Gyerekek, családok, iskolák, táborok

A szekuláris zsidó nevelés

A kérdés kínzó, a vita folyamatosan izzik. Létezik-e pozitív értelemben vett világi zsidó kultúra, lehetünk-e zsidók, tovább megyek, „jó zsidók” úgy, hogy közben identitásunk szekuláris? És vajon, hogyan neveljük gyerekeinket ebben az igencsak vegyes kultúrában, ahol zsidóság, magyarság, európaiság, vallás és vallástalanság keveredik?

A legnehezebb, amit nem zsidó barátainknak, esetleg ellenségeinknek oly sokszor magyaráznunk kell, hogy mit jelent zsidónak lenni, zsidó közösséghez tartozni. Nehéz a válasz, hiszen mi magunk sem értjük igazán. Próbáljuk hasonlítgatni, hogy tán olyan érzés ez, mint mikor sokórányi repülés után, valahol idegenben, magyar szót hallunk vagy inkább olyan közösség egy másik emberrel, mint mikor azt mondom „Karóval jöttél…”, és érti a másik, pontosan érti, miről beszélek.
De nem, mégsem olyan.
Vallás, kultúra, hagyományőrzés, valahova tartozás? Esetleg ez így mind, együtt? Ki tudja? Így, a sok ismeretlen fényében, nagyon nehéz arra a kérdésre választ találni, hogyan nevelünk zsidó családban zsidó gyerekeket? Arra még nehezebb, hogy miként nevelünk félig zsidó, félig nem zsidó családban zsidó gyerekeket. És akkor még nem is beszéltünk arról az igazán furcsa felvetésről, hogy mit kezdünk nem zsidóként, zsidó iskolában, táborban mély, zsidó identitással megfertőzött gyerekünkkel?
A rendszerváltáskor jelentősen felélénkült a zsidó közösségi élet. Sok fiatal, és kevésbé fiatal ember kezdett érdeklődni, kultúrája, hagyománya, vallása iránt. Akkor úgy tűnt, a „zsidóság” reneszánszát éli Magyarországon. Hogy ez a szép jövőkép az elmúlt húsz évre visszatekintve kicsit másként alakult, mit sem változtat azon, hogy jobbára azok nevelnek ma gyerekeket Magyarországon, akik a rendszerváltáskor kiskamaszok, kamaszok voltak. Akik már a zsidóságot szabadon megélhették, akik zsidó ifjúsági szervezetekben, a szarvasi táborban, esetleg valamelyik zsidó iskolában szocializálódtak, akik már fiatalon jártak Izraelben, és akik jó eséllyel, ebben a közegben élték át az első szerelmet, majd találtak párt.
Ők nevelnek, de vajon hogyan?

Szarvas hatása

Fritz Zsuzsa szerint, aki különböző pozíciókban, de folyamatosan részt vett és vesz a szarvasi tábor munkájában, a szekuláris zsidó családok is többféle módon nyújtanak zsidó nevelést a gyerekeiknek. „Én úgy látom – mondja –, hogy a családok jelentős része annyit tesz a zsidó nevelésért, hogy gyerekeit valamelyik zsidó iskolába járatja, vagy elküldi táborozni Szarvasra, esetleg zsidó ifjúsági szervezetek programjaira viszi. Ezzel sok szülő kipipálta a zsidó nevelést. Az ennél kicsit tudatosabb vagy kicsit több energiával rendelkező családokban az ünnepeket közösen megünneplik, de ehhez már szükséges, hogy a szülőknek legyen valamiféle tudása a témában. Ezek inkább azok a szülők, akik a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején szocializálódtak. Ők már gátlás és félelem nélkül ünnepelnek, csinálnak szertartásokat otthon, készítik fel gyerekeiket bár micvára, bát micvára. De ami talán a leginkább jellemző a szekuláris családokra, az a kulturális programokon való megjelenés, ami inkább egy hovatartozás-identitást ad. A vegyes házasságokban felnövő gyerekek családjában, akikkel mi találkozunk – folytatja Fritz Zsuzsa –, a nem zsidó szülő jellemzően nem kötődik más valláshoz, így hagyja, hogy a gyerek zsidó legyen, zsidó identitása erősödjön. Nyilván, mi nem találkozunk azokkal a vegyes családokban élő gyerekekkel, akiknél a nem zsidó szülő identitása a domináns. Nagyon sok olyan gyereket is láttam, látok, aki szekuláris családból érkezik, de a táborban, iskolában olyan hatás éri, hogy közelebb kerül a valláshoz. Sokszor ezt is nehéz kezelni szülőnek, gyereknek egyaránt. Nem is beszélve azokról a nem zsidó gyerekekről, akik erős zsidó identitást szednek magukra táborokban, iskolákban.”

Gyerekek a vegyes házasságokban

Találunk persze olyan példát is, ahol vegyes házasságban sem okoz semmilyen nehézséget a kettős vagy akár többes identitás szerinti nevelés. Gyerek és szülő is rugalmasan kezeli a felmerülő problémákat.
Kati harmincas éveiben járó anyuka, aki erős zsidó identitással, de szekuláris családban nőtt fel. Kislánya öt éves, az ő édesapja nem zsidó, de vele csak a gyerek másfél éves koráig élt együtt. A kislány nevelőapja zsidó. „Nem volt probléma az első férjemmel sem, hogy a kislányomat zsidónak neveljük, de akkoriban a jelentősebb keresztény ünnepeket is megültük.”– meséli Kati. „Mióta elváltam a lányom apukájától, otthon csak a zsidó ünnepeket tartjuk, és nem eszünk disznót, de Fanni az apukájával és az apai nagyszüleivel nem eszerint működik. Ez nem okoz köztünk konfliktust. És úgy látom, a gyerek is remekül kiigazodik ebben a helyzetben. Több kultúrát is megismer, ami itt Európában inkább előny, mint hátrány.” – összegzi Kati. És még hozzáfűzi, talán zsidó iskolát választanak majd Fanninak, de erről még nem döntöttek, mert a nekik igazán szimpatikus intézmény nagyon drága.

A burkon kívül is

Magyarországon teljes körű zsidó oktatási rendszer működik, azaz óvodától akár egyetemig válogathatunk a különböző intézmények között, ha fontosnak találjuk, hogy gyerekünk az iskolában is zsidó nevelést, és ami talán még fontosabb, biztosan ne antiszemita közeget kapjon. „Nehéz a döntés” – meséli Éva, akinek gyerekei már kamaszok. „Nekünk fontos volt a zsidó óvoda, iskola, bár nem vagyunk vallásosak. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, azt gondoltuk, meg kell ismerniük a körülöttük lévő világot is, így hatodik után felvételiztek és ma már a zsidó iskola burkán kívül működnek. És azt kell mondjam, remekül. Kellett hozzá az a kilenc év, amit liberális, meleg, elfogadó és egyben zsidó környezetben töltöttek, hogy ma zsidóságukat az új helyen is büszkén vállaló, de emiatt konfliktusba nem keveredő fiatalokká váljanak. Otthonról hozott zsidó identitásukat az iskola és a szarvasi tábor nagyon megerősítette” – fűzi hozzá Éva.
Úgy tűnik, ma Magyarországon, a zsidóságát mindenki máshogy éli meg. Mindenki számára mást jelent a zsidó identitás, a zsidó nevelés, így mások az elvárások is, magunktól, gyerekeinktől, családunktól, iskoláktól, tábortól, zsinagógától, kulturális intézménytől. Az egyetlen vigasz, hogy mindezekből van bőven. Aki keres, megtalálhatja a magához legjobban illőt.

Gábor Móni