A zsidó nő a Bibliában

Írta: Szunyogh Szabolcs - Rovat: Hagyomány, Történelem

Az a nagyszerű könyv, amelyet a világ Biblia néven ismer, két részből áll. Az Ószövetség című része tartalmazza a Héber Bibliát, a Taanachot, a judaizmus szent alapiratát. A keresztény Bibliában emellett még az Újszövetség című rész is olvasható, ez Jézus tanításairól, csodatetteiről, életpéldájáról és az apostolok történeteiről tudósít. Mindkét nagy fejezet ír zsidó asszonyokról, és az a mód, ahogyan őket bemutatja, elárulja, miként vélekedtek a nőkről azok a közösségek, amelyek körében a Szentírás létrejött.

Szunyogh Szabolcs

Nagyon fontos, nagyon karakteres különbség található a Héber Biblia és az Újszövetség nő-képe között.

Habár a Héber Bibliában találunk számos olyan részletet is, amely bánthatja a mai, az egyenjogúságon alapuló gondolkodásunkat, hiszen ez a mű majdnem háromezer évvel ezelőtt keletkezett, a Tanach nő-képe egészében mégis meglepően modern, egyértelműen humanistának nevezhető. A Héber Biblia értékeli a nőt, tisztelettel beszél róla, jogokat ad neki és helyesli, ha a nő él a jogaival.

A pátriárkák történetei szerint az ősanyáinkat nem akaratuk ellenére adták férjhez, hanem kikérték a beleegyezésüket. Nemcsak a saját sorsuk alakulásába szólhattak bele, hanem az egész törzset érintő események menetébe is. Ábrahám felesége, Sára (Szárai, „Az úrnő”) többször megmentette a férje életét. Izsák felesége, Rebeka (Rivka, „A megigéző”) a férje helyett döntött a két fia, Ézsau és Jákób sorsát illetően. Jákób nagy szerelme, Rákhel („A kisbárány”) trükkösen segítette férjét a menekülésben. Mózes nővére, Miriam (egyiptomi eredetű szó, talán azt jelenti: „Szerelem”) a gyermekek védője és szabadítója volt, egy alkalommal még a nagyhatalmú öccsével is szembefordult.

Az Aranyborjú történetét leíró szövegből úgy tűnik, hogy a nők nem vettek részt a bálványimádásban. Több középkori rabbi éppen ezzel indokolta a nők kitüntetett szerepét a zsidó családon belül. A zsidó történelemben az ősbűn nem a paradicsomban elkövetett engedetlenség, hanem a Kivonulás során elkövetett bálványimádás. A Tóra leírása szerint ez az ősbűn csak a férfiakat terheli, a nőket a Biblia mentesíti ez alól.

A törzsszövetség korában van egy pillanat, amikor egy asszony vezeti Izraelt: ő Debóra („A darázs”). Debóra, mint Izrael női bírája egy győztes önvédelmi háborút is megszervez. A Biblia legrégebbi szövege éppen Debóra hálaéneke (Bírák 5). Az ellenséges Sisera elleni győzelem is egy nőnek, Jáhelnek („A zerge”) köszönhető.

Tudunk több prófétanőről is, Ézsaiás (Jesája) is egy prófétanőt választott feleségül. A Hulda nevű prófétanőt olyan nagy tekintély ölelte körül, hogy Jósiás király hozzá küldte tanácsért a főpapot (2 Királyok könyve, 22, 14-20.) Miután a zsidó állam törzsszövetségből átalakult királysággá, többször előfordult, hogy királynő vezette az országot (Atália, Alexandra.) Dávid életében is fontos szerepet játszottak a nők, egyikük az utódlás kérdését is meghatározta, ő a szépséges Betsabé (Batseva, „Az eskü leánya”, vagy „A hetedik leány”).

A Héber Biblia, amely a keresztény Biblia Ószövetség című részét alkotja, több, mint ezer évet fog át. Ezen a hatalmas időn belül változott a nők helyzete és változott a velük kapcsolatos elvárásrendszer is. Az első iratok egy későbronzkori törzsi társadalomról tudósítanak, az utolsók pedig egy fejlett, a hellenizmusba hajló királyságról, mégis van a zsidó nők rajzában néhány olyan mozzanat, vonás, amelyik változatlan és a mai napig érvényes. Ezek a nők határozottak, függetlenek, bátrak, tettrekészek.

Ha összevetjük ezeket a tulajdonságokat a keresztény Biblia Újszövetség című részében ábrázolt nők képével, nagyon fontos, jellegzetes különbségeket találunk. Ezek a leírások természetesen nem azt mutatják be, hogy milyen volt a nők helyzete az ókori keresztény közösségekben, hanem azt, hogy milyen képzetek és elvárások éltek velük szemben, de az akkori világban sehol nem volt olyan jó a nők helyzete, mint éppen ezekben az őskeresztény evangéliumi gyülekezetekben. Az egyiptomiaknál, a görögöknél, a rómaiaknál szinte átjárhatatlan falak osztották meg a társadalmat. Az őskeresztény gyülekezetekben viszont egyenlőség uralkodott, nem tettek külnbséget úr és szolga, gazdag és szegény, görög és zsidó között, és a férfi-nő különbséget is drámaian mérsékelték, például a nő is részt vehetett az istentiszteleten. (Igaz, Pál apostol azt kérte tőlük, hogy maradjanak csendben és ha valamit nem értenek, otthon kérdezzék meg a férjüktől.) Kezdetben a kereszténység tovább folytatta a zsidó hagyomány demokratikus szellemét. A koraközépkorra ez a helyzet megváltozott. Az Újszövetség szövege alighanem ennek a változásnak megfelelő értékrendet sugall.

Az Újszövetségben a nők – például Szűz Mária, Mária Magdolna, a bethániai  Mária és Márta – mélyen érzőek, önfeláldozóak, hisznek Jézusban és készségesen követik őt, de nem irányítói az eseményeknek, csak elszenvedői. Sodródnak a történettel, meg sem próbálnak változtatni rajta. A keresztény felfogásban, amelyet az Újszövetség nő-képe megalapozott, a nő passzív.

A Héber Biblia egészen másfajta szemléletet mutat. Itt a nő kifejezetten aktív. Azt nem lehet állítani, hogy egyenjogúnak tekintették volna őket, mert a Héber Biblia keletkezésének idején is apajogú volt a társadalom, ezért a tisztességes asszony tételesen leírt tulajdonságai itt is alávetett szerepről szóltak, de ez a leírás csak az egyik a Bibliában található értékrendek közül. Ha a Biblia különböző nagy női történeteit olvassuk, más szellemiséget találunk. Ezek a szuggesztív, irodalmi értékű műalkotások fényévnyi távolságot tartanak a Példabeszédek könyvének a nőkre vonatkozó, alapvetően korlátozó jellegű előírásaitól.

A Példabeszédek könyvének 12. fejezetében található ez a pontokba szedett leírás. Egy bizonyos Lemuel király ismerteti a jó asszony tulajdonságait, meglehetősen hosszan és terjengősen, mentségére szolgáljon az egyébként tökéletesen ismeretlen Lemuel királynak, hogy ez nem az ő saját tapasztalatának esszenciája, hanem „erre tanította vala őt az ő anyja”. A nagyságos királyné asszony szerint tehát a fiának olyan asszony lenne való, aki:

  • „nagy messziről behozza az ő eledelét”,
  • „az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál”
  • „hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa”,
  • „kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót”,
  • „szőnyegeket csinál magának”,
  • „gyolcsot sző, és eladja”,
  • „az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén”,
  • „vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi”.

Azt az asszonyt, akit a család centrumának tekint a Példabeszédek könyve (héberül Mislé Slomó: „Salamon mondásai”) – nem jellemzi szexuális jelzőkkel. A bölcsesség-gyűjtemény nem tartja fontosnak, hogy a csinosság, a bájosság, a vonzerő kategóriáit megemlítse a tökéletes feleséggel kapcsolatban. Sőt, a vallásos zsidó családokban péntek esténként felolvasott himnusz ezekkel a szavakkal fejeződik be. „Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!” (Példabeszédek 31, 30.)

Nincs baj ezzel a Lemuel-fantáziával, plántáljon szőlőt és szője a gyolcsot az a derék asszony, de ez a leírás inkább egy házvezetőnő vagy egy cseléd idealizált képe, mint egy szívvel szerethető hitvesé. Viszont, ha végigolvassuk a Héber Bibliát, akkor olyan nőalakokkal találkozunk, akik önállóak, függetlenek, szépek, vonzóak és képesek akár egészen elképesztően bátran intézkedni, miközben férjeik engedelmesen kullognak utánuk. (…)

A zsidó nő a testi szerelemben

Egy amerikai rabbi, Shmuley Boteach írt egy világsikert „Kóser szex” címmel. Szerinte a kóser szex lényege abban található, hogy „egy falrengető szeretkezés során Isten nevét kiáltozod az aktus alatt, a kóser szeretkezés pedig olyan, hogy másnap emlékszel a partner nevére”. Szép gondolat, bár talán kicsit életszerűtlen, mert elég kevesen kiáltozzák Isten nevét falrengető szeretkezés közben, úgyhogy vegyünk a könyvből egy másik, kevésbé vallásos idézetet: „A falrengető szeretkezés után rögvest álomba merülünk.  A kóser szeretkezés után egymást átölelve alszunk el.”

Ezek gyönyörű megállapítások, de minden világnézet és vallás hívei körében is igazak lehetnek. Mi az, ami sajátosan a zsidóságra jellemző a testi szerelemmel kapcsolatban?

Először is: nem bűn.

Nem szégyenteljes dolog a testi szerelem, és nem az ördögtől való. A vágy semmivel sem ördögibb, mint az éhség vagy szomjúság. Persze, ahogy éhség miatt is lehet ölni vagy rabolni, a szexuális vágyakozás is okozhat bajokat, de csak akkor, ha maga az ember gonosz. A halacha ismeri jecer rá fogalmát, ez a rossz testiség, amely bűnhöz vezethet, de a testiség önmagában nem feltétlenül vezet bűnhöz, mert létezik jó testiség is, a jecer tov. Ezért, ha egy férj és feleség nemcsak teljesíti házassági kötelezettségét, hanem közben élvezik is a dolgot, az nemcsak engedélyezett vagy helyes, hanem az egy micve, egy jócselekedet, egy parancsolat betöltése, erre kifejezetten törekedni kell. A különbség nő és férfi között a zsidó bölcseik szerint e tekintetben mindössze annyi, hogy mivel a férfit tekintették kezdeményezőnek, neki írták elő, hogy igyekezzen. Egy tisztességes zsidó férj csak akkor jut el az orgazmusig, ha a feleségét már felvitte a csúcsra.

Shmuley Boteach rabbi,  az említett Kóser szex című világsiker szerzője nemrég Pamela Anderson színésznővel közösen is publikált egy könyvet a szerelemről, (Lust for Love: Rekindling Passion and Intimacy in Your Relationship), ebben azt tanítja: a judaizmus egy izgalmas vallás. „A vallás arra kötelezi a férfit, hogy elégítse ki a nőt, mielőtt magának is örömet szerezne”.

A judaizmus szerint a házasságon belül tehát – ellentétben néhány más vallással – helyes és szükséges a testiség élvezete. De szabad-e a szerelem a házasságon kívül?

A házasságtörést az ókorban és a középkorban szinte minden vallás nagyon súlyos véteknek tartotta. Legtöbb helyen persze keményebben ítélték meg a nőt, mint a férfit, e tekintetben a zsidó halachá igazságos, mert a házasságtörésben részt vevő férfira ugyanúgy halált követel, mint a nőre. „Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, a ki az asszonynyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.” (Mózes 22, 22.) A házasságtörés halállal való megtorlása kicsit megrémiszti a modern embert, viszont vigasztaljon bennünket, hogy a Biblia nem tudósít végrehajtott büntetésről, noha sok házasságtörést leír.

Van a bibliai joganyagnak egy érdekes mozzanata, amely kvázi elfogadja a házasságon kivüli szexualitást. A házasságon kívül született gyerek lehetett kóser zsidó, nem szenvedett el jogkorlátozást, ezzel ellentétben a házasságtörésből származó gyerek mamzer lett, aki nem számított kóser zsidónak. És ezen  a helyzetén még betéréssel sem tudott változtatni, hiszen egy keresztény vagy muszlim betérhet, ha megfelel a követelményeknek, de hogy térjen be valaki, aki már eleve zsidó? Ebből az következik, hogy a halachá tudott a házasságon kívüli szexualitásról, de nem büntette olyan súlyos következményekkel, mint a házasságtörést.

Hogy nemcsak a bibliai szöveg véglegesítése után kidolgozott vallásjog, a halachá, hanem maga a Biblia is tud a házasságok kívüli szexualitásról, arra éppen a Tóra a bizonyíték: „Ha valaki hajadont csábít el, a ki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül. Ha annak atyja nem akarja azt néki adni: annyi pénzt adjon, a mennyi a hajadonok jegyajándéka”. (2 Mózes, 22: 15-16.) Tehát nem büntette meg a Tóra sem a férfit, sem a nőt azért, mert együtt háltak, csak a csábítónak ki kellett fizetni a kétszáz zuzt.

Mi a szex szerepe az emberi életben a zsidó felfogás szerint? A szexnek a zsidó felfogásban nemcsak a gyermeknemzés a célja. Az Énekek éneke, a világirodalom egyik legszebb szerelmi költeménye egy szót sem ejt arról, hogy azért szeretkezne Sulamit és Salamon király, mert gyereket akarnak. Azért szeretkeznek, mert boldogok egymás karjaiban. Nemcsak az a célja az ölelkezésnek, hogy abból kisbaba szülessen. Lehet célja például egy párkapcsolat megerősítése, a harmónia megteremtése, vagy egészen egyszerűen az örömszerzés. Bizonyíték erre a szemléletre például az, hogy a vallásos zsidó férfinak akkor is a feleségével kell töltenie a sabbat éjszakáját, ha a felesége nem eshet teherbe, például a feleség terhessége alatt.

Szent dolog-e a szerelmi önmegtartóztatás? Számos vallás szerint igen. A zsidóság szerint viszont olyannyira nem, hogy a zsidó vallásjog kötelezővé teszi a férfiak számára a nemi életet. Legalább hetente egyszer, péntekről szombatra virradó éjszakán, tehát sabatkor a férjnek együtt kell hálni a feleségével. A heti egyszeri szerelem persze csak a minimum. Egy talmudi bölcs, rabbi Elázár „gyakorisági együtthatót” is kiszámolt; senki sem tudja, milyen alapon. Ő azt tanította, az átlagos férfianak mindennap kellene szerelmi életet élni a feleségével, de aki nehéz kétkezi munkát végez és nagyon elfárad, azoknak csak kétszer egy héten. Az öszvért vezetőknek hetente egyszer, a tevehajcsároknak havonta egyszer, a matrózoknak pedig legalább félévente át kell élniük a testi szerelem örömét. Hogy a nőknek hetente vagy naponta kell-e eljutni az orgazmusig, arra vonatkozólag sajnos nem számolt ki semmit rabbi Elázár, de egy zsidó közmondás szerint az a nő, aki huszonkét éves kora után is szűz, az bűnben él.

A Talmud nem helyesli a cölibátust. Az egyik traktátusa szerint (Jevámót 62b) szerint „aki feleség nélkül él, öröm, áldás és béke nélkül.” A főpapnak házas embernek kellett lennie, és nem tudni egyetlen középkori rabbiról sem, aki cölibátusban töltötte volna az életét.

A háláchá is ismeri és helyesli az önmegtartóztatásnak bizonyos formáit, például a böjtöt. Jom Kippurkor, a Hosszúnapon vallásos zsidó 25 órán át böjtöl. Más alkalmakkor is  szükséges meghatározott ideig megtartóztatni magát az embernek minden, élvezetet okozó ételtől, italtól, vagy ruhadarabtól (például a gyász idején nem hordunk bőrcipőt, nem ülünk székre, stb),  de a hosszantartó, öncélú aszkézist, a hindu vagy keresztény vallásokkal ellentétben a zsidóság nem tekinti a szentséghez vezető útnak.

Száadjá Gáon, a híres koraközépkori rabbi és filozófus, akit már fiatalon a szúrai akadémia vezetőjének választottak, azt tanította az „A hittételek és vélekedések könyve” című művében (Széfer emunot vö ha deot), hogy az aszkézis ellentétes Isten akaratával, mert az ember testből és lélekből áll, és mind a kettővel törődnünk kell. A legnagyobb középkori zsidó költő, Jehuda Halévi, aki a Kuzári című (némiképp a magyar őstörténetet is érintő) művével lett világhírű, ezt írta: „A te bűnbánatod egy böjt napján nem tetszik jobban Istennek, mint a te örömöd a szombaton vagy az ünnepnapokon, amennyiben annak végeredménye az odaadó szív.”

(A fenti két részet Szunyogh Szabolcs: A zsidó nő című új könyvéből való. A kötet a könyvfesztiválra jelenik meg, a szerző április 28-án dedikálja könyvét.)

[popup][/popup]