„Fiaknak boldog édesanyja”

Írta: Kónya Judit - Rovat: Hagyomány, Történelem

Yisachar Shlomo Teichtal naplójáról (1942–1943) – I.

„R. Yisachar Shlomo Teichtal” (dátum nélkül) Em ha-banim szmeha (Jerusalem: Keren Re”em, 2013), lapszám nélkül

Teichtal pöstyéni (a mai Piešt́any, Szlovákia) rabbi (1885–1945) héber nyelvű naplóját rejtekhelyén, a pöstyéni bet midrás (’tanház’) padlásán kezdte írni 1942 nyarán.

Teichtal innen nézte végig, hogy a város nem zsidó lakói a deportáltak után maradt értékeket szétválogatják, és a széttépett tóratekercsekbe csomagolják – mindezt feljegyezte a jegyzetfüzetébe, talán abban a tudatban, hogy a közeljövőben mindenki elpusztul, aki a héber írást olvasni tudná. R. Teichtal 1943 elején Budapestre menekült, ahol a német megszállásig (1944. március 19.) bujkált. Füzetei egy budapesti ház padlásán hevertek évtizedekig, majd cigány kereskedők közvetítésével jutottak el 1991-ben R. Teichtal fiához, R. Chaim Menachem Teichtalhoz, aki kiadta azokat apja halálának ötvenedik évfordulójára (1995).

Teichtal az anticionista ultraortodox tábor tagjaként vált a soa megpróbáltatásait megszenvedve cionistává. Fordulata és egyedi látásmódja teszi a 20. század egyik nagy hatású rabbijává, akinek korszakos művét, a vallásos cionizmus alapkönyvét, az Em ha-banim szmehá-t máig olvassák.*

Yisachar Shlomo Teichtal 1885-ben született Nagyhalászon, a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházától északra. Tizenhárom évesen kezdte meg tanulmányait R. Salom Wider nyíregyházi jesivájában, itt egy évig maradt, ezután a galíciai Tarnowban, a sanzi haszidokhoz tartozó jesivában, majd az innen tizenöt kilométerre északra fekvő Żabnóban tanult. Innen Husztra, R. Moshe Grünwald jesivájába vezetett az útja. Huszonegy évesen avatták rabbivá. 1921-ben, harminchat évesen lett az Oberland nyugati felén fekvő Pöstyén város ortodox közösségének rabbija, ahol húsz éven át szolgált.

Szlovákiai zsidók deportálása (Forrás: USHMM.org)

A 20. század első felére Szlovákiában nagyrészt urbánus, ortodox többségű zsidóság élt. A szlovákok a zsidókat okolták a városok „elmagyarosodásáért”, akiknek a németbarátságot is felrótták. Mindemellett az ország Pozsony után második legnagyobb lélekszámú zsidó közössége Nyitrán (Nitra) az ultraortodoxia fellegvárának számított, itt és a közeli Nagytapolcsányban (Topol’čany) működtek Szlovákia legnagyobb lélekszámú jesivái. R. Teichtal naplójában említi, hogy a pöstyéni ortodox zsidó közösség közel ötszáz családból állt a második világháború előestéjén. Pöstyén népszerű fürdővárosként haszid látogatókat is vonzott; egészen a harmincas évek második feléig, amikorra a fürdővárosokra jellemző nagyarányú zsidóellenesség miatt eltűntek a zsidó látogatók a gyógyfürdőkből. Valószínű, hogy a fürdő-antiszemitizmus következménye volt az is, hogy 1942-ben a város lakosságának 90%-át deportálták, amely kiemelkedően magas arány egész Szlovákiában. (Ebben az évben Szlovákia 90 ezres lélekszámú zsidóságából 58 ezer zsidót deportáltak Lengyelországba, ami 65%-os arány.) R. Teichtal is Pöstyén fürdőváros voltának tulajdonítja a város csaknem teljes zsidó lakosságának deportálását: „[…] és a gezera [tágabb értelemben ’zsidóüldözés’, itt a deportálást jelenti] jóval súlyosabb Pöstyénben, amely fürdőváros, mert a gonosz [rasa, a város polgármestere] parancsba adta, hogy itt zsidónak színét se lássák.”

Az 1600-as lélekszámú pöstyéni zsidó közösségből az újabb deportálási hullám után az 5703-as év Ros ha-sanájára (1942. szeptember) három zsidó család maradt, köztük R. Teichtalé, illetve a közösség titkáráé, R. Hillel Hoffmanné: ők a bet midrás padlásán húzták meg magukat. Nem sokkal később R. Teichtal elhagyta rejtekhelyét, és a szlovákiai ultraortodoxia feje, R. Smuel David Ungar (1886–1945) hívására Nyitrán bujkált tovább. A városban a 4360 zsidóból (1940) az 1942-es tavaszi deportálások után mindössze ötszáz-hatszázan maradtak, zömében olyanok, akik mentességet kaptak a deportálás alól, kitértek vagy hamis papírokkal bujkáltak.

A szlovák kormány a Pozsonyban működő zsidó hitközségek – ortodox, neológ, status quo – vezetőinek mentességet adott a deportálások alól. R. Ungar az ortodox hitközségek fejeként a nyitrai kerületért felelt, és a védelme alatt közössége menedéket tudott adni az ide menekülő zsidóknak, így R. Teichtalnak és családjának is. A nyitrai jesiva 1944. augusztus közepéig működött. A szlovák nemzeti felkelés utáni újabb deportálási hullám söpörte el a közösség maradékát 1944 szeptemberében.

Teichtal még 1943 elején átkelt a határon és megérkezett Budapestre a közel tízezer szlovákiai zsidó egyikeként, akik az 1942-es deportálások után szöktek át Magyarországra. Az első időkben R. Rafael Blum és R. Teichtal egyaránt a Vaad ha-hatzala (Ortodox Mentőbizottság) tagjánál, Frank József pesti lakásában talált menedéket. R. Teichtal többek között a Sasz-hevra zsinagógában, a Kazinczy utcai ortodox nagy-zsinagóga melletti imahelyen bujkált. A menekültek nagyon hamar maguk is a sorstársaik segítésébe kezdtek: R. Teichtal maga a Mentőbizottság tagjaként, R. Rafael Blummal és Zeev Cvi Forhanddal együtt vett részt a menekülteket segítő munkában.

– „R. Yisachar Shlomo Teichtal a pöstyéni zsidó közösség tagjaival” (Pöstyén, 1942) Emuna crufa be-kur ha-Soa (Jerusalem: 1995), Vol. I. p. 5.

Kevésbé közismert, hogy 1942 és 1944 márciusa között az ortodox közösségi élet a virágkorát élte Budapesten: a Lengyelországból, Galíciából és Szlovákiából ide menekült ultraortodox és haszid rebbék sorra nyitották jesiváikat. Mindennek az ország német megszállása vetett véget. R. Teichtal 1944. március 19. után Pozsonyba menekült a közel háromezer zsidó egyikeként, akik a németek elől visszamenekültek Szlovákiába. R. Teichtal előbb a szeredi munkatáborba került, majd Auschwitzba deportálták, ahol (más beszámolók szerint a táborból való elszállítás közben a vonaton) ölték meg január 24-én.

A napló

A Soában átéltek azonnali lejegyzésére keveseknek volt lehetőségük, Magyarországról mindössze három rabbi, R. Teichtalon kívül a derecskei R. Cvi Hirs Hakohen és a makói R. Moshe Lemberger naplóját ismerjük. E héber nyelvű naplók, illetve további öt magyarországi, illetve a trianoni határokon túli magyar területen élő ortodox rabbi visszaemlékezése a nyelvi akadály, illetve az ortodox narratíva iránti érdektelenség miatt is ismeretlenek a magyar közönség számára.

Teichtal naplója (illetve a kiadás számára megszerkesztett szöveg) az 1942 tavaszi szlovákiai deportálások és a deportálások leállítására tett zsidó erőfeszítések leírásával indul. A szlovákiai zsidóüldözés állomásai R. Teichtal elmondása alapján: a zsidók kizárása a munkaerőpiacról (nissul ha-parnaszot), kirablásuk (sod) és deportálásuk (gerus).A pöstyéni bet midrás padlása után R. Teichtal Nyitrán folytatta a naplóírást és számolt be a nyitrai közösségben történtekről. Magyarországra embercsempész juttatta át az akkora már újra Magyarországhoz tartozó Érsekújvár (mai Nové Zámky) mellett, feleségével, két lányával és unokájával együtt. Másnap Budapesten voltak. A napló alapján egyértelmű, hogy R. Teichtal magyarul is tudott; jiddisül, németül és szlovákul biztosan beszélt.

Teichtal 1943 nyarán egy hónapot töltött családtagjaival Békéscsabán. Naplójának érdekes fejezete szól pesti hazaútjának viszontagságairól: a nála talált héber kéziratok miatt leszállították a vonatról, és őrizetbe vették, majd visszavitték Békéscsabára. A héber írás miatt R. Teichtalt kémnek gondolták, ezért a hírhedt békéscsabai kémelhárító fogdájába zárták, ahol kínzással próbálták szóra bírni. R. Teichtal minden nem kóser ételt visszautasított, mire a parancsnok megszánta, és megengedte neki, hogy tejet kérjen ismerősétől, Blathberg Sándornétól. Az asszony megérkezett a tejjel, kezességet vállalt R. Teichtalért, és lefizette a parancsnokot: R. Teichtalt elengedték. Blathberg Sándorné gazdag békéscsabai textiles családhoz tartozott, és az ortodox hitközség vezető személyisége volt, köztiszteletben álló vallásos asszony, aki túlélte a soát, majd férjével együtt kivándorolt Izraelbe.

Mose Stern debreceni rabbi 1942–43 telén a debreceni bet midrásban találkozott a magyar parasztnak öltözött R. Teichtallal, aki fekete kalapban és szakáll nélkül imádkozott egy sarokban – a megható találkozásról R. Stern a háború után R. Teichtal fiának küldött levelében számolt be.

Naplójában R. Teichtal „nagy bajnak” (cara gdola) hívja a zsidóüldözést, amellyel az Örökkévaló jelet adott a galut (’szétszóratás’, a zsidó diaszpóra) elhagyására és az Eretzben való letelepedésre, így végső soron az egyik legnagyobb micva teljesítésére. R. Teichtal naplójában innen, a galut végpontjából előretekintve írta meg a zsidó nép újjászületésének vízióját – és hangsúlyosan nem a zsidó nép pusztulásának krónikáját.

A szerző tanulmánya – melynek itt első részét közöljük rövidített formában, a lábjegyzetek elhagyásával – eredetileg az alábbi kötetben jelent meg: Magyar–Zsidó identitásminták II. Egyéni és kollektív önmeghatározások (Szerkesztette: Dénes Iván Zoltán, Ráció Kiadó, 2020.)

* Em ha-banim szmehá – „Fiaknak boldog édesanyja” – Zsoltárok könyve, 113:9 (A szerk.)

támogatás
Pop up banner

Címkék:Magyar–Zsidó identitásminták II., Napló, Pöstyén, Yisachar Shlomo Teichtal

[popup][/popup]