvevők, gazdagabbak és szegényebbek? Miért nem úgy van berendezve a világ, hogy mindenkinek épp annyi jusson mindenből, amennyit igényel? Mibe került volna ez a Mindenható Istennek?

A misztikus rabbi szerint azért oszlanak el közöttünk egyenlőtlenül a javak, hogy mi magunk egyenlítsük ki az elosztásukat. Ez ugyanis a mi világunk, ajándék Istentől, nekünk adta, nekünk kell berendezni. A „tőkeerősebb” hitelezőkre, a jobbmódúakra bízta Isten a többieknek szánt pénzét. Ők Isten bankautomatái, bio-ATM-jei. Ha kölcsönadnak, Isten pénzét juttatják el a rendeltetési helyére, ezért nem szabad tulajdonképpen visszakérniük.

Ha sikerül valamit elérniük a pénzzel, ha „beindul a vállalkozásuk”, majd visszaadják, vagyis ők is részt vesznek majd, újonnan szerzett, hitelezőiktől nyert befolyásuk révén az igazságosabb újraelosztásban. Az, hogy megérteti velünk végességünk lényegét, hogy semmi sem a miénk itt, felszabadító. Nem a javaink, hanem a viszonyaink élnek tovább belőlünk és azok éltetnek minket. Ezért kell viszonyokká változtatnunk minden „birtokunkat”.

Ezt mind eleve így gondoljuk tulajdonképpen, akik a gyerekeinkért dolgozunk, a szüleinket segítjük, vagyonközösségben élünk azzal, akit szeretünk. És nem csak a pénzzel van így.

Ne hitelezőként tekints a világra, hanem Isten olyan társaként a teremtésben, aki továbbadja az életet és kicsit alakít rajta, hogy igazságosabb legyen. Ez Isten és az Ő Tórája szociális radikalizmusa. Ezért írja elő ugyanez a hetiszakasz, hogy szeresd a jövevényt, az özvegyet és az árvát. Akinek nincs társa, közössége, hatalma. Legyél Te a „hitelezője”, a közössége, a családja. Építs olyan közösségeket, amelyek család helyett családdá lesznek az özvegy, az árva, az idegen számára. A hatalom egyetlen módon érdekli a Tórát: mint felhatalmazás, empowerment. Csak azért kapott, aki kapott, vagyont és hatalmat, érzelmi biztonságot, hogy továbbadja.

Aki hitelezőként viselkedik Isten pénzével, nem építhet „felhatalmazó” közösségeket, és maga is egyedül marad végül a világon. Minden „hitelező” végső soron boldogtalan, és minden „lúzer” boldog lesz végül.

Jó szombatot!

A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője