A neológia vita margójára

Írta: Chikán-Sonne Zoltán - Rovat: Hagyomány

A mai magyar neológ zsidóság vallásos híveinek körében újító szándékú vita zajlik. A kérdések, tennivalók az elmúlt politikai rendszer erősen kontrollált évei alatt, és az elmúlt évtizedekben gyűltek össze.

Mielőtt közzétenném a véleményemet, szeretném elhelyezni magam a rabbik közötti érces hangok mellett, talán kevéssé hallhatóan, de mélységes tisztelettel, hiszen mindegyikük (bármilyen véleménnyel legyen is a neológiáról) szilárd támaszai zsidó életünknek. Mivel az elmúlt évek alatt nem volt széles fóruma a körülöttünk átalakult világ feltörekvő nézeteinek, érthető a most fodrozódó gondolatütközés. A hihetetlen információs hatás kicsit hasonló ahhoz az ezeremeletes házhoz, aminek a tetején már kezdjük elfelejteni a földszinti bejáratot, hiszen ki látta már azt közülünk?

Úgy gondolom, nagyon sok év, számos történelmi helyzet, üldözés, virágzás, érdeksérelem és halálfélelem, öröm, szomorúság, vagy éppen bosszúvágy emlékének, és az akkor ezekre adott válaszok hagyományának sokaságával a lelkünkben, szükség lehet újra felidézni, honnan jövünk és hová tartunk.

Amikor annyira gyorsan változó az életünk, amikor egy emberöltő alatt rendszerek jönnek, mennek, izmusok suhannak keresztül rajtunk, nagyon fontos újra emlékeznünk a közös gyökerünkre, a mindannyiunk számára érthető és ismert közös alapelveinkre: kötődésünkre a Tórához, az Örökkévalóhoz. Példa előttem híres tanítónk: Hillel megközelítése, aki saját korában képes volt egyetlen zseniális mondatba összefoglalni a zsidóság tanítását.

Mert egyszerűsíteni, mert válaszolni.

Talán nem baj, ha jelen helyzetben is megszületni látszik a törekvés a neológia vallási gyakorlatának egyszerűsítésére. Minden rabbi nehéz helyzetben van, hiszen lehet a minden reformot elutasító úton járni, és lehet kisebb-nagyobb változtatásokat felvállalni, viszont ma senki nem tudja, hogy azok, akik bármit változtatnak, jól teszik-e? Miképpen azt sem lehet tudni, hogy

ha nem változtatnak, akkor azt teszik-e jól?

Ami viszont tény, hogy hétről-hétre kevesebben vagyunk az I-n-tiszteleteinken, pedig minden rabbi emberfeletti küzdelmet vív a hívők jelenlétéért.

Szeretek tanulni a hibáimból, ezért kudarcaimat szeretem arról az oldalról megközelíteni, hogy mit kellett volna másképpen tennem. Ilyen módon érdemes azt a belőlünk újraépített közösséget megvizsgálnunk, amelyik jött, látott és… Szóval, Óbudán valamit jól csinálnak.

Amikor a jelenlegi MAZSIHISZ valamikori előd intézményei kialakultak, ezrek jártak minden nap a templomainkba. Volt egy nagyon erős vallásos mag, minden eköré a sugárzó „Nap” köré épült. Amikor lehet, hogy fél évet, vagy akár egy egész évet kellett arra várni, hogy valakit a Tóra elé hívjanak. Micsoda megtiszteltetés, micsoda érték volt ez, ami most nekünk hétről-hétre az ölünkbe hullik. Volt egy alulról építkező, természetes struktúra, aminek az alján a mindennapi vallási gyakorlatunk állt. Ma ebből a múltból megmaradt egy kissé identitás-zavaros, társadalmi jellegű vezetés, amelyik igyekszik minden zsidó testvérünket megszólítani. Rengeteg energiát fektetünk „toronyházunk legfelső emeleteinek” csinosításába,

miközben alul már alig tartja valami egész épületünket.

Ebben járnak előttünk Óbudán. Jó utat választottak, mert vallásos közösséget építenek és egészséges módon terebélyesednek. Ezért nagyon fontos ma azoknak a hangja, akik jól ismerik és értik az alapjainkat. Ezért várjuk nagyon a szavaitokat, Tisztelt Rabbijaink, Tisztelt Tanítóink, Tisztelt Példaképeink.

Fontos most a hangotok, a véleményetek, az is, ha azt mondjátok, hogy nem támogattok semmilyen változtatást, mert a változtatás a közösségeink ízlésén múlik. Fontos, hogy ha annakidején, a Szentélyünk pusztulását követően, az addig elképzelhetetlen változások mellé álltatok, és kerítést építettetek a Tóránk köré, hogy útmutatót adjatok a tévelygőknek, ahogy segítettetek minden korban, időszakban megtartani a Tóránk egyedülálló szellemiségét, Örökkévalótól származó csodálatos világképét, akkor lássátok – mert a ti óriási műveltségetekkel és spiritualitásotokkal látnotok kell –, és mondjátok el nekünk, hogyan válaszoljunk az őrülten rohanó, változó világunkból, a folyamatos kihívásokkal teletűzdelt életünkből fakadó ezernyi kérdésre? Hogyan feleljünk meg a környezeti, társadalmi, elvárásoknak, hogyan feleljünk meg gyermekeinknek, hogyan feleljünk meg erkölcsi hagyományainknak, vallásunknak, úgy, hogy ne kelljen becsapnunk magunkat?

Az új generációk, mint annakidején, most sem akarnak csendben maradni. Más lett az ízlésük, másképpen akarják megélni a kapcsolódásukat a Teremtőhöz, de mégis zsidóként, zsidó identitástudattal. Zsidók, magyar zsidók, és mint ilyenek büszkék zsidóságukra és magyarságukra egyaránt.

Neológok, mert értéknek tartják a neológia bátorságát,

azt, hogy felvállalta a gettók kapuinak kinyitását és ezzel együtt az asszimiláció veszélyét. Mégis itt vagyunk és itt is szeretnénk folytatni. Gyerekeinknek itt a helye mellettünk, velünk együtt kell megélniük zsidóságunkat, a hétköznapokat, tehát válaszolnunk kell a környezetünknek, mégpedig úgy, hogy lányaink és fiaink is megértsék, elfogadják és felvállalják, amit mi szeretnénk átadni nekik. A Tórát kizárólag ők vihetik tovább. A mi felelősségünk, hogy átvegyék öregedő és gyengülő karunkból, hogy Józsefként vigyenek minket oda, ahol túl lehet élni a hét szűk esztendőt.

  1. Kiszlév 24.

 

 

Címkék:neológia vita

[popup][/popup]